Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Hivatali hírek'
2010 március 22 hétfő - 16:56:36     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

Tájékoztatás
Abony Város Integrált Városfejlesztési Stratégiáját (IVS) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium által kiadott "Városfejlesztési Kézikönyv" című módszertani útmutató második, 2009. január 28-i keltezésű kiadása alapján, annak teljes mértékben megfelelve dolgozta ki a Pa-Ku Consulting Bt. szakértői csoportja. A Közép-Magyarországi Regionális Operatív Program támogatási feltételként szabja meg integrált városfejlesztési beavatkozások támogatására való pályázás esetén az IVS elkészítését, amely középtávon megalapozza a város fejlesztését.

Abony Város Önkormányzatának Képviselő-testületi ülése a 417/2009. (XII.16.) sz. határozattal jóváhagyta az Integrált Városfejlesztési Stratégiát.


Az Integrált Városfejlesztési Stratégia egy olyan dokumentum, amely 10-15 éves távra meghatározza az adott város fő stratégiai irányvonalait, és az azonosított szükségletek alapján, a kijelölt célokat követve, meghatározza a tervezett fejlesztéseket.



Olvasd tovább...
2010 március 22 hétfő - 08:11:30     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 
Városháza


M e g h í v ó


Tisztelettel meghívom

2010. március 25-én (csütörtök) du. 16.00 órakor

tartandó Képviselő-testületi ülésre.
   

 
Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Díszterme
2010 március 15 hétfő - 17:54:41     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett városi megemlékezés a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola aulájában vette kezdetét. A műsort a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola tanulói és tanárai adták. A műsort a koszorúzás követte, majd az ünneplők a Római Katolikus templomban folytatták a megemlékezést.

Megemlékezés


Fotó: Szilágyi Tamás

A fotógaléria megtekinthető ide kattintva:
http://mukomu.lapunk.hu/?modul=galeria&a=71533

2010 március 11 csütörtök - 06:50:52     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 
 
 
APEH

Népszerű az Ügyfélkapu regisztráció az APEH-nál
  További ügyfélszolgálatok kapcsolódnak be az Ügyfélkapu regisztrációs rendszerbe


A jövőben az eddigieknél is több helyen, országosan 52 APEH ügyfélszolgálaton lesz lehetőségük az adózóknak arra, hogy Ügyfélkapu regisztrációt kezdeményezzenek. Az APEH-nál 2009. november 10-én bevezetett új szolgáltatás annyira népszerűnek bizonyult, hogy március elejétől újabb adóhatósági ügyfélszolgálatok kapcsolódnak be a regisztrációs rendszerbe.


Olvasd tovább...
2010 március 03 szerda - 14:29:04     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 

Tájékoztató
a gépjárműadó 2010. évi fontosabb változásairól


Tájékoztató


Az adó alapja:

- a személygépkocsik és a motorkerékpárok esetén az adó alapja továbbra is a gépjármű hatósági nyilvántartásban kW-ban kifejezett teljesítménye.
- az autóbusz, a nyerges vontató, lakókocsi és a lakópótkocsi esetén az önsúly, míg a tehergépjármű és pótkocsi esetén változatlanul az önsúly + raksúly 50 %-a.


Olvasd tovább...
2010 március 01 hétfő - 13:43:53     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 
 
 
ÚMFT


Örömmel tájékoztatom a város lakosságát, hogy nyert az  ABONY VÁROS IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÁSI ÉS IVÓVÍZHÁLÓZAT REKONSTRUKCIÓS PROGRAMJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSA
című KEOP-1.3.0/2F/09
 jelű pályázatunk.

A megítélt támogatás: 312. 300. 000 Ft.


Olvasd tovább...
2010 március 01 hétfő - 08:26:21     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 
 
 
APEH

Ellenőrizni kell a nyomtatványok kitöltésére használatos számítógépek operációs rendszereit

 
 
Ellenőrizniük, szüksége estén pedig frissíteniük kell majd a személyi számítógépek operációs rendszereit azoknak, akik az általános nyomtatványkitöltő programot (ÁNYK) használják, mert egyes gépeken nem lehet majd futtatni a program új verzióját július 1-jétől.

  Az ÁNYK program futtatásához használatos Java Run Time (JRE) környezet 1.5-ös verziójának gyártói támogatása 2009. október 30-ával megszűnt. Technikai és biztonsági követelmények egyaránt szükségessé tették az ÁNYK program további működésének megfelelő biztosítása érdekében, hogy megtörténjen az 1.6-os verzióra való átállás.

Ehhez azonban a felhasználók gépén is szükséges az új verzióra történő frissítés. A Windows 98 és a Windows Me operációs rendszerek nem támogatják az 1.6-os Java futtató környezetet, ezért az ÁNYK támogatási listájáról is kikerülnek ezek a rendszerek, ami azt jelenti, hogy azokon a gépeken - melyek ezt a két operációs rendszert használják - a 2010. július 1. után megjelenő ÁNYK programok már nem futtathatóak.


Olvasd tovább...
2010 február 25 csütörtök - 10:29:54     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 
 
 
Szeretettel meghívjukÖnt
és kedves családját
 
2010. március 05-én 18.00 órára
 

A Zeneiskola nagytermébentartandó
Zongora hangversenyre.  
A műsorban filmzenék, musical- és operarészletek szerepelnek.
 


Kotta

Közreműködnek:


Szikszay Sándorné növendékei

 

Donkó Emese

Juhász Julianna

Spolmin Petra


és
Egedi Anikó hegedűn.


Olvasd tovább...
2010 február 25 csütörtök - 10:20:50     Hivatali hírek     Hozzászólás 0

 
 
 
INGYENES ÉRVIZSGÁLAT


 
 
vizsgálat

Nagy az érdeklődés az ingyenes érvizsgálatra. Mint arról már korábban írtam, a Ceglédi Kórház közreműködésével ingyenes érvizsgálatot hirdettünk. Nagyon sok a jelentkező, közel 300-an vették már igénybe ezt a lehetőséget és kb. ennyi azoknak a száma is, akik márciusra kaptak időpontot. A vizsgálatot Bodor Zoltánné Évike végzi, aki lelkiismeretesen naponta 10-12 órát dolgozik. Köszönjük a munkáját.
 

A nagy érdeklődésre tekintettel a vizsgálatok szervezését tovább folytatjuk, előjegyzést, időpont egyeztetést  a 06/30-544-3662 számon lehet kérni.
 
A vizsgálat helye: Abony Báthory u. 2. sz. alatt /a Zeneiskolával szemben/.


Olvasd tovább...
2010 február 17 szerda - 11:02:26     Hivatali hírek     Hozzászólás 0
Karitasz gyűjtés

A Karitasz abonyi csoportja segít abban, hogy a felesleg találkozzon a szükséglettel.

Sok kinőtt, már megunt, de jó állapotú ruha van a szekrényben, amit a tulajdonosa nem hord. Ha jó szívvel tudja másnak felajánlani, úgy azt behozhatja a Karitasz gyűjtőhelyre: (Nagykőrösi út 3.sz. - a zöldséges bolt melletti kapunál) vagy a helyi plébániára.
Természetesen nem lomtalanításra gondolunk, hanem olyan ruhákra, cipőkre, amelyiket a kedves adományozó is szívesen hordana.
Mosott, tiszta állapotban kérjük a ruhákat a csoporthoz eljuttatni,
mert csak a közvetlen kiosztásra van lehetőségünk, mosásra, vasalásra  rendszerint nincs megfelelő kapacitás.
 

A Karitasz csoport tagjai szeretettel várják:
  • az adományozókat/felajánlókat (telefonos érdeklődés/megbeszélés Ujszászi Lászlóné 53/361-377 vagy a 06/30/5258-168 telefonszámán)
  • a rászorulókat pedig minden héten 10-11 óra között.

  Karitasz abonyi csoportja
Oldal:  1 2 3 ... 129 130 131 ... 144 145 146
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények