Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2019 március 12 kedd - 16:02:49     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

   Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy  a Fadrusz János utcában az önkormányzat megbízásából 2019. március 18-tól padkázási  munkálatokat végeznek az ABOKOM Közhasznú Nonprofit Kft. szakemberei.

   A padkázási feladatok előreláthatólag három munkanapot vesznek igénybe. Ezen idő alatt a Fadrusz János utca a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet belső parkoló bejáratától a Vörösmarty utca csatlakozásáig lezárásra kerül naponta 08:00-15:00 óráig.   

Megértésüket köszönjük!   

Abony Város Önkormányzata


Olvasd tovább...
2019 március 12 kedd - 09:42:03     Hivatali hírek      Hozzászólás0
MTI

   Drasztikusan csökkent a fecskék száma Magyarországon. Ha nem történik jelentős változás, akkor hazánkból 2020-ra eltűnhetnek a fecskék, pedig ők jelenthetnek biológiai védelmet a rovarok által terjesztetett betegségekkel szemben is - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.

   Minden egyes fecske, amíg Magyarországon van, minimum 1 kilogramm rovart eszik meg - mondta el a műsorban Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője, hozzátéve, ha egy-két millió fecske hiányzik hazánkból, egy-két millió kilogramm rovar marad a "nyakunkon". A fecskék által fogyasztott rovarok közé tartozik szinte az összes mezőgazdasági kártevő, illetve azok a szúnyogfajok, köztük az újabb betelepülők, amelyek akár halálos betegséget is terjeszthetnek - fűzte hozzá, figyelmeztetve arra, hogy a fecskeállomány eltűnésével Magyarország természetes biológiai védekezési potenciálja csökken a klímaváltozás körülményei közepette.


Olvasd tovább...
2019 március 12 kedd - 09:22:56     Sporthírek      Hozzászólás0

   Felnőtt labdarúgóink nagyon várják a szurkolókat a szombati, hazai pályán megrendezendő összecsapásra!

   Az őszi szezon után kieső helyen álló csapat a tavaszi szezon kezdetére megerősödött. Több régi-új játékos tért vissza a csapatba (Herédi János, Szepesi Bence, Lakatos Márk, Szabó Bence, Baksa Máté, Babcsány Gergő).

   A tavaszi teljesítmény eddig 100 %-os. Két idegenbeli és egy hazai győztes mérkőzés. A csapat célja a kiesés elkerülése és egy jó középmezőnyös csapatként zárni ezt az idényt!

Hajrá Abony! Hajrá Abonyi KID FC! 


Olvasd tovább...
2019 március 12 kedd - 09:15:02     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

   Tájékoztatjuk, hogy az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. az Önkormányzattal közösen a 2019. április 15-i héten a közszolgáltatás keretében ingyenes közterületi LOMTALANÍTÁSI AKCIÓT szervez.

   A háztartásokban nap mint nap keletkező kommunális hulladék mellett selejtezések, nagytakarítások alkalmával, eseti jelleggel nagyméretű, a vegyes hulladéktól külön gyűjtendő, kidobásra szánt bútorok, lomhulladékok is felhalmozódhatnak. Ezek lakossági gyűjtése akciósorozatokkal valósítható meg a leghatékonyabban. Az akció során lehetősége van Abony valamennyi ingatlan tulajdonosának, hogy a háztartásában keletkező lomokat, selejtezésre került, használhatatlan bútorokat (szekrény, ágy, szék, stb.) ingyenesen elszállíttathassa.


Olvasd tovább...
2019 március 12 kedd - 09:05:50     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

   Ezen a héten (2019. március 11-17. között) a ROZSNYAI Patika (Abony, Kossuth tér 12.) az ügyeletes gyógyszertár.

   Ügyeleti feladatait hétfőtől csütörtökig 18.00-22.00-ig, pénteken 08.00-22.00-ig, szombaton 12.00-22.00-ig, vasárnap 08.00-22.00-ig látja el.

Március 15-én (péntek) a gyógyszertárak zárva tartanak!

Információk: Csontos Patika


Olvasd tovább...
2019 március 12 kedd - 08:47:05     Intézményi hírek      Hozzászólás0

   A biztonságos közlekedés szabályaival ismerkedtek a Montágh iskola tanulói 2019. március 07-én, Abonyban.

   Sós Zsanett r. tőrm. kisasszony és Kapás Béla r. fhdgy. jóvoltából baleset-megelőzési előadást hallhattak a gyerekek, majd a főtéren kerékpáros ügyességi versenyen mutathatták be tudásukat. Az 1-3. helyezést szerzett diákokat közlekedési csomaggal jutalmazták a rend őrei.

Darányi Erika

Még több fotó a képre kattintva, Facebook oldalunkon érhető el! Megtekintéséhez nem szükséges regisztrálni!


Olvasd tovább...
2019 március 12 kedd - 08:34:41     állásajánlatok, pályázati információk      Hozzászólás0

   Az Agrárminisztérium, mint Támogató a Nemzeti Környezetvédelmi Program céljainak megvalósítása érdekében az alábbiakban nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött, a nemzeti környezet- és természetvédelmi célok elérésében közvetlenül feladatot vállaló civil szervezetek számára.

A pályázati támogatás célja 

A környezet- és természetvédő civil szervezetek támogatása, aktív részvételének biztosítása az NKP meghatározott célkitűzéseihez illeszkedő, illetve bizonyos állami feladatok átvállalásából adódó szakmai programjaik eredményes és hatékony megvalósításában.

Letölthető dokumentumok:





Olvasd tovább...
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
*****
 
 
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények