Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2016 május 27 péntek - 16:49:20     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0


Fél éve működik új telephelyén a Komáromigép. Utánajártunk, mi történt az elmúlt hónapokban a mezőgazdasági gépgyártó vállalkozás háza táján. A kereskedelmi vezető, Komáromi Attila fogadott és kalauzolt végig bennünket a Vasút dűlőben található telephelyen, ahol beavatott minket a gyártási folyamatokba is, az alapanyagoktól egészen a késztermékig. Izgalmas utazás részesei voltunk, melynek gyümölcseit arassák le Önök!

A Komáromigépet 30 év mezőgazdasági gépgyártásban eltöltött szakmai tapasztalatra építve Komáromi Béla hozta létre 1999-ben. A kezdetben nehézségekkel küzdő vállalkozás gyorsan a fejlődés útjára lépett. Kialakultak a főbb gyártmányok, melyek mára hazai piacvezetők lettek, úgy mint a szárzúzó, a szalmaszecskázó, a soros műtrágyázó, a mikrogranulátumszóró és a többszörös díjjal kitüntetett sorközművelő kultivátor.

A riport során készített fotók a képre kattintva nézhetők meg.

Riport: Darányi Erika
Fotó: Szilágyi Tamás

Egyedül kezdte a gyártást

A vállalkozás jelenleg 20 főt foglalkoztat. Annak idején, 17 évvel ezelőtt Komáromi Béla teljesen egyedül kezdte el a munkaeszközök előállítását. Mára a Komáromigép egy országosan elismert és külföldi vevőkörrel is rendelkező mezőgazdasági gépeket előállító vállalattá nőtte ki magát, de mindvégig megmaradt az, ami. Egy minőségi termékeket gyártó, abonyi székhelyű családi vállalkozás, melynek a helyi mezőgazdászokkal, fémforgácsoló üzemekkel is jó a kapcsolata.

- Egy falusi fészerben kezdődött minden a Kodály Zoltán úton. Aztán a környező portákat megvásároltuk, bővítettük a műhelyet, mindig ragasztottunk hozzá egy kicsit. Néhány éve viszont már kinőttük, tovább terjeszkedni pedig már nem tudtunk azon a részen. Így megvásároltunk egy öt hektáros területet a Vasút dűlőben, ahol hosszú távon is lehet majd nyújtózkodni, és a munka jellegétől függően új alkalmazottakkal is tudunk bővülni – mesélt Komáromi Béla a kezdetekről és a fejlesztésekről.


- A munkavállalók 3/4-e abonyi szakember – veszi át a szót a fia, Komáromi Attila. - Viszonylag kényelmes a munkaidő, reggel 8-ra kell bejárni, majd délben van egy fél órás ebédszünet, és délután fél 5-kor teszik le a szerszámokat a fiúk. Egyébként hiány van a szakemberekből, nehéz jó lakatosokat és hegesztőket találni – egészíti ki.

Mindig előre gondolkodnak

A kezdetektől röpke bő egy évtized kellett a nagy előrelépéshez. 2014-ben sikeresen pályáztak bővítésre, megépülhetett tehát a Komáromigép új telephelye. A kivitelező a szintén abonyi Rapid Építő Kft. volt. A beruházás összköltsége 242 millió Ft volt, melyből 60.000.000,-Ft vissza nem térítendő támogatást kapott a vállalkozás. A fejlesztés keretében egy gyártócsarnok, valamint egy kétszintes iroda és szociális célú helyiségekből álló épület emelkedhetett ki az erre a célra megvásárolt területen, de van még lehetőség építkezésre.

Elhagyva a Kodály Zoltán úti családi fészket, a sorozatgyártást 2015 novemberében az új helyre költöztették át, miután ünnepélyes keretek között átadták azt.

Ahogy Komáromi Béla mondja: „A mezőgazdasági gépeket állandóan keresik a partnerek, ezért a vállalkozás sorozatban és készletre gyárt, hogy partnereit azonnal ki tudja szolgálni.” Belföldre és külföldre egyaránt szállítanak. A mezőgazdasági gépek felszereltség és a művelő testek függvényében 2-2,5-3 millió Ft összeg körül mozognak. Termékeikre két év garanciát vállalnak.

Folyamatos a kereslet a mezőgazdasági gépekre

- A készletre gyártás előnye, hogy szezon idején azonnal tudjuk a termékeinket értékesíteni. A gazda zsebében ott van a pénz, és ár-érték alapján, valamint a vállalkozások híréről eldönti, hogy hol vásárol. Nekünk fel kell készülnünk a szezonra, megfelelő készlettel kell rendelkeznünk, hogy mindjárt ki tudjuk szolgálni a vásárlókat – mondja a vállalkozás atyja, Komáromi Béla, aki egyéként nem híve a reklámozásnak; a jó bornak nem kell cégér – tartja.
Az új, modern közel 1900 m2-es csarnokban és a hatalmas udvaron pedig a készletezésnek nem is lehet akadálya.

A fentieket megerősíti Komáromi Attila is, aki szerint a mezőgazdaság ingadozása miatt okoz némi fejtörést az értékesítés.

- Márciusig csönd van – mondja , aztán megrohamozzák őket a gazdák, és mindenki sorközművelőt akar vásárolni, tehát addigra jelentős készletet kell felhalmozniuk. Ezt követően pedig a nyárra, őszre is készülni kell, mert kezdődik az aratás, és elérkezik a szárzúzók ideje is. Bár egész Magyarország kereskedelmi területeit behálózták már, exportjuk még nem jelentőségteljes, csupán 5 %. Ennek erősítésén is dolgoznak.

Családban marad(hat)

A családi vállalkozásban mindenkinek jut feladat, Komáromi Béla fia, Attila fogja össze az irányítási, kereskedelmi feladatokat, felesége Mónika pedig a könyvelési, pénzügyi feladatokért felel.

- Itt még talán az unokáim is tudnak ténykedni - mutat körbe reménykedve az új telephelyen Komáromi Béla. A nagyobbik unoka leány, ő Bianka, aki most ballag az általános iskolából és közgazdasági szakközépiskolában folytatja tanulmányait, a kisebbik pedig Viktor, aki a birkózás felé kacsintgat, és nagyon eredményes ebben a sportban. Jelenleg Abonyt kinőve már a ceglédi CVSE birkózó szakosztályának sportolója.
- Majd eldöntik a gyerekek, hogy szeretnének-e ebben a vállalkozásban dolgozni, és ki tudja, lehet hogy lesz egy rátermett vejünk, aki majd szintén be tud segíteni ezekbe a feladatokba – mondja Attila, aki párjával együtt nem szeretné gátolni a gyerekeket az önmegvalósításban.

Külön- és termékdíjas a sorközművelő kultivátoruk

A vállalkozás 2008-ban és 2010-ben kiérdemelte a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok különdíját az ABK 006 típusú sorközművelő kultivátorra Big Bag zsákos műtrágyaszóróval szerelve. Szintén 2010-ben a Hógazda Napokon ugyanez a kultivátor termékdíjas lett.

Abony Város Önkormányzata nevében sok sikert kívánunk a továbbiakban is a minőségi gyártáshoz és az értékesítéshez!

Elérhetőségek:
Komáromigép
Cím: 2740 Abony, Vasút dűlő 13.
Telefonszámok
Fax: 53/562-014
Mobil: 20/93-60-125
Internet
Web: www(pont)komaromigep(pont)hu
E-mail: komaromigep@pr.hu