Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2017 szeptember 07 csütörtök - 08:54:36     Intézményi hírek      Hozzászólás0

sakk_szakkor_kiss_gyorgy_abony_abony.hu_2017.jpgÚjraindul a sakk szakkör az abonyi Kultúra Házában, Kiss György vezetésével 2017. szeptember 16-án, 09:00 órától, amelyre várjuk a régi és új játékosokat egyaránt.

Minden szombaton!

Az első foglalkozás programja:
- az érdeklődők sakktudásának felmérése,
- a játékszabályok, nyitás típusok ismertetése.


2017 szeptember 07 csütörtök - 08:31:52     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Idén 48 jelölés érkezett az Év Fája versenybe a júniusi határidőig, amelyek közül tizenhármat juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije.

Az idén nyolcadik alkalommal szervezett vetélkedő olyan fákra hívja fel a figyelmet, amelyek különleges szerepet töltenek be a jelölő közösség életében. Egy történet és képek elküldése révén bárki nevezhetett a versenybe egyedi fát vagy akár facsoportot is. A vetélkedőben nem számít a fák kora és mérete, előny azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik. A döntősök kiválasztásánál a zsűri legfontosabb szempontja a történet, mely megmutatja, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos és különleges az őt nevező közösség számára.


Olvasd tovább...
2017 szeptember 07 csütörtök - 08:03:31     Hivatali hírek      Hozzászólás0

tavvezetek_szerelveny_vizsgalata_demasz_abony_abony.hu_2017.jpgTájékoztatjuk Önöket, hogy a címben megjelölt távvezeték üzemeltetője és egyben tulajdonosa, a DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. (6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 64-66.) megbízásából társaságunk 2017. szeptember 18-án megkezdni a távvezeték szerelvényvizsgálatát.

A munkavégzés előreláthatólag 2017. szeptember 22-ig tart. Az elvégzendő feladat a Szolnok-Cegléd 132 kV-os távvezeték meghatározott oszlopait érinti. 

A munkavégzés a DÉMÁSZ Kft. bejegyzett vezetékjoga alapján történik. A munkák során, a terepen való mozgás közben gépeink taposási kárt okozhatnak az érintett ingatlanokon, amelyért a terület használóját a hatályos jogszabályok alapján kártérítés illeti meg. Ezen igényeket a károsodott ingatlanok használói a térségben jelenlévő, a munkákért felelős építésvezetőnek személyesen, telefonon vagy levélben a következő címre jelenthetik be:


MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt.
1158 Budapest, Körvasút sor 105.

A kivitelező helyszíni munkavezetője:
Lovas László, MVM OVIT Zrt. 1158 Budapest, Körvasút sor 105.

MVM OVIT Zrt.

Fotó: ovit.hu

2017 szeptember 07 csütörtök - 07:35:03     Hivatali hírek      Hozzászólás0
VEKOP-8.1.1-15-2015-00001 „ÚT A MUNKAERŐPIACRA” PROJEKT ÁLLÁSBÖRZE

allasborze_cegled_abony_abony.hu_2017.jpgTisztelettel meghívjuk a Pest Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya és a Ceglédi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya által a VEKOP-8.1.1-15-2015-00001 „Út a munkaerőpiacra” elnevezésű kiemelt projekt keretében szervezett állásbörzére.

Amennyiben munkatársat keres, képzést kínál, és szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, örömmel látjuk kiállítóink között.

Időpont: 2017. szeptember 28. (csütörtök) 9:00 órától – 12:00 óráig
Helyszín: Kossuth Művelődési Központ „B” épülete 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a.)




Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények