Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2017 július 04 kedd - 18:34:31     Hivatali hírek      Hozzászólás0

pestmegyeihirlap_1988_05_abony_abony.hu_2017.jpgAz alábbi írás a Pest Megyei Hírlap 1988. május 19-i számában jelent meg:
 
"Unokáink is mesélni fogják címmel, február első felében pályázatot hirdettünk olvasóinknak. Ebben arra kértük a vállalkozó szelleműeket, hogy írják le és küldjék el nekünk a lakóhelyükhöz kapcsolódó legendákat, furcsa történeteket, egy-egy földrajzi helyhez vagy híres emberhez kötődő, meseszerű mendemondákat - olyanokat, amelyeket jó lenne közkinccsé tenni, megmenteni az utókornak.

Örökre elmerült 

A Piócás tó helyén valamikor kastély állt. Ebben egy gazdag úr lakott, egyetlen leányával.  Kiszolgálta  őket  sok sok  cseléd  és  szolga.  Egy napon   a  leány  kint  játszott a kertben. Odalépett hozzá a környék tündére  szegény leánynak  öltözve, és alamizsnáért   könyörgött.  A   kisasszony szívtelenül  elkergette:
— Menj  innen!  Nem  adok semmit, te csúnya pióca!
A tündér megharagudott. Fölemelte  a  kezét,  és  abban  a pillanatban a kastélyból tó lett. Az  úr és a leánya pedig a sok cseléddel egyetemben mind piócává változott. Évek múlásával a tó   kiapadt, a piócák elpusztultak. A tó helyének és környékének a neve azonban még ma is Piócás.

Nagyításért kattintson a képre!

A Kiss Mihály-tó nevét egy Kiss  Mihály nevű emberről kapta, aki egyszer a lovát úsztatta  abban a tóban, amelyiknek a közepére senki sem mert menni. Vagy mély kút lehetett a víz alatt — vagy valami  különös  véletlen  folytán ott tanyáztak a szellemek? Annyi bizonyos, hogy onnét élve ember még ki nem jött. Kiss Mihály egyre beljebb úsztatott, és csak nevetett, amikor a part felől egy-egy figyelmeztető kiáltást hallott. Aztán örvény keletkezett a tó közepén, és a lovas lovával együtt örökre elmerült.

A Lengenádasdűlőnek sokáig  nem volt neve, mivel kevesen laktak arra. Csak a szél fújdogálta halkan s lengette éjjel-nappal a titokzatosan suhogó hajlékony nádszálakat. Holdvilágos éjszakákon sokan még szellemeket is láttak lengedezni a nádszálak között. Ezért nevezték el a dűlőt Lengenádasnak.

A Hegyeshalom nevű domb nem akárhogy keletkezett. Még Árpád apánk idejében, mikor a honfoglaló magyarok Abony nagy, puszta, sík határához értek, hogy a vidéken jól körültekinthessenek, egy kis dombot hordtak össze. Nem lapátolták, nem szekéren hozták a földet, hanem a süvegükben. A történetet talán elfelejtették volna az emberek, ha a domb nem állna még ma is ott, a nagy síkság közepén.

Olyan is előfordult Bolháspusztán, illetve Balhás-pusztán réges-régen, hogy egy ember bolhákat tenyésztett.  Enni is  adott  nekik  bőven.  Egyszer azortban    megfeledkezett    róluk.   A   bolhák   egy    darabig éheztek,  aztán  megharagudtak a  gazdájukra,  és  jól  megcsipkedték.  Erre  a  gazda  is  meg- diihödött.   Fogta a kaszát   és mind   lekaszálta  őket.   Az  elpusztult  bolhák  a  földön  maradtak,   helyüket   sziksó  lepte be.   A   sóval   tarkított   füves térségnek  így  lett  később  Balhás-puszta  a  neve.

Az  egyik  dűlő  elején dombszerű  emelkedés  található.   A hagyomány  szerint  valamikor régen  ott a  domb  alatt,  a betyárok    építettek     maguknak több  kijárató  föld  alatti  istállót.  Ha  üldözték  őket,  oda menekültek.  Váltott  lovakkal  onnan    iramodtak    tovább. A pandúrok  sosem  tudták  elfogni    őket.    Erről    a  halomról kapta  a  dűlő  a Fekete  halom nevet. 

A Tatárhányásdűlő    nevében   a   környéken   is   pusztító tatárok  emlékét  őrzi. Homokbuckáit a tatárok hordták össze,  amikor  éppen  i'tt  telepedtek  le,  és  az  összehordott dombokra   építették   vezéreik sátrait.

A Kospartdűlő helyén régen birkanyáj legelészett. Egyszer egy forró nyáron mind kevesebb lett a fű, kiszáradtak a tócsák, nádasok. Éheztek  a  birkák,  kosok,  bárányok.   Hiába   hajtották   föl őket  a  pásztorok  még  a  tilosnak   kikiáltott   partra   is,   ott sem  találtak  ennivalót.  Mikor már  jártányi  erejük   is   alig volt  az  állatoknak,  egy    hajnalon  arra  ébredtek  az  emberek,  hogy  magas,  zöld  fű  borítja  a  partot    és    valóságos aranypénzek  csillognak  a  fűszálak  között.  Az  egész  nyáj nekilódult!    Rohantak  a  birkák,  bárányok,  hogy  lelegeljék a  füvet,  a    pásztorok    pedig, hogy  összegyűjtögessék az aranyat!  De  olyan  sokan  voltak, hogy  letaposták   a  füvet,   aztán   egymást!   Végül   a  kosok összeverekedtek,  és  ők  is  elpusztultak.  —  Arany   helyett sokáig  lehetett   állatcsontokat találni  a  Kospartdűlőben. 

Szellemek tanyája 

A Mikelakadülö  egyik  dombocskáját    a    törökök  rakták magasra,  hogy  alatta  ássák  el az   egyik  pasa  kincseit.  Csak sok-sok  év  múlva  jöttek visz- sza  néhányan,  és  kezdték  keresni  Mike  lakát,  a  kincseket rejtő  halmot.  Mindenkitől kérdezgették:  — Hol  van?  —  A kincseket  a  föld   őrzi,  a  Mikelaka  nevét  pedig  egy  dűlő kint  a  határban. 

A Táborhegydűlő régen a szellemek tanyája volt, méghozzá a haragos szellemeké! Egyszer  az  egyik  szellem  dühében  szélvihart  támasztott,  s az  dombokba  hordta  a  homokot. Igazán  alkalmassá  vált  a hely táborozásra. 
De  erre csak sokkal  később,  1849-ben  került sor.  Innét  nézte Perczel  Mór tábornok    seregével,    hogyan vívja Damjanich    a szolnoki csatát.   Figyelte,   mikor    kell neki   beavatkoznia.   De    erre nem    volt    szükség.   Győztek nélkülük  is.  Perczel  Mór  serege  elvonult,  a  helyet  azonban   még   ma   is   Táborhegynek  nevezik. 

Az   abonyi Kossuth  tér  ismeri Kossuth  Lajost.  Hallotta Kossuth  hangját,  látta,  hogyan vált    az    emberek    szívében lánggá   a  harcba  hívó  szó,   s nyomában   hogyan   indult    el száz   férfi,   megvédeni   a   hazát,  a  nemzetet  és  a  szabadságot.

Bicskáztak miatta

Végül   hadd   zárja   egy   vidám  történet  a  sort.  Ez  már akkor  esett  meg,  amikor Magyarországon  kezdett  kimenni a  divatból  a  fehér  színű, magyar  szarvasmarha.  A  vásárokon  pedig  nagy  pénzért  cserélt  gazdát  az  új  fajta,  a  svájci  tarka.  El  is  érkezett  rövidesen  az újszászi  vásár  ideje! Hajtották   a   gazdák   teheneiket  a  szomszéd  faluba!  Csak egy  ember  nézegette  búsan  az istállójában  maradt fehér  borját:  — Ez  bizony  már  nem sokat  ér.
Ekkor  egy    ötlete    támadt, és   már   festette is barnavörös tarkára az  állatot. Aztán vitte  gyorsan  a  vásárra.  Szép volt   a   borjú   nagyon!   El   is kelt   volna   jó   áron,   ha   hirtelen  nagy  eső  nem kerekedik,  és  le  nem  mossa  róla  a festéket.  Ott  állt  szegény állat hófehéren. Azóta hívják az abonyiakat tarkaborjús abonyiaknak.  Valamikor  ezért a  csúfolódásért  nagyon  haragudtak    a    helybeliek, még bicskáztak  is  miatta. Gondolom, az idő múlása elvitte a haragot, és megszépíti ezt a történetet is."

Fehér Jánosné
tanárnő
Abony