Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2018 szeptember 06 csütörtök - 12:58:09     Hivatali hírek      Hozzászólás0

szolnoki_uti_gyalogatkelo_abonyban_abony_abonyi_abony.hu_2018.jpg   Hosszú évekkel ezelőtt fogalmazódott meg a lakosság azon kérése, hogy a nagytemetőnél a Szolnoki úton kerüljön felfestésre gyalogos-átkelőhely.

   Ez a kérés fokozódott akkor, amikor a távolsági buszmegállók kialakításra kerültek, illetve a páros oldalon a temetővel szemben virágüzlet is nyílt. A Szolnoki úton mindig nagy volt a gépjármű forgalom, akkor is, amikor 4-es út volt és most is, amikor 40-es besorolást kapott. Ez utóbbi annyiban hozott változást, hogy a tehergépjárművek száma lényegesen csökkent. Az úton történő gyalogos, vagy kerékpáros átkelés mindig balesetveszélyes volt, de ez valamennyi útszakaszra jellemző.

   Visszatérve a kiinduló gondolathoz – az érvényes jogszabályok betartásával az elmúlt évben kiépítésre került a gyalogos-átkelőhely, mely 2017 októberében átadásra is került. Mostmár lehet szabályosan, biztonságosan átkelni egyik oldalról a másikra. Gondoljuk ezt néhányan és ki is használjuk ezt a lehetőséget. Sajnos azonban azoknak a száma a több, akik talán megszokásból, de a „zebra” melletti átkelést választják, pedig csak néhány métert kellene megtenniük ahhoz, hogy nagyobb biztonságba érezzék magukat a forgalomban.


Olvasd tovább...
2018 szeptember 06 csütörtök - 11:56:46     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0
MTI

traffipax_abony_abony.hu_2017.jpg   Bővítené a rendőrség a közúti ellenőrzési módszerek, eszközök körét például rejtve használt készülékekkel, mivel úgy értékeli, hogy az előre bejelentett ellenőrzések nem jelentenek megfelelő visszatartó erőt a szabályszegőknek - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményéből.

   A főkapitányság kommunikációs szolgálata azt írta: mostanra bebizonyosodott, hogy az előre bejelentett, jól látható módon végzett ellenőrzések nem jelentenek általános visszatartó erőt. A közlekedők egy része csak addig tartja be a szabályokat, amíg úgy érzi, hogy a hatóság látóterében van. 
Ezért a közlekedési helyzet javítása, a balesetek számának csökkentése érdekében a rendőrség a jogszabályok által biztosított keretek között szükségesnek látja az ellenőrzési módszerek, eszközök bővítését - jelezték.

   Hozzátették: a jogszabályok alapján az ellenőrzéshez használt készülék akár rejtve is használhatók, az ellenőrzéseknek ez a módja nemzetközileg elfogadott gyakorlat, Európa számos országában (például Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában, Csehországban, Németországban, Franciaországban) alkalmazzák.


Olvasd tovább...
2018 szeptember 06 csütörtök - 10:58:42     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

   Tájékoztatunk mindenkit, hogy ezen a héten (2018.09.03-09-ig) a ROZSNYAI Patika az ügyeletes gyógyszertár.

   Ügyeleti feladatait hétköznapokon 18.00-22.00-ig, szombaton 12.00-22.00-ig, vasárnap 08.00-22.00-ig látja el.

Információk: Csontos Patika







2018 szeptember 06 csütörtök - 10:09:32     Hivatali hírek      Hozzászólás0

allasborze_cegleden_abonyi_abonyban_abonyabony.hu_2018.jpg   Tisztelettel meghívjuk a Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály és a Ceglédi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály által a VEKOP-8.1.1-15-2015-00001 „Út a munkaerőpiacra” elnevezésű kiemelt projekt keretében szervezett állásbörzére.

   Amennyiben munkatársat keres, képzést kínál, és szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, örömmel látjuk kiállítóink között.

Időpont: 2018. szeptember 27. (csütörtök) 9:00 órától – 12:00 óráig
Helyszín: Kossuth Művelődési Központ „B” épülete (2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a.)

Nagyításért kattintson a képre!


Olvasd tovább...
2018 szeptember 06 csütörtök - 09:33:59     Városi rendezvények      Hozzászólás0

kezmuves_hagyomanyorzo_nap_abonyban_abonyi_abony_abony.hu_2018.jpg kulturalis_orokseg_napja_abonyban_abonyi_abony_abony.hu_2018.jpg megemelkezes_abonyi_lajos_kiallitas_hagyomanyorzo_nap_abonyban_abonyi_abony_abony.hu_2018.jpg 
Nagyításért KLIKK a plakátokra!
2018 szeptember 06 csütörtök - 09:01:12     Hivatali hírek      Hozzászólás0
MTI

nav-12.jpg   A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az október végéig kiküldött kivonatokkal mintegy félmillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van - közölte az MTI-vel a NAV.

   A közleményben kifejtették: a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, azaz mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.

   Adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben ötezer forintnál több tartozása, vagy túlfizetése van a tavaly december végi adatok szerint - jegyezték meg. 

   Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kivonat mellett az adózó késedelmipótlék-értesítőt is találhat a postaládájában amennyiben fizetési kötelezettségét tavaly nem vagy csak késedelmesen teljesítette, és emiatt ötezer forintot elérő pótléka keletkezett. Akik tartoznak, illetve késedelmi pótlékot kell fizetniük, kötelezettségeiket többféle módon is rendezhetik: csekken, átutalással, bankkártyával, vagy esetleges többletük átvezetésével - olvasható a közleményben. Ebben arra is kitérnek: túlfizetés esetén a 1817-es nyomtatványt kell benyújtani a visszaigényléshez.


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

 
*****
*****
*****
 
*****
*****
baba_mama_zenes_foglalkozas_abonyi_kultura_hazaban_abonyban_abony_abony.hu_2018.png
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények