Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
2019 november 07 csütörtök - 18:27:56     Hivatali hírek      Hozzászólás0

73515671_473718079904121_1867151437532758016_n.jpgA mai napon (november 7.) hat mart aszfaltos utca (Katona, Rózsa, Szent Margit, Károly Róbert, Mikszáth, Jólét) szemrevételezése történt, ahol jelen volt Pető Zsolt polgármester a polgármesteri hivatal dolgozóival, a képviselő-testület néhány tagjával és a kivitelező cég munkatársaival. A kivitelezéssel viszont nem voltak megelégedve, sajnos többnél hiányosságokat tapasztaltak. Ezért a műszaki átadás nem történt meg. Az önkormányzat tovább fog egyeztetni a céggel, hogy a munkálatok végeztével megfelelő minőségű út álljon a lakosok rendelkezésére.

Cikk: Jandácsik Pál
Fotó: Járdány Vanda
2019 november 07 csütörtök - 15:53:44     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

140510-f-wv722-091.jpg2019. november 18-án 8:30-12:00 óra között kerékpárregisztrációra van lehetőség 2740 Abony Ceglédi út 1. szám alatti Abonyi Rendőrőrs épületében!
Megkérnénk a regisztrálni kívánó személyeket, hogy részvételi szándékukat munkanapon 08.00-16.00 óra között személyesen az Abonyi Rendőrőrsön vagy a Rendőrőrs 06-53/505-860 hívószámán jelezzék!
2019 november 07 csütörtök - 15:38:44     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

imgp1808.jpgAhogy korábban beszámoltunk, Pető Zsolt polgármester akkreditált foglalkoztatásról tárgyalt. A munkavállalók elsősorban papírtermékek összeállítását végzik majd. Az önkormányzat a minisztériummal és a FŐKEFE-vel együttműködésben közreműködik a munkavállalók toborzásában. A mai napon (november 7.) egy lehetséges, munkavégzésre alkalmas épületet vizsgáltak meg szakmailag és műszakilag a Vasút út 11. szám alatt. A bejáráson részt vett a CTKT Humán Szolgáltató Központjának vezetője, Deákné Orosz Zsuzsa, Járdányné Dóka Mária, az Egyedül Nem megy Alapítvány vezetője és Korbély Csabáné, a Humánpolitikai Bizottság elnöke is, akik utána Pető Zsolttal megbeszélték a további teendőket.

Jandácsik Pál
2019 november 07 csütörtök - 15:03:29     Intézményi hírek      Hozzászólás0

imgp2060.jpgA Pest Megyei Kőris Egyesített Szociális Intézmény november 7-én 11 órától tartotta meg a Szociális Munka Napját, amelynek keretén belül a speciális otthonban dolgozók munkájának mondtak köszönetet – ráadásul nem is akárhogyan!
Miután Benke Zoltán igazgató köszöntötte a megjelenteket, Kiss Zsolt vezetésével egy fergeteges zenés-dalos műsort adtak elő az abonyi otthon munkatársai – illetve néhány lakó – kabaréjelenetekkel fűszerezve. Vagyis az abonyi dolgozók ajándékozták meg az összevont intézmény valamennyi munkatársát.
A rendezvényen részt vett Pető Zsolt polgármester és Korbély Csabáné, a Humánpolitikai Bizottság elnöke is. Pető Zsolt a városvezetés támogatásáról biztosította Benke Zoltánt.
Az ünnepi műsor után finom ebédre várták a szervezők a megjelenteket.
 
Cikk és fotók: Jandácsik Pál
(A facebook galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)
2019 november 07 csütörtök - 08:36:13     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

image.jpgTizenhárom gyanúsított közül tíz főt vettek őrizetbe a ceglédi rendőrök egy összehangolt akció során. Velük szemben az a gyanú, hogy új pszichoaktív anyaggal éltek vissza.
  1. Cegléden,
  2. Jászkarajenőn,
  3. Zagyvarékason,
  4. Jászkiséren,
  5. Szolnokon,
  6. Tápiógyörgyén,
  7. Csépán,
  8. Abonyban és
  9. Újszászon intézkedtek egyszerre kedden a rendőrök, hogy felszámoljanak egy drogárusító hálózatot.
police.hu közleménye szerint több embert előállítottak, továbbá több helyszínen kábítószergyanús, feltehetően új pszichoaktív anyagokat, digitális mérleget, több mint kétmillió forint készpénzt, valamint több fegyvert vagy annak utánzatát foglalták le.
A rendőrök a gyanúsítottaktól feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett járműveket, készpénzt, műszaki cikkeket és ékszereket is lefoglaltak. A nyomozók tizenhárom főt hallgattak ki gyanúsítottként új pszichoaktív anyaggal visszaélés megalapozott gyanúja miatt, közülük tíz főt őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásukra.

Forrás: hvg.hu
Hírkategóriák
Közérdekű információk

Programajánló

*****
*****
*****
*****
Bővülő vállalkozásaink

logo.gif




tolnato.JPG


Generál Kontakt logó-01.jpg

ma-bau.JPG


 
Első kézből
Új Magyarország
Gazdasági program
Abony lenndületbe jön
 
 
 
Természetjárók Köre
Nosztalgiakórus
Magán Zoo

Környező települések
Cegléd Újszilvás
Újszász Szolnok
Kőröstetétlen Törtel
Intézmények