Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2018 november 19 hétfő - 18:23:04     Hivatali hírek      Hozzászólás0

   Megújulunk! A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, számos együttműködő szervezettel közösen, „A mi Európánk” című sikeres vetélkedősorozat folytatásaként a 2018/2019. tanévben magyarországi és határon túli magyar középiskolások számára meghirdeti a „Hétköznapok Európája” című vetélkedőt. 

   Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok gyarapítsák ismereteiket Európáról és térségünk Európában betöltött szerepéről, múltjáról, jelenéről. Célunk az is, hogy otthonosan mozogjanak a hétköznapi élet fontos témáiban, ügyeiben. Szeretnénk alkalmat adni arra, hogy a résztvevők értelmes kortárs kapcsolatokat alakíthassanak ki, fejleszthessék egyéni és csapatjátékos készségeiket. 

   A változatos témák arra sarkallják a fiatalokat, hogy minél eredményesebben tájékozódjanak a neten, gyakorolják a felelősségteljes munkamegosztás technikáit, ügyesen működjenek együtt. Ismerjék meg jobban Európa országainak kultúráját, földrajzát, népszokásait, nevezetességeit, ünnepeit, gasztronómiáját. Legyen alkalmuk megemlékezni az I. világháború befejezésének centenáriumáról, valamint Magyarország EU tagságának közelgő 15. évfordulója kapcsán gyarapíthassák általános EU-s ismereteiket. Méltányolják az épített és természeti környezet értékeit és tájékozódjanak arról, hogy hogyan lehet ezeket védeni.


Olvasd tovább...
2018 november 19 hétfő - 18:06:40     Sporthírek      Hozzászólás0

   November 17-én, Gödöllőn a Grassalkovich Kupán vettek részt versenyzőink. Sajnos a felkészülést több sérülés is hátráltatta, voltak olyan egységeink, akik el sem tudtak indulni. Mindezen nehézségek ellenére négy éremmel térhettünk haza - értékelt lapunknak Szalinka Szilvia edző.
 
Eredmények:

Újonc kategória:
- Kormos Levente- Antal Regina 3.

Gyermek kategória:
- S. Tóth Dorka- Sági Panna- Szabados Szabina 11.

Serdülő kategória:
- Antal Fruzsina- Benyus Adél 2.

AGG 11-16 kategória:
- Bajtai Evelin- Speckner Anna- Vágó Luca 3.
- Szabados Brigitta- Kiss Dorottya 4.
- Menyhárt Edina - Marchini Lorenza 3.

A képre kattintva galéria nyílik! A fényképeket köszönjük Antal Péternek!

Gratulálunk, és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

 
Darányi Erika


Olvasd tovább...
2018 november 19 hétfő - 14:55:50     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

   A szakmai zsűri egyöntetű döntése nyomán az abonyi Murvai Julianna lett a Szolnok Televízió által, a Táncdalfesztivál mintájára indított térségi énekes verseny első helyezettje.

   A megmérettetésre a gyermekektől egészen a 70 éves korosztályig, az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők. Az éneklés szerelmesei a 60-as, 70-es évek magyar slágereivel indulhattak. A döntőt 2018. november 17-én tartották Szolnokon, ahol a versenyzők egy erre az alkalomra megalakult fesztiválzenekar kíséretében adták elő produkciójukat. A zsűri tagjai Rózsás ViktóriaCozombolisDósa Mátyás, Terjéki Katalin és az 1967-es Táncdalfesztivál második helyezettje Poór Péter voltak.

A táncdaléneklési verseny győztesével, Murvai Juliannával a döntőt követően beszélgettünk. INTERJÚ


Olvasd tovább...
2018 november 19 hétfő - 13:33:28     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

   Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2018. november 19-25. között a BENU Gyógyszertár (Abony, Kossuth tér 17.) az ügyeletes.

   Ügyeleti feladatait hétköznap 18.00-22.00 óráig, szombaton 12.00-22.00 óráig, vasárnap 08.00-22.00 óráig látja el.

Köszönjük az információt a Csontos Patikának!

Abony.hu


Olvasd tovább...
2018 november 19 hétfő - 12:29:24     Hivatali hírek      Hozzászólás0

   Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az E-ON Tiszántúli Zrt. tájékoztatása alapján, korszerűsítés miatt áramszünet várható Abonyban, az alábbi időpontban a következő utcákban:    

2018. november 26-án 08:00-16:00 óráig

Semmelweis Ignác utca (óvoda kivételével), Tószegi út 23-51, 46-58, Tulipán utca, Hunor utca, Reform utca, Gábor Áron utca 11-16, 18, Alkotás utca 1-4, Ady Endre utca 14-15, 17.   

Az esetleges kellemetlenségek miatt elnézésüket és türelmüket kéri a szolgáltató!   

Abony Város Önkormányzata


Olvasd tovább...
2018 november 19 hétfő - 12:09:34     Hivatali hírek      Hozzászólás0
MTI

   Technikai okok miatt megváltozik az Otthon Melege Program utolsó fordulójának időpontja, így a Budapesten és Pest megyében élők november 21-én 16.30 és 20.30 között adhatják be pályázataikat a korábban tervezett november 19-i időpont helyett - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.

   A változás oka, hogy a közép-magyarországi régióban hétfőn is áramszünettel járó karbantartási munkálatokat végez az ELMŰ-ÉMÁSZ, ezért vannak olyan területei a régiónak, ahol az adott időszakban a pályázók nem tudják használni számítógépeiket. A pályázatbeadást azért tették át egy későbbi időpontra, hogy senkit ne érjen hátrány.


Olvasd tovább...
2018 november 19 hétfő - 11:41:41     Városi rendezvények      Hozzászólás0

   A Városunk Fejlődéséért Egyesület szervezésében idén is folytatódik az „Ültess fát a jövőnek” program. 2018. november 23-án (péntek), ismét várják Abony lakosait egy közös, kellemes hangulatú faültetésre, ezúttal a Tamási Áron útra (ABOKOM telephelye mögötti terület).

   Az egyesület az ABOKOM Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával és segítségével fehér törzsű nyár, turkesztáni szil és tölgyfa csemetéket telepít a környezetvédelmi program keretében. Az eszközöket a helyszínen biztosítják.
 
Gyülekező: 12:30 órakor az ABOKOM Tamási Áron úti telephelye bejáratánál
 
Darányi Erika


Olvasd tovább...
2018 november 19 hétfő - 10:29:11     Városi rendezvények      Hozzászólás0

A teljes képernyős nézethez nyomja meg a négyzetet a lejátszó jobb alsó sarkában!
Internetsebessége függvényében a videó lejátszása akadozhat. Ebben az esetben állítsa meg pillanattal a lejátszást,
hogy a folyamatjelző betöltődjőn, utána zökkenőmentesen tovább nézhető.


2018 november 19 hétfő - 10:23:04     Hivatali hírek      Hozzászólás0

   Örömmel tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2018. november 22. napján  10:00-14:00 óráig, az abonyi Művelődési Ház udvarán  (2740 Abony, Kálvin u. 1.) lehetőségük lesz a mobil kormányablak busz által nyújtott szolgáltatások igénybevételére az alábbi ügytípusokban:

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az ügyfélfogadás dátuma és időtartama a kedvezőtlen időjárásra tekintettel változhat!

Személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézés
• személyazonosító igazolvány (eSZIG) ügyintézés;
• útlevél ügyintézés;
• vezetői engedélyekkel kapcsolatos ügyintézés;
• elveszett, eltulajdonított személyi okmányok pótlása, megrongálódott személyi okmányok cseréje;
• parkolási igazolvány ügyintézés (kérelmek átvétele);
• lakcímbejelentéssel kapcsolatos ügyintézés;
• NEK adatlap (regisztráció);


Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények