Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2017 augusztus 08 kedd - 10:41:33     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az E.ON Energiaszolgáltató Kft. megbízásából 2017. augusztus 22-én az elektromos felsővezeték védőtávolságán belüli fák gallyazása történik meg a Mikes Kelemen utcában, a Szolnoki úton, a Kazinczy Ferenc utcában, a Nagysándor József utcában, a Damjanich utcában és egyéb szomszédos utcákban.

A gallyak elhelyezéséről, megsemmisítéséről lehetőség szerint az érintett ingatlan-tulajdonosaknak kell gondoskodniuk. A gallyazási munkálatok a megjelölt napon időszakos áramkimaradással járnak a felsorolt területeken. A lakosok értesítése az E.ON Energiaszolgáltató Kft. részéről folyamatban van.

Egyben szíves figyelmükbe ajánljuk az alábbi tájékoztatót, melyet az esetleges elektromos üzemzavarok megelőzése érdekében szíveskedjenek betartani:

Nem csak látványnak szép, biztonsági kérdés is a villamos vezetékek közelében lévő magasra növő növényzet, fák, ágak eltávolítása, alakítása, metszése

Kertszépítés, kertépítés, gereblyézés, ültetés, komposztálás- megannyi aktuális kerti munka, arra azonban kevesen gondolnak, hogy megmetsszék azoknak a fáknak az ágait, szükség szerint kivágják azokat a fákat, amelyek az ingatlanukat érintő villamos vezetékek közelében vannak. A túl magasra nőtt, a vezetéket veszélyes távolságban megközelítő fák, ágak nemcsak üzemzavart, áramkimaradást okozhatnak, amely a lakókörnyezetnek kellemetlenséget jelent, hanem élet- és balesetveszélyt is jelentenek.

Az élet- és balesetveszéllyel, vagyonbiztonsággal, valamint a villamos energia elosztás biztonságával kapcsolatos szabályok betartása fontos, hiszen akár emberéletek is múlhatnak azon, ha a vezeték közelében nem megfelelően gondozott fák vannak. Egy kislány például azért szenvedett égési sérüléseket, mert felmászott egy eperfára, s annak ága - meghajolva a gyerek súlya alatt - a vezetékkel érintkezett.

A villamosmű biztonsági övezetére vonatkozó miniszteri rendeletben* foglaltak szerint a biztonsági övezetben az alábbi korlátozásokat kell betartani:

A villamosmű biztonsági övezetében fa vagy más növény akkor telepíthető, hagyható meg, ha véglegesen kifejlett állapotában fa vagy növényzet esetében

- 35 kV felett 200 kV névleges feszültségszintig 3 méternél,
- 1 kV felett 35 kV névleges feszültségszintig 2 méternél,
- 1 kV-nál nem nagyobb névleges feszültségszintnél 1 méternél jobban annak legkedvezőtlenebb helyzetében sem közelíti meg az áramvezetőt.

Távolságok értelmezése

A táblázatban megadott minimális távolságok megítéléséhez a szél által okozott áramvezető és a növényzet mozgásából adódó távolságokat kell figyelembe venni.



Érdemes erre már a kert tervezésekor, a fák, bokrok, cserjék ültetésekor odafigyelni.

Nemcsak az élet- és balesetveszély megszüntetése miatt van szükség azon fák metszésére, eltávolítására, amelyek a fenti távolságokat elérik, megközelítik, hanem azért is, mert a vezetéket megközelítő, elérő, ahhoz súrlódó ágak is üzemzavart okozhatnak. Ugyanilyen veszélyt jelentenek a biztonsági övezeten kívül levő olyan fák, amelyek magasságuknál, terjedelmüknél fogva szeles, viharos időben rádőlhetnek a vezetékre és elszakíthatják azt. Sokan nem is gondolják, hogy az annyi bosszúságot okozó - akár csak néhány perces - áramkimaradásoknak talán éppen a tulajdonukban álló és a vezetéket megközelítő, elérő fa az okozója. A klímaváltozás miatt fellépő egyre gyakoribb viharok, szélsőséges időjárási tényezők és körülmények a faágakat letörve, fák kidőlését okozva akár többórás üzemzavart, élet- és balesetveszélyt is előidézhetnek.

Amennyiben a növényzet a vezetékektől a fenti értékeknél jobban megközelítette – esetleg már el is érte a vezetéket, úgy a munkálatok elvégzésnek idejére természetesen feszültségmentesíteni kell az adott vezetékszakaszt, ezért a munkavégzés tervezett időpontja előtt legalább 30 nappal – lehetőleg írásban – be kell jelenteni a lakhely, ingatlan szerinti áramhálózati társaság területileg illetékes régiójának a tervezett munkát. Az áramhálózati társaság térítésmentesen végzi el a feszültségmentesítést.

Érdemes még időben gondolkodni a növényeken történő beavatkozások elvégzésén, mert ha nem az ingatlantulajdonos, hanem az áramhálózati társaság kezdi meg a munkálatokat, abban az esetben nem a tulajdonosi esztétikai elképzelései vagy kertépítészeti szempontok érvényesülhetnek. Az áramhálózati társaság vagy vállalkozó kizárólag a jogszabályok által meghatározott műszaki előírások alapján, valamint az élet- és balesetveszély elhárítása és a vagyonvédelmi elvek szerint végzi a biztonsági övezet tisztántartási munkálatait.

A gallyazás során levágott ágak, gallyak a terület tulajdonosát illetik meg. A lenyesett növényi hulladékot - amennyiben az ingatlan tulajdonosa nem mond le róla - akkor Társaságunknak rendezetten kell otthagynia (a biztonsági övezet határán kívül). Az ily módon elhelyezett, lenyesett növényi hulladék a közterületi utak, járdák forgalmát nem veszélyeztetheti, ill. nem rakható le olyan helyre, ahol elhelyezése kárt okozhat. Ha a helyszínen veszélymentes lerakásra nincs lehetőség, a hulladékot el kell szállítani és arra alkalmas helyen kell tárolni és erről az ingatlantulajdonost értesíteni kell.

Társaságunk rendszeresen újsághirdetésben vagy egyéni módon felhívásban kéri a tulajdonosokat, hogy a fenti beavatkozásokat végezzék el. Kérjük, hogy a felhívásban foglaltak szerint az ingatlantulajdonosok szíveskedjenek együttműködni az áramhálózati társaságokkal annak érdekében, hogy a megfelelően gondozott fák, növények ne okozzanak áramszüneteket és feszültségproblémákat. A tapasztalatok alapján az együttműködés területén még sokat lehet javítani, hiszen gyakran csak a lakossági tiltakozásról hallani egy-egy kényszerű fakivágás kapcsán, az ezzel elhárított élet- és balesetveszélyről és a többi lakossági fogyasztó esetleges gallyazás elmaradása miatti zavartatásról nem.

A gallyazás során segítő közreműködésükre számítunk.

*A biztonsági övezettel kapcsolatos főbb rendelkezéseket a villamos energiáról szóló törvény 2007. évi LXXXVI. törvény 124.§, (2) bek., a 133.§, 137.§, valamint a villamosművek, a termelői, magán- és közvetlen vezetékek biztonsági övezetéről szóló 2/2013. (I:22.) NGM rendelet tartalmazza, amelyet a www.eon.hu Szabályok, törvények oldalon talál.

Abony Város Önkormányzata