Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Városi rendezvények'
2009 június 30 kedd - 08:09:34     Városi rendezvények     Hozzászólás 0


A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!
2009 június 18 csütörtök - 12:51:30     Városi rendezvények     Hozzászólás 0



Nagyításhoz kattintson a képre!

2009 június 17 szerda - 06:25:17     Városi rendezvények     Hozzászólás 0




Értesítünk minden kedves növendéket és szüleit,

hogy
tanévzáró ünnepélyünket
2009. június 22-én (hétfőn) 18
órai kezdettel
tartjuk a Zeneiskola udvarán.

Zeneiskola vezetősége

2009 június 17 szerda - 06:16:23     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

A IX. Országos Mélyrézfúvós Verseny döntőjét 2009. június 5-7. között rendezték meg Kiskunfélegyházán. A verseny előzményeként, amint arról már korában hírt adtunk, Flammer Boglárka iskolánk növendéke megnyerte a területi válogatót és így bejutott az ország legjobbjai közé, tenorkürt-bariton kategóriában.


Az országos verseny döntőjében Flammer Boglárka mindkét fordulóban kimagasló teljesítményét a zsűri első díjban részesítette.

A versenyre felkészítette dr. Gajdos István József trombitatanár.
Zongorán közreműködött Polyákné Györe Éva zongoratanár.



Zeneiskola vezetősége
2009 június 09 kedd - 08:55:30     Városi rendezvények     Hozzászólás 0

Szeretettel köszöntöm a tanítókat, tanárokat, óvodapedagógusokat, az oktatási és közművelődési intézmények valamennyi munkatársát pedagógusnap alkalmából.

Nehéz és tiszteletreméltó pályát választottak. Útjuk során fél lábbal a mennyországban érezhetik magukat, fél lábbal pedig a pokolban. Egyszerre állnak köztiszteletben, szeretetben, ugyanakkor bármikor kerülhetnek nehéz, megalázó helyzetbe. Hiszen kiszolgáltatottak gyereknek és szülőnek egyaránt. Mindennap meg kell felelni az elvárásoknak, elsősorban a saját maguk által felállított mércének, másodsorban a gyerekek, a szülők és a pedagógus társaik elvárásainak. Nem könnyű feladat. Naponta, óránként 30 szempárral szembenézni, hitelesnek maradni, érdeklődést fenntartani és a tudást átadni.


Olvasd tovább...
2009 május 25 hétfő - 14:14:21     Városi rendezvények     Hozzászólás 0


A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre
2009 május 21 csütörtök - 09:22:20     Városi rendezvények     Hozzászólás 0


A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!



Lezárult a 2009. évi McDonald's Kihívás Napja

Az ötödik kategóriában volt Abony település. Mi az 5. helyen végeztünk!!!



Olvasd tovább...
2009 május 20 szerda - 10:58:04     Városi rendezvények     Hozzászólás 0


A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre
2009 május 19 kedd - 09:11:35     Városi rendezvények     Hozzászólás 0
2009 május 19 kedd - 09:08:57     Városi rendezvények     Hozzászólás 0


A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre
Oldal:  1 2 3 ... 59 60 61 ... 63 64 65
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
 
*****
*****
*****
 
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények