Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Hírek - Kategória 'Akikre büszkék vagyunk'
2015 augusztus 20 csütörtök - 10:39:12     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Z-150/2015. (VI.25.) számú határozatával döntött az „Abony Város Díszpolgára” cím adományozásáról. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete még 2015. február 26-i ülésén határozott arról, hogy a díszpolgári címeket minden évben a legnagyobb állami ünnepünkön, augusztus 20-án adja át a Polgármester. Korábban ezt a címet a decemberi, ünnepi képviselő-testületi ülésen adták át.
 
Az „Abony Város Díszpolgára” cím alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 22/1995. (XI. 07.) számú önkormányzati rendelet értelmében: „Abony Város Díszpolgára cím annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, aki Abony Városa érdekében kifejtett kiemelkedő jelentőségű tevékenységével vagy egész életművével olyan általános elismerést szerzett, amely egyértelműen hozzájárult a település fejlődéséhez, értékei megóvásához, polgárai életkörülményeinek javulásához, a város jó hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató ember magatartása miatt egyébként személye vagy annak emléke köztiszteletben áll.” Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. évben „Abony Város Díszpolgára” címet adományoz dr. Gajdos István Józsefnek és Zalán-Lipák Tibornak.


Olvasd tovább...
2015 február 16 hétfő - 14:36:07     Akikre büszkék vagyunk     Hozzászólás 0

2014-ben indult be az abonyi Kultúra Házában a Nosztalgia mozi. Az első film a „Csapd le csacsi!” (1990) volt, amit az „Üvegtigris” (2001) követett januárban. Februárban a Kontroll (2003) került bemutatásra. Antal Nimród filmje a nyomasztó, sötét metró alagutakba kalauzolja a nézőket. A főszereplői az ellenőrök, akik ki vannak téve az utasok szeszélyeinek. Az egyik fiatal ellenőr, Bulcsú a nap huszonnégy óráját a metró embertelen tereiben tölti, így nem csoda, hogy az utasokat tizedelő sorozatgyilkosságok egyik gyanúsítottjává válik. El kell kapnia a földalatti világ rémét. De vajon létezik tényleg ez a szörnyeteg? Van kiút a jelképes és nagyon is valóságos sötétségből? A Kontroll egyedülálló thriller, ami a magyar filmvilágban páratlan. Rideg képeivel, esendő karaktereivel és fanyar humorával egy kiemelkedő és szokatlan alkotás. Egy szimbolikus mese, ami a magyar valóság és (rém)álom keveréke. A film egyik szereplője az abonyi származású Mucsi Zoltán, aki Bulcsú ellenőr kollégáját, a Professzor karakterét személyesítette meg. A film megtekintése után lehetőség nyílt beszélgetni a színésszel. A rendkívül érdekes és tanulságos interjút a művész barátja, egykori „harcostársa”, az Abonyban is méltán híres Csányi Sándor vezette.


Olvasd tovább...
Oldal:  1 2 3 4 5 6 7
Közérdekű információk

Programajánló

 
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények