Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Intézményi hírek'
2016 február 10 szerda - 21:47:49     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Január utolsó hétvégéjén teljesítménytúrán vett részt a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola néhány tanulója. Eleinte tartottunk egy kicsit a túrától, mert hideg volt és korán kellett kelni, hogy elérjük a buszt. Miután felszálltunk, Balangó tanár úr már kérte is ellenőrzésre a jegyeket, bérleteket, ezzel mosolyt csalva mindenki arcára. Mikor már félúton jártunk, kezdtünk izgatottak lenni, hogy milyen lesz, mennyire bizonyul majd nehéznek az előttünk álló feladat. Ahogy megérkeztünk, nagyon meglepődtünk, egyikünk sem gondolta, hogy mintegy négyezer embert hoz lázba a Mátra megmászása, ráadásul négyféle pálya közül lehetett választani a 18 és 42 km között. Mi az „S” távot választottuk, mondván, hogy egyszerű lesz. A számításainkon felül kellően elfáradtunk. Az ellenőrző állomásokon kaptunk meleg teát, ami nagyon jól esett a hidegben. Voltak olyan szakaszai a pályának, ahol segíteni kellett egymásnak, csapatmunkára kiváló volt. Utólag visszagondolva fárasztó volt, de nem lett volna szabad kihagyni, mert nagy élmény volt.
 
Beszámolt: Barati Bendegúz, Mari Tibor 9.c osztályos tanulók
 
Forrás: Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola honlapja
 
A fotó nagyítható!
2016 február 10 szerda - 18:51:00     Intézményi hírek     Hozzászólás 0
Szeretettel várjuk a leendő első osztályos gyermekeket a Somogyi Imre Általános Iskolába

Nagyításhoz kattintson a képre!
2016 február 07 vasárnap - 22:10:22     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Herédi János a nyelvi előkészítő osztály osztályfőnöke lesz. Matematika-fizika szakos pedagógusként több éve eredményes pedagógiai munkát folytat. Intézményünkben több alkalommal osztályfőnöki munkát is vállalt. Oktató-nevelő munkája sokszínű. Sok-sok segítségnyújtással, következetesen neveli tanítványait. Több tanulója kiemelkedő eredményt ért el, tanítványai közül egyetemekre, főiskolákra járnak, mérnöki, közgazdasági, tanári pályát választva. Jelenlegi diákjai közül kiemelkedik Al-Taji Petra, aki a Pest Megyei Matematika Versenyen rendszeresen, igen jó eredménnyel vesz részt a tanár úr felkészítésének köszönhetően. Szívesen viszi tanítványait kirándulni, a Hanák-Kolos és a Téli Mátra túra szervezése is az ő nevéhez fűződik iskolánkban. Az önkéntesség területén szintén megmutatja tehetségét és munkabírását. Pályázati keretek között kollégái segítségével több kerti padot épített, amit mi csak „madáretetőnek” nevezünk. Várja azokat a jó képességű, szorgalmas diákokat, akik szeretnek jó tanulók lenni és jó tanulmányi eredményeket elérni.
 
Vigh Krisztián a négy évfolyamos gimnáziumi osztály osztályfőnöke lesz, testnevelés és közgazdaság szakos pedagógus. Az elmúlt években többféle feladatot látott el iskolánkban, szaktárgyaiból választott tantárgyként érettségi vizsgákon is számot adtak tanítványai. Az egészséges életmód, a napi rendszerességű mozgás elkötelezettje. Diákjainak szívesen szervez és tart délutáni crossfit edzéseket, melyek igen népszerűek. A katonai alapismeretek tantárgy kiegészítéseként a katonai testnevelés szakkör is fő színhelye a megfelelő erőnlét és kondíció megszerzésének. A jövő tanévtől ezen a szakterületen is magasabb óraszámban találkozik a tanulókkal. Várja a jól tanuló, jól sportoló diákokat, akik eredményesen tanulnak, és aktív közreműködői lesznek az iskolai sportágaknak.
 
Kavecsánszkiné Pál Erika
igazgató
Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola
2016 február 07 vasárnap - 21:38:38     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Az idei tanévben sokkal nagyobb létszámban jelentkeztek tanulók az abonyi gimibe a központi írásbeli felvételire, mint az elmúlt években. Iskolánk tanárai szeptember óta rendszeresen készítették fel a felvételire az abonyi nyolcadikosokat péntek délutánonként matematika és magyar tantárgyból. Nem kis elszántság és kitartás kellett a diákok részéről, hiszen egy-egy fárasztó hét után ültek be a gimi padjaiba.
Az általános iskolai tanáraik által tartott előkészítő foglalkozások mellett azért is volt javasolt és a hasznos a gimis előkészítő, mert azok a pedagógusok tartották, akik rendszeresen részt vesznek a felvételi feladatlapok javításában.
Hiszen így volt alkalmunk elmondani azokat a tapasztalatokat, amik segíthették a diákok munkáját.
A beszámoló folytatódik -->
 


Olvasd tovább...
2016 február 06 szombat - 08:25:25     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

A beiskolázás egyik állomása, hogy  nyílt foglalkozásokat tartunk. Január 19-én Feke Miklósné, január 26-án Tajthiné Fehér Erzsébet és Szabó Linda, február 2-án Pál-Szabó Andrea fogadta az óvodásokat és a szülőket. Nagy örömünkre szolgál, hogy sok érdeklődő él a lehetőséggel, és látogatja a foglalkozásokat. Továbbra is nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt, február 16-án Zima Márta, március 1-jén Gémesné Nánási Beáta foglalkozására.
 
Somogyi Imre Általános Iskola
 
Nagyításért kattintson a képre!



2016 február 05 péntek - 11:49:49     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Gyulai Gaál Miklós Általános és Művészet Iskola az "Iskolára Hangoló" programsorozata keretében ismét játékos foglalkozásra invitálta a város óvodásait. Január 28-án körjátékokkal, február 4-én pedig a számok világával ismerkedhettek meg a gyerekek az intézmény pedagógusainak segítségével.
Az "Iskolára hangoló" további programjaira is szeretettel várják az érdeklőket!
 
Február 11.-„FarsAngol-óra” – Érdekes ez az angol nyelv
Február 18.-„Itt a farsang, áll a bál” – Farsangi mulatságok
Február 25.-„Aprók tánca, hangszere” – Néptáncos mulatozás, hangszerek
Március 3.-„Tavaszhívogató”- Várjuk együtt a tavasz érkezését!
 
Cikk: Darányi Erika
Fotó: Egyed Gergő (A fotó nagyítható!)
2016 február 03 szerda - 12:04:44     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Bár sok dolog volt, amiről földrajz órán már tudomást szerezhettünk, rengeteg új ismerettel gazdagodtunk. Olyan volt, mintha a moziban néznénk egy 3D-s filmet. Ahogy az üstököst mutatták elhaladni, nagyon érdekes volt. A zenék nagyon tetszettek, tökéletesen illettek a látványhoz, ami elénk tárult. A kedvenc részem az volt, amikor a csillagképeket láthattuk. Mindig is szerettem a csillagokat nézni, a kupola alatt ülve az embernek olyan érzése támadt, mintha nyáron feküdne a mezőn és az eget kémlelné, hogy vajon milyen csillagképet ismer fel. Sokszor elgondolkoztam azon, milyen jó is lenne most hátradőlni és úgy nézni az előadást. A bolygókról sok új dolgot ismertem meg: az átmérőjük, a felszínük, felépítésük és hogy milyen messze vannak tőlünk, sokkal jobb volt így látni, mintha csak olvastunk volna róla és csak átfutottunk volna az adatokon.


Olvasd tovább...
2016 január 25 hétfő - 11:05:17     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

A Gyulai Iskola "Iskolára Hangoló" programjának keretében 2016.01.07-én és 2016.01.14-én játékos- mozgásos foglalkozáson illetve papír hóember készítésen vehettek részt a nagycsoportos óvodások.
 
A következő foglalkozások programjai és időpontjai:
Január 28.-„Lánc, lánc, eszterlánc”- Körjátékok
Február 4.-„Számos kaland” - Ismerkedés a számok izgalmas világával
Február 11.-„FarsAngol-óra” – Érdekes ez az angol nyelv
Február 18.-„Itt a farsang, áll a bál” – Farsangi mulatságok
Február 25.-„Aprók tánca, hangszere” – Néptáncos mulatozás, hangszerek
Március 3.-„Tavaszhívogató”- Várjuk együtt a tavasz érkezését!
 
Továbbra is szeretettel várjuk az érdeklődőket!
 
Gyulai Gaál Miklós Általános és Művészeti Iskola
2016 január 15 péntek - 14:33:49     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

szivarvany_mezes.jpgÓvodánk Bordó csoportjába járó Skultéti-Nagy Bence szülei lelkes méhészek. Nagy László és párja Skultéti Erika, valamint Kovács László és felesége az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Cegléd és Környéke Helyi Szervezetének tagjai. November elején megkeresték intézményünket, hogy az Európai Mézes Reggeli Pest megyében program keretében szívesen hozzájárulnak mézzel az óvoda négy csoportjának tízóraijához. Ezzel nemcsak a reggeli fontosságára, hanem az egészséges táplálkozásra is szeretnék felhívni a figyelmet. December 11-én reggel a vajas kenyérhez megérkezett a méz. A dajka nénik a vajas kalácsokra csurgatták a finomságot. Aki nem kért a kalácsszeletre, annak a tányérjára tettek 1-1 kanállal, amit később jóízűen nyalogattak. Ritkán van lehetőségük a gyerekeknek igazi termelői mézet fogyasztani, pedig a táplálkozásuk fontos alkotóelemének kellene lennie. Tízórai közben a Bordó csoport egy kisebb mézkészítő műhellyé változott. A viaszos, édeskés illat becsalogatta a gyerekeket. Zsongott a gyerekcsapat, mint a méhkas.
 
A mézkóstolóról készült fotók a képre kattintva érhetők el. 

A beszámoló itt folytatódik...


Olvasd tovább...
2016 január 14 csütörtök - 09:06:39     Intézményi hírek     Hozzászólás 0

Tanítványaink a Pest Megyei Matematika Versenyen igen szép eredménnyel szerepeltek. Horváth Annamária 9. ny o. tanuló 6. helyezést, Al-Taji Petra 10. a osztályos tanuló 11. helyezést ért el. Gratulálunk!
 
Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola
 
 
 
 
 
 
 
 
Oldal:  1 2 3 ... 22 23 24 ... 28 29 30
Közérdekű információk

Programajánló

 
*****
*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények