Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2018 április 18 szerda - 17:09:05     Hivatali hírek      Hozzászólás0
Téli esték Nagyjáráson

nagyjarasi_iskola_tanyai_klub_abonyban_abonyi_abony.hu_1974_2018.jpg   1974-et írunk. "Az őszi esőktől a szárító tavaszi szelekig a határban élők jórészt a tanyák foglyai. A felázott dűlőutak sártengerében megfeneklik a jármű, a szépen kelő vetés hatalmas tábláján kígyózik át egy keskeny gyalogút. A tsz-majortól ez vezet el a nagyjárási általános iskolához.

   Abony e távol eső határrészén még vagy százötven család él. A tágas, erős, két tantermes iskola egyik szobájában tizenegy alsó tagozatost oktat Kummer Zoltánné tanítónő. A másik terem jószerével üresen állhatna, ha az idevalók kezdeményező kedve nem sürgetne változtatást sorsukon. Az egy éve ide került tanítónővel egyetértésben kialakul a tanyai klub.

   Hetenként két-három alkalommal az esti órákban a felnőttek különböző korosztályai keresnek itt társaságot, könnyű szórakozást, időtöltést. Szerdánként tucatnyi asszony ül be gombolyagjaival, hímzésével a tanítónőhöz. Nagyjáráson hosszú évekre visszatekintő, szép hagyományai vannak a kézimunkázásnak. Sok kiállítás közönsége megcsodálta a legszebb darabokat.


Olvasd tovább...
2018 április 18 szerda - 16:47:28     Intézményi hírek      Hozzászólás0

idosek_klubja_nevnapozas_abonyban_abonyi_abony.hu_2018.jpg   A CTKT Humán Szolgáltató Központ Idősek Klubjában, 2018. április 11-én (szerdán) került megrendezésre a - Veronika, Sára, Piroska, Irén, Zita, Magdolna és Margit - nevű Klubtagok névnapi köszöntése.

   A hagyományokhoz híven vendégeink voltak az újszilvási Rozmaring Nyugdíjas Klub tagjai. Papp Ferencé Babi - köszöntötte az ünnepelteket és Rózsásné Erzsikével együtt átadták a virágokat, majd felszeletelésre került a névnapi torta.

   Az ünnepeltek szendviccsel és apró süteménnyel készültek a vendéglátásra. A jó hangulathoz a zenét Fejes István szolgáltatta. A délutánt tombolahúzással fűszereztük meg. A névnapi ünnepség megrendezéséért  és a program zökkenőmentes lebonyolításáért külön köszönet illeti a két fő szervezőt, Rózsás Ferencné Erzsikét és Papp Ferencé Babit.

A cikket készítették az Idősek Klubja munkatársai.

Még több fotó a képre kattintva érhető el.

2018 április 18 szerda - 15:18:22     Hivatali hírek      Hozzászólás0

kozlekedik_a_csalad_abonyban_abonyi_abony.hu_2018.jpg   A Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében a „Közlekedik a család” területi döntőjére 2018. május 12-én (szombat) 09.00 órakor kerül sor. A vetélkedő helyszínéül a Ceglédi Skoda Autóház (2700 Cegléd, Kosárhegyi út 2. szám) szolgál.
 
   A versenyre nevezhet minden olyan család, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá 6-17 éves közötti gyereket (gyerekeket) nevelnek.
 
   A megyei verseny díjazottjai értékes ajándékokban részesülnek. A legjobb eredményt elérő család képviseli Pest megyét a 2018. június 23-24. között megrendezésre kerülő országos döntőn. Az országos fődíj egy Skoda Rapid Family típusú személygépkocsi.


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények