Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2017 szeptember 14 csütörtök - 16:48:41     Egyesületi hírek      Hozzászólás0

fiatal_nemet_galambkiallitas_abony_abony_4.jpgFiatal, német kiállítási galambokat mutattak be az abonyi Vadászház udvarán, 2017. szeptember 09-én.

A már hagyományosnak mondható rendezvényen 28 tenyésztő, összesen 151 db, idén kelt galambbal képviseltette magát.

- Ragaszkodtunk hozzá, hogy ebben az évben is megtarthassuk Abonyban a fiatal kiállítást, mert jövőre a német kiállítási galambok fajtaklubjának európai kiállítását szeretnénk megrendezni 2018. január 27-28. között - tájékoztatta lapunkat Petrezselyem Sándor, a Díszposta Fajtaklub elnöke, német kiállítási galambtenyésztő.



Munkában a bírálók
 
- A mai nap arra is kiváló volt, hogy megbeszéljük az európai bemutató részleteit, mellyel példát szeretnénk mutatni Németországnak is, akik kitenyésztették ezt a fajtát - tette hozzá.

Petrezselyem Sándor nagy álma válik valóra az európai kiállítással

Az abonyi egyesület 2018-ban lesz 40 éves, melynek apropóján jubileumi kiállítást szerveznek, melyet összekapcsolnak az európai kiállítással.

- Nagyon készülünk erre a nagy volumenű eseményre, melyre a környező országokból is érkeznek tenyésztők, és országos fajtaklubok is bejelentkeztek, hogy kiállítanának az eseményen. A városi önkormányzattól már előzetesen kaptunk segítséget és kimagasló támogatást, amit ezúton is köszönünk.



Összesen 800-1000 galambbal számolunk, amely az egyesület életében még sosem fordult elő. Bízom benne, hogy egy nagyon látványos, rendezett, a jubileumi évhez és az európai bemutatóhoz méltó kiállítást tudunk tartani a sportcsarnokban - egészítette ki az előbbieket Petrezselyem Sándor.

Szerző: Darányi Erika
Abony.hu fotók: Darányi Erika, Szilágyi Tamás


2017 szeptember 13 szerda - 16:25:44     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

A Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrse nyomozást folytat B. S. T. abonyi lakos ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt az alábbi tényállás alapján:

A rendelkezésre álló adatok szerint B. S. T. abonyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. szeptember 05-én 09 óra 30 perc körüli időben, egy abonyi ingatan udvarán családi veszekedés kapcsán szóváltásba keveredett a feleségével, akit két alkalommal ököllel megütött a fején, amely ütések a halántékát és orrát érték. Az ütések következtében B-né a földre esett, majd ezt követően B. S. T. a földön fekvő B-nét még 3 alkalommal a hasán és a hátán megrúgta, majd a helyszínről távozott. 

A bántalmazás során B-né a beszerzett orvosi ambuláns lap alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett. A fentiek alapján a rendőrjárőr elfogta a cselekmény napján a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható személyt és őt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó hatóság. A gyanúsított szabadlábon védekezik, ellene az eljárást a CRK Abonyi Rendőrőrs folytatja.

Abony.hu információ
A fotó illusztráció!

2017 szeptember 13 szerda - 15:29:14     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Azonnali hatállyal feloldotta a tűzgyújtási tilalmat a földművelésügyi miniszter az ország területén lévő erdőkben és a fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokra - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel. 

A tilalmat még június 20-án rendelték el. A miniszter felhívta a lakosság és a kirándulók figyelmét, hogy az erdőben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell annak eloltásáról. Az erdőn kívüli területeken és a lakott területeken történő tűzgyújtás esetén is minden esetben fokozott figyelemmel kell eljárni, mert a tűz felügyelet nélkül könnyen továbbterjedhet és súlyos károkkal járó közvetlen tűzeset forrása lehet - olvasható a közleményben.

Az ország területén alapvetően tilos a kerti zöldhulladék égetése – ezt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte, de az önkormányzatok rendeletben bizonyos keretek között engedélyezhetik az égetést.

Abony Város Önkormányzatának vonatkozó rendelete kimondja:

Adott év május 16-tól szeptember 14-ig terjedő időszakában TILOS az égetés a nyílt téren (kertben, udvaron)!
A szabályozás szerint az avar- és kerti hulladékok megsemmisítése elsősorban komposztálással történhet. Ezek nyílt téri égetésére csak legvégső esetben - vírusos, gombás, vagy egyéb fertőzéskor - kerülhet sor, de csak szeptember 15. és május 15. között, megfelelő légköri viszonyok esetén, keddi és pénteki munkanapokon 08:00-18:00 óra és szombati napokon 14:00-18:00 óra közötti időszakban.  


Égetni csak megfelelően kialakított helyen, a vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon lehet.

Az égetésre vonatkozó szabályokat a környezetvédelemről szóló 26/2003. (XII. 17.) sz. Képviselő-testületi rendelet 6. §-a tartalmazza, amely megtekinthető a Rendeletek menüpontban, vagy ide kattintva.  


Jó tudni azt is, hogy tilos felhalmozni az udvaron vagy kertben az éghető hulladékokat, száraz növényeket! „Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani." (Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet 225. § (3) bekezdése)

A jogsértőkkel szemben súlyos tűzvédelmi bírság szabható ki!*
 
A zöldhulladékok elhelyezésének lehetséges módjai:

 
1. A lakosságnál keletkezett zöldhulladék (levágott fű, vékony ág nyesedék, falevél) az Abonyi Hulladékudvarban (NHSZ Abonyi Információs Pontja) helyezhető el térítésmentesen. (Abony, Buzgány dűlő 20.)
 
 
2. Szintén ingyenes a zöldhulladékok házhoz menő gyűjtéseA szolgáltatás havi egy alkalommal vehető igénybe. Bővebb információ és a gyűjtőnapok ide kattintva érhetők el.


 
*Tűzvédelmi bírságok:
1.tűzvédelmi szabálytalanság megnevezésetűzvédelmi bírság legkisebb mértéke 
(Ft)
tűzvédelmi bírság legnagyobb mértéke 
(Ft)
2.tűzvédelmi előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő10 0001 000 000
3.tűzvédelmi szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási tevékenységben a tűzoltóság beavatkozása is szükséges20 0003 000 000
(A tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet)
 
Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy tartsák be a jogszabályok és a helyi rendelet előírásait, hogy elkerülhetők legyenek a tűzesetek.

Abony Város Önkormányzata
Szerző: Darányi Erika

2017 szeptember 13 szerda - 14:11:21     Hivatali hírek      Hozzászólás0

A vörös rókák veszettség elleni orális immunizálása a csalétek vakcina kiszórásának időpontja, amely Pest megyében meghatározott területeken (az időjárás függvényében) 2017. szeptember 30. és október 05-e közötti időpontra tervezett. A vakcinázás kezdetétől számított 21 napig, azaz 2017. október 20-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el Dr. Gál László járási főállatorvos.

Az elrendelt járványügyi intézkedésben érintett települések: Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő, Kőröstetétlen, Kocsér, Mikebuda, Nagykőrös, Nyársapát, Tápiószőlős, Törtel, Újszilvás.



Az ebzárlat tartama alatt:
  • a tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek.
  • kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni.
  • a település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni.
  • az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező vadászebek, a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei, a katasztrófa-mentő ebek, a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére, mentesek a fentiekben foglalt korlátozás alól.
  • az ebzárlat alatt befogott, kóbor húsevőket hatósági megfigyelés alá kell helyezni az ebzárlat időtartamára.
  • az ebzárlat alatt húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható.
Abony.hu fotó: Szilágyi Tamás
 
2017 szeptember 13 szerda - 13:05:23     Városi rendezvények      Hozzászólás0

2017. november 25-én, 18 órától veszi kezdetét a XXV. Abonyi Zenésztalálkozó.

A rendezvény helyszíne: Gyulai Ált. isk. aulája (Kálvin utca).

A hajnalig tartó mulatság hangulatát, több zenész barátunk szolgáltatja, szünet nélkül. 25 éves szünet után, erre az egy alkalomra, újra összeáll és fellép, eredeti tagokkal a Holdfény Együttes.

Az est sztárvendége 18:30-tól: a „2016-os X-faktor legjobb férfi énekhangja”: Mata Ricsi

Jegyek korlátozott számban, csak elővételben kaphatók, megrendelhetők: 2.500 Ft/fős áron. Akciósan, szeptember 10-től, az első 100 főnek: 2.000 Ft/fő.
10 év alatt, gyermekeknek díjmentes!

A sérülésmentes csuklópánt sorszámaival értékes ajándék nyerhető!

Helyszínen ital, lángos és egyéb finomság kapható, baráti áron. Mindenkit megkérnénk, hogy kizárólag, csak süteményt szíveskedjenek hozni a rendezvényre!

Bármilyen információ és érdeklődés, belépők megrendelése és átvétele a következő címen:
Berta András Abony, Attila út 29.
Tel: 06 53/952-791, vagy 06 30/324-8544.
E-mail: bertazenekar@gmail.com

Ha esetleg ön is megteheti, hogy támogassa rendezvényünket, jó szívvel vennénk segítségét! Támogatási szándékát megteheti tárgyi, vagy anyagi formában. Előre is köszönjük szépen segítségét!

Mindenkit szeretettel várunk!

Médiatámogatónk: abony.hu
A rendezvény biztonságáról gondoskodik:
UNITED SECURITY SERVICE KFT.

Nagyításért kattintson a plakátra!
 

2017 szeptember 13 szerda - 07:08:43     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

ugyeletes_patika_abony_2016.jpgTájékoztatunk mindenkit, hogy ezen a héten (2017.09.11-17. között) a Rozsnyai Patika az ügyeletes gyógyszertár.

Ügyeleti feladatait hétköznapokon 18.00-22.00-ig, szombaton 12.00-22.00-ig, vasárnap 08.00-22.00-ig látja el.

Forrás: Csontos Patika






2017 szeptember 13 szerda - 06:35:18     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

csotores_vizhiany_abony_2016.jpgTájékoztatjuk Tisztelt Felhasználóinkat, hogy a Radák u. 27. sz előtt csőtörés történt. A javítási munkák ideje alatt átmeneti vízhiány lesz tapasztalható a Radák út elejétől a Batthyány utcáig - előreláthatólag 7.30 és 13.00 óra között.
 
Megértésüket és türelmüket köszönjük.
 
DAKÖV KFT.
Abonyi Üzemigazgatóság



2017 szeptember 12 kedd - 13:57:17     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Pályázati forrásból még az idén megkezdődik az abonyi Corvin úti lakásotthon felújítása.
 
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság sikeresen pályázott a "Corvin-lak" lakásotthonok korszerűsítése Pest megyében című projektjével, melynek részét képezi az abonyi Corvin úti bentlakásos otthon rekonstrukciója is.
 
A fejlesztés célja az épület gyermekközpontú elhelyezési feltételeket szem előtt tartó felújítása, az energiahatékonyságot is figyelembe vevő korszerűsítése, szükség esetén bővítése, belső átalakítása az ellátott gyermekek, fiatal felnőttek munkaerő-piaci és társadalmi integrációja és jogaik érvényesülése érdekében. A családias, a településbe szervesen integrálódó gyermekvédelmi szakellátás minőségének emelése.  

A Corvin utca 1. szám alatt található ingatlan 12 normál szükségletű gyermeknek biztosít családias légkörű otthont. Az épület és a tárgyi feltételek felújításra szorulnak korábban történt teljes körű beruházás hiányában.
 
A fejlesztés keretében megvalósul a fürdőszobák felújítása átstrukturálással, a belső valamint külső nyílászárók cseréje, a válaszfalak bontása, a szakszerűtlenül kialakított lépcső újraterveztetésére a könnyebb használhatóság érdekében, a fentieken kívül pedig a homlokzat teljes szigetelése, illetve valamennyi helyiség teljes festése. Emellett a megsüllyedt és balesetveszélyes teraszt is újraépítik és előtetővel látják el.
 
Jelenleg folyamatban van a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás. A munkálatokat várhatóan októberben kezdik el, és jövő decemberben fejezik be. 
 
Szerző: Darányi Erika

2017 szeptember 12 kedd - 10:13:22     Sporthírek      Hozzászólás0

Öregfiúk és a Kéttorony mérkőzésével indult útjára a Senior őszi szezon. A tabellát vezető "öregek" végig fölényben játszva hat gólig meg sem álltak, így esélyt sem adtak a kéttornyosoknak.

A következő meccsen a Gedi-Press sem kímélte az Imperiált, sima nyolc góllal jelentőset javított a gólarányán. A záró mérkőzés igazi rangadó hangulatúra sikerült. A Bármikő nagy küzdelem után szerzett vezetést a Gelbert ellen, amit Molnár Karcsiéknak sikerült kiegyenlíteni, azonban ismét villant Gulyás Norbi és a három pont a tavalyi bajnoknál landolt. A Sördögök és a Trans Plast találkozóját a jászkaraiak kérésére elhalasztották.

Szeptember 10-én lejátszott mérkőzések eredményei
Öregfiúk - Abonyi Kéttorony 6:0
Góllövők: Sulyok I (2), Tarjányi I. (2), Barna A. és Imre J.
Gedi-Press - Imperiál 8:0
Góllövők: Csanádi Cs.(2), Csizmadia G.(3), Raffael I., Magyar T., Tóth F.
Bármikő-Strand Kisvendéglő - Gelbert Eco FC 2:1
Góllövők: Török T. és Gulyás N. illetve Brenyó G.

A tabella állása:
Városi Senior Labdarúgó Bajnokság 2017.
HCsapatFordGyDVGólPont
1Öregfiúk980137:1124
2Bármikő-Strand Kisvendéglő971134:1122
3Trans-Plast860231:1118
4Gedi-Press952229:1217
5Abonyi Kéttorony940514:2612
6Bercelona830515:349
7Gelbert Eco FC921620:237
8Sördögök810716:323
9Imperiál910810:373

A tabellán való helyezés számításának rendje: 1. Megszerzett pont 2. Gólkülönbség 3. Több lőtt gól 4. Egymás elleni mérkőzés eredménye 
 
2017 szeptember 11 hétfő - 17:24:41     Intézményi hírek      Hozzászólás0

gyongyszemek_ovi_apponyi_utca_2.jpgNéha az egyszerűnek tűnő dolgok, tettek válnak a legkülönlegesebbé. Amikor egy ötlet születése, majd megvalósítása bár banálisnak tűnik is, sokak hétköznapjába csempész örömet és melegséget.

Így indult a Gyöngyszemek Óvodájában az a kezdeményezés, amely a határtalan kreativitással és kétkezi munkával vegyítve ma már sok gyermek napját aranyozza be. De miről is szólnak a fenti sorok?

A Gyöngyszemek ovi lelkes óvónői egy ötlettől vezérelve - nem túlzok, ha azt mondom, - fantasztikus mesekönyvé varázsolták a Köztársaság és az Apponyi úti ovi kapuját. - A kerítéseket sok-sok évvel ezelőtt újították fel, ezért nagyon-nagyon kopottasak, rozsdásak, elhasználódottak voltak már - avat be a részletekbe Gulyás Erzsébet óvónő, az egyik ötletgazda.
 
 
- A felújításukra az Abokomtól kértünk festékeket és meg is kaptuk. Kívül „óvodába hívogató” formákat rajzoltunk, és szerettük volna, ha a Köztársaság úti óvodában található két csoport, a Süni és a Méhecske is visszaköszön valamilyen formában. Az ötletek kialakításában többen vettünk részt, Major Sándorné óvodavezető, Kovácsné Gulyás Zsuzsanna, Szuda Kata és jómagam - részletezi az óvónő.


A Köztársaság úti óvodaegységben részt vettek a festésben a karbantartók Kovács Mihály és Darányi László, a belső kapu festésében segített Atkári-Gyóni Krisztina, Molnár Jánosné és Gulyás Gabriella. A formákat Szuda Kata és Gulyás Erzsébet rajzolták meg és festették le. 

- A Köztársaság úti óvoda dolgozóival közösen alakítottuk olyanná a kaput, amilyennek látják ma a járókelők. Belül egy kis vízi világot varázsoltunk a kerítés felületére - mondja Gulyás Erzsébet. - Öröm volt számunkra munka közben a szomszédok és a járókelő emberek bíztatása, gratulációi és elismerő szavai, amivel kifejezték tetszésüket. További terveink a belső udvar vasból készült ajtóinak és az iroda ajtajának megfestése, melyeket szintén vidám formákkal fogunk díszíteni. Reméljük, hogy a gyerekek és a felnőttek egyaránt örömmel fogadják majd és vigyáznak rá azzal, hogy a kerékpárjaikat nem a kerítésnek támasztják, hanem a kerékpártámasztó korlátnak - fejezte ki reményét.

A végeredmény a Köztársaság úton 

Természetesen az Apponyi úton is a karbantartók készítették elő festésre a kerítést. - Misi és Laci bácsi csiszolták és alapozták le a kaput. A festés mintája illeszkedik a benti palakerítés motívumaihoz, ezért nem ábrázol pl. mesejelenetet - avat be a kulisszatitkokba B. Molnár Kati óvónő. - Hajni néni, Györgyi néni és Kati néni festette fel a díszítőelemet, a többiek pedig a gyerekekre vigyáztak. A festés oroszlánrészét Hajni néni végezte, és ő rajzolta fel a mintákat is - tette hozzá.

Munkában az Apponyi úton is
A társadalmi munkát célzó összefogás nem példátlan településünkön. Csak az elmúlt néhány évet tekintve, szülői összefogással, pedagógusok támogatásával szépült a Szivárvány Óvoda, a Somogyi és a Gyulai iskola udvara is.

Köszönjük szépen azoknak, akik ebben a fantasztikus, és önzetlen munkában részt vettek.

Darányi Erika
Abony.hu fotó: Székely Szilárd


2017 szeptember 11 hétfő - 10:22:34     Sporthírek      Hozzászólás0

makai_mate_kezilabda_emlektorna_abony_abony.hu_2017.jpgAz Abonyi Kézilabda Club idén 16. alkalommal rendezte meg a Makai Máté emléktornát. A nyári felkészülés végén és a bajnoki rajt előtt minden évben helyt adunk az egykori kiváló sporttársunkra való megemlékezésnek, mindezzel együtt felkészülési, versenyzési lehetőséget biztosítunk a résztvevő csapatok számára. Ezúttal kettős tornagyőzelemmel is adóztunk Máté emlékének.

A szombati napon pályára lépett a Karcag SE (NB II), a Túrkevei VSE (NB II) junior és felnőtt csapata, valamint a Kiskunfélegyházi HTK (megyei) felnőtt csapata az Abonyi KC csapatai mellett.

A junior mérkőzések eredményei:
Abonyi KC – Karcag SE 20:20
Túrkevei VSE – Karcag SE 30:19
Abonyi KC – Túrkevei VSE 32:21

Végeredmény:
I. hely Abonyi KC
II. hely Túrkevei VSE
III. hely Karcag SE


Legjobb mezőnyjátékos: Debreczeni Gergő Túrkevei VSE
Legjobb kapus: Simon Márton Túrkevei VSE
Gólkirály: Újhelyi Tamás (15 gól) Abonyi KC
Legjobb abonyi játékos: Komáromi Zoltán

A felnőtt mérkőzések eredményei:
Abonyi KC – Karcag SE32:24
Túrkevei VSE – Kiskunfélegyházi HTK 27:15
3-4. helyért Karcag SE - Kiskunfélegyházi HTK 27:24
1-2. helyért Abonyi KC –Túrkevei VSE 30:23

Végeredmény:
I. hely Abonyi KC
II. Túrkevei VSE
III. hely Karcag SE
IV. hely Kiskunfélegyházi HTK

Legjobb mezőnyjátékos: Jobbágy Gergő Karcag SE
Legjobb kapus: Török Róbert Túrkevei VSE
Gólkirály: Bugyi Máté (20 gól) Abonyi KC
Legjobb abonyi játékos: Varga Róbert

Valamennyi mérkőzés tartogatott izgalmakat, megmutatta a kézilabda szépséget, mindezt a legnagyobb sportszerűségben. Ezen a napon mindenki megelégedhetett a tornán nyújtott teljesítményével, hiszen még a felkészülési szakaszban vannak a csapatok és természetesen vannak hibák, nem tökéletes még a játék. Ennek ellenére izgalmas, és férfias küzdelmek zajlottak a pályán. A tornán is voltak kiemelkedő teljesítmények, melyeket szervezőként, egyesületünk külön díjazott a serlegek mellett értékes különdíjakkal is.

A két hazai csapat teljesítményével maximálisan elégedettek lehetünk, hiszen ezúttal torna győztesek lettünk. A mostani mérkőzéseken résztvevők kitettek magukért és csapatukért. Az elmúlt 5 hetes felkészülés jól sikerült, ami már a múlt heti edzőmérkőzésen is látszott, mely a többszörös NB.II bajnokságot megnyerő Kunszentmárton ellen zajlott. Csapataink egységesek, motiváltak, ami igen fontos lesz ebben a bajnoki évadban is a döntőbe jutáshoz. 

Köszönetünket fejezzük ki a Makai családnak, hogy ismét megadták a jogot a torna lebonyolítására!

Az Abony.hu-nak beszámolt Mádi Csaba az Abonyi Kézilabda Club Férfi Szakosztályának vezetője.

Fotó: Székely Szilárd
Még több fotóért keresse fel Facebook oldalunkat.

2017 szeptember 11 hétfő - 10:04:56     Sporthírek      Hozzászólás0

varosi_senior_labdarugo_bajnoksag_oszi_fordulok_abony_abony.hu_2017.jpg
KLIKK a képre a nagyításért!
Oldal:  1 2 3 ... 336 337 338
Hírkategóriák