Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 március 06 kedd - 13:53:29     Hivatali hírek      Hozzászólás0
A Városháza hírei

   2,4 milliárd Ft bevételi és kiadási főösszeggel - közel 60 millió Ft tartalékkerettel - alkotta meg a Képviselő-testület az önkormányzat 2018. évi költségvetési rendeletét a február 15-i ülésen.

   A büdzsé legnagyobb részét a működési kiadások teszik ki, azonban az idei évben is több jelentős felújítás és beruházás megvalósítását tervezik.

   A felújításra szánt összegből 30 millió Ft pályázati önerőt különítettek el a belterületi utak felújítására. A külterületi, dűlőutak fejlesztésére a tavalyi évben pályázatot nyújtottak be, melyhez 25 millió Ft önerőt biztosít a város. Az önkormányzati utak kátyúzására, padkázására 5 millió Ft-ot költenek, 17 millió Ft-ot szánnak járdaépítésre.

   Az idei év kiemelt feladata az észak-keleti városrész ("B" öblözet) csapadékvíz-elvezetésének megoldása, melyet pályázati forrás segítségével orvosolna az önkormányzat. Erre a fejlesztésre önerőként közel 40 millió Ft-ot fordítanak. A Nagykőrösi úton húzódó átereszek felújítása jelenleg tervezési szakaszban van.

   Még az idei évben megkezdődik az Apponyi út birkózóterem felújítása és a fogyatékosok nappali ellátására foglalkoztató kialakítása. A két beruházás több mint 60 millió Ft-ot kíván a költségvetésből.

   Bővítik a térfigyelő rendszert és a közvilágítást, bérlakásokat alakítanak ki és újítanak fel. A közterületek karbantartására és a köztisztasági feladatokra 22 millió Ft-ot költenek. A sportegyesületek és civil szervezetek 18 millió Ft értékben használhatják ingyenesen az önkormányzati ingatlanokat, ezen felül 1 millió Ft-ot fordítanak támogatásukra.

   A Gyöngyszemek Óvoda infrastrukturális felújítására, a Varga István Városi Sportcsarnok tetőfelújítására és kézilabdapálya kialakítására is pályázott a város, melyek megvalósításához szintén biztosítják az önerőt.

***

   Jóváhagyták a képviselők az idei programokat tartalmazó 2018. évi városi rendezvénytervet és a Városi Eseménynaptárt. A városban idén megvalósuló kulturális, szabadidős és sportrendezvényekre közel 18 millió Ft-ot fordít az önkormányzat.
 
 
   Pályázatot írtak ki továbbá a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek és sportegyesületek 2018. évi önkormányzati támogatására.   
 
 
Abony Város Önkormányzata
 
Darányi Erika