Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'közbiztonsági hírek'
2016 szeptember 07 szerda - 07:39:29     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

ket_uj_rendort_kap_az_abonyi_rendorors.jpgA két új, fiatal kolléga már belekóstolt a helyi feladatokba, de még nem látják el teljes munkaidőben a rendőri tevékenységet. A tavalyi évben kevesebb rendőrrel volt kénytelen működni az Abonyi Rendőrőrs, ami az idei évet is meghatározta, így szükség van az erősítésre.
 
A Ceglédi Rendőrkapitányság vezetői ünnepélyes állománygyűlés keretében fogadták a rendőrkapitányságon újonnan szolgálatban álló 11 fő próbaidős rendőr őrmestert, akik járőrtárs beosztásban kezdik meg rendőri hivatásuk gyakorlását. A pályakezdő fiatalok közül 5 fő a Ceglédi Rendőrkapitányság közrendvédelmi, illetőleg közlekedésrendészeti osztály, 2-2 fő pedig az Albertirsai, az Abonyi, illetőleg Jászkarajenői Rendőrőrs állományának mindennapi munkáját segítik.


Olvasd tovább...
2016 szeptember 06 kedd - 14:00:10     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

hatarvadasz_toborzas_abony.hu_2016.jpgAz Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába Járőrtárs beosztás betöltésére 

A pályázatra cselekvőképes, 18. életévüket betöltött, a felvételi követelményeknek megfelelő magyar állampolgárok jelentkezését várjuk. 
 
A felvételt nyert pályázók 6 hónapos időtartamú moduláris képzésben vesznek részt, amelyet követően – sikeres vizsga esetén – őr-járőrtárs rész-szakképesítést (OKJ 51 861 03) szereznek. A résztvevők a képzés első két hónapjában munkaviszonyban állnak, majd a második hónap végén – sikeres modulzáró vizsga letétele esetén – a Készenléti Rendőrség hivatásos állományába 12 hónap próbaidő kikötésével kerülnek kinevezésre. 


Olvasd tovább...
2016 szeptember 05 hétfő - 11:57:51     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

negy_jarmu_utkozott_abony_elkerulu_4-es_asvanyviz_szallito_teherauto_felborult_abony_2016.jpgFelborult egy ásványvízszállító kamion a 4-es főút abonyi elkerülő szakaszán szeptember 5-én, hétfőn kora délután. A forgalmat Abonyba terelik! /A helyszínelést befejezték, a forgalom már zavartalan!/

A balesetben két személyautó és egy kisteherautó is károkat szenvedett, hárman pedig könnyebben megsérültek. A kamionról leborult a rakomány is. A műszaki mentést a ceglédi hivatásos tűzoltók végzik - tájékoztatott a Katasztrófavédelem.

Abony külterületén négy jármű ütközött össze. Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy teherautó és három személygépkocsi 2016. szeptember 5-én 13 óra 5 perckor a 4-es számú főút 86700-as méterszelvényében. A baleset következtében hárman sérültek meg. A helyszínelést teljes útlezárás mellett kezdték meg a rendőrség munkatársai, a forgalmat Abony felé terelik - adta hírül a Pest-Megyei Rendőrfőkapitányság.
 
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!


Olvasd tovább...
2016 augusztus 29 hétfő - 18:22:29     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

Szeptemberben az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonságilag indokolt - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (ORFK-OBB) főtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Kiss Csaba elmondta: folytatódik az iskola rendőre program, amelyben 2900 oktatási intézményben mintegy 2200 rendőr vesz részt. Ennek célja a kisiskolások balesetmentes közlekedésének elősegítése, a gyerekek biztonságát veszélyeztető tényezők felderítése, megszüntetése. Idén 1560 iskola tanévnyitóján képviselteti magát a rendőrség.


Olvasd tovább...
2016 augusztus 29 hétfő - 08:49:13     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

tuz_abony_szolnok_kozott_vasuti_sinek_mellett_abony.hu_2016.jpgVasúti sínek mellett gyulladt ki az aljnövényzet Szolnok és Abony között vasárnap délután.

Mintegy háromszáz négyzetméteren égett a száraz fű, de a tűz a közlekedést nem veszélyeztette. A szolnoki hivatásos tűzoltók oltották el a tüzet, kár nem keletkezett - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.



2016 augusztus 22 hétfő - 13:27:34     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

Szolnoki és ceglédi tűzoltók avatkoztak be az abonyi balesetnél, egy gyermeket kellett kiszabadítani a roncsok fogságából.

Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze Abonyban, a Mátyás király utca és a Nagykőrösi út kereszteződésénél. A kisbusz az úttesten maradt, az autó lesodródott, és az út mellett állt meg. A kisbusz négy utasa nem sérült meg, de a kocsiban utazó három ember közül egy kisgyermeket a tűzoltók szabadítottak ki a roncsok fogságából.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelem szóvivőjének közlése szerint az abonyi Mátyás király úton történt balesetben a személyautó ajtaja beszorult, ezért a ceglédi és a szolnoki tűzoltóknak feszítővágót kellett használniuk, hogy kiszabadítsák a hátsó ülésen utazó tíz év körüli gyereket. Súlyos sérülésekkel vitték kórházba ugyanúgy, mint a kocsi másik utasát, egy felnőttet - tette hozzá a szóvivő.

Közlekedjenek körültekintően az esős időben is, vigyázzanak egymásra!

Forrás: jasz.katasztrofavedelem.hu és MTI
A fotó csak illusztráció! Forrás: langlovagok.hu
2016 augusztus 17 szerda - 08:03:11     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság augusztusi vezénylési terve szerint 2016. augusztus 17-én az alábbi helyszíneken és időpontokban mérhetik az egyenruhások az autók sebességét:

13:00-18:00 óra között - Abony területe, 4-es főút
20:00-24:00 óra között - Abony területe, 4-es főút

A csapadékos időjárásra való tekintettel közlekedjenek még körültekintőbben!

Forrás: police.hu
2016 augusztus 11 csütörtök - 08:37:27     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

Abony és Törtel között halálos kimenetelű baleset történt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. augusztus 11-én 2 óra 30 perc körül Abony és Törtel közötti vasúti átjárónál az ott közlekedő menetrend szerint járó vonat eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy férfit.
 
A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleseti helyszínelés idejére a közúti forgalmat visszafordították Törtel felé. A baleseti helyszínelés 5 órára véget ért, a forgalom megindult - írja a police.hu


Hosszabb a menetidő a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon

A Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon csütörtök hajnalban Abony és Cegléd között egy vonat egy férfit halálra gázolt. A helyszínelés idejére mindkét pályát kizárták a forgalomból. 4:45 óráig Szolnok és Cegléd között vonatpótló autóbuszok szállították az utasokat. A feltorlódások miatt a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon az elővárosi vonatokkal utazóknak a csütörtök reggeli órákban még hosszabb menetidővel kellett számolniuk. Az elővárosi menetrendszerű vonatközlekedés a délelőtti órákban áll helyre - tájékoztat a MÁVINFORM.
 
A fotó a vasúti átjáróról korábban készült.
2016 augusztus 08 hétfő - 07:23:26     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0
Kábítószer birtoklás, lopás és orgazdaság

Huszonéves fiatalokból álló ötfős társaságot fogtak el a rendőrök Abonyban.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt B. Sándor 24 éves, A. Viktor 20 éves, P. Balázs 21 éves J. Tamás 22 éves és T. Dávid 21 éves abonyi lakosok ellen. A társaságot 2016. augusztus 3-án - az esti órákban - Abonyban fogták el a rendőrök, mivel arról érkezett lakossági bejelentés, hogy ott fiatalok kábítószert fogyasztanak, valamint értékesítenek.Az adatgyűjtés során a nyomozók megállapították, hogy - a kábítószer birtoklásán túl - két fő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy abonyi ingatlanba betörtek és onnan jelentős mennyiségű készpénzt és különböző aranytárgyakat loptak el. A társaság harmadik tagja pedig az ellopott ékszereket értékesítette, tehát orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja merült fel vele szemben. Az illetékes bíróság 2016. augusztus 5-én elrendelte B. Sándor előzetes letartóztatását, valamint A. Viktor és P. Balázs házi őrizetét. J. Tamás és T. Dávid a továbbiakban szabadlábon védekezhet.Ellenük a büntetőeljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság folytatja le.

További fotók a képre kattintva.

Forrás: police.hu
2016 július 15 péntek - 14:55:14     közbiztonsági hírek     Hozzászólás 0

Interaktív bűnmegelőzési előadáson vettek részt a Kék Madár Jóléti Alapítvány táborozó gyermekei az Abonyi Rendőrőrsön 2016. július 6-án. Kérdésekkel, játékos feladatokkal és hadtörténeti kiállítással színesítették a programot a Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai. Kiss Edit c. r. százados a nyári időszakban leselkedő veszélyekre hívta fel a gyerekek figyelmét, majd játékos kvízek és színezők segítségével a közlekedés és a KRESZ szabályait is megismerhették a nebulók. A Szilágyi Sándor ny. r. alezredes, saját gyűjteményéből előkerült, hatástalanított fegyvereket a gyerekek meg is foghatták, majd egy rendőrautót is „birtokba vehettek”.
 
A programról készült fotók megtekinthetők a képre kattintva!
 
Beszámolt: Darányi Erika
Fotó: Szilágyi Tamás
Oldal:  1 2 3 ... 12 13 14 15 16 17
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények