Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 március 11 vasárnap - 10:02:41     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

   Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, edző, Abony város díszpolgára is népszerűsíti az októberben, Budapesten megrendezendő birkózó világbajnokságot.

   Újabb jelentős mérföldkövéhez érkezett az október 20-28. között Budapesten sorra kerülő birkózó-világbajnokság előkészülete: a Magyar Birkózó Szövetség vezetése pénteken a tatai edzőtáborban megtartott sajtónyilvános edzést követően együttműködési megállapodást írt alá a sportág legendás bajnokaival, a válogatottat felkészítő edzőkkel, valamint a kötött-, a szabadfogás és a női szakág legjobbjaival. A megállapodás értelmében a birkózás ikonikus alakjai személyesen is részt vesznek a vb előkészületeiben, arcukat, tudásukat adják annak érdekében, hogy Budapest minden idők legnagyszerűbb világbajnokságának a házigazdája legyen - írja a Magyar Birkózó Szövetség honlapján. 

   A tatai edzőtábor dísztermében olyan nagy bajnokok adtak egymásnak randevút, mint Varga János, Hegedüs Csaba, Kocsis Ferenc, mindannyian olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, Kovács István, az egyetlen magyar szabadfogású világbajnok, Komáromi Tibor, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok, a birkózó szövetség alelnökei, Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes, ők valamennyien a világbajnokság nagykövetei lesznek. Ott volt még három másik olimpiai bajnok is, akik jelenleg a kötöttfogású válogatott szakvezetői, Sike András kapitány, és két segítője, Repka Attila és Majoros István. Igazi sztár parádé!

   Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke köszöntőjében elsőként az éppen külföldön edzőtáborozó hölgyekről emlékezett meg a nemzetközi nőnap alkalmából. Egy képviselőjük, a világ- és Európa-bajnok Sastin Marianna eljött Tatára, s újra megerősítette, hogy bár jelenleg a február elején született gyermeke adja neki a legtöbb elfoglaltságot, de októberben már szőnyegre akar lépni a Papp László Sportarénában.

Fotó: birkozoszov.hu

   Az MBSZ elnöke nagy eredménynek tartja, hogy a sportág legjobbjait sikerült megnyerni a világbajnokság népszerűsítésére, a szervező bizottság mellett ők lesznek azok, akik hozzájárulnak majd ahhoz, hogy minden tekintetben sikerüljön megfelelni Nenad Lalovics által támasztott elvárásoknak. A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke közelmúltbeli budapesti látogatása alkalmával nagyon magasra tette a lécet, a magyar fővárosnak minden tekintetben jobb világbajnokságot kell rendeznie, mint amilyen a 2017-es párizsi vb volt. Köztudott, hogy Párizs tavaly augusztusban nagyon kitett magáért, soha nem tapasztalt magas színvonalú birkózó vb-t szervezett. Németh Szilárd megerősítette, a szervezők nagy munkával készek lesznek az UWW legmagasabb szintű elvárásait is teljesíteni, biztos benne, hogy a versenyzők, szakvezetők, minden vendég elégedetten távozik majd a jól sikerült vb után Budapestről.

   A legendás bajnokok nevében felszólaló Hegedüs Csaba, aki a birkózó szövetség korábbi elnökeként sok magyarországi rangos esemény szervezésében vett részt, kiemelte, hogy a magyar rendezőknek megfelelő tapasztalata van, kétsége sincs a felől, hogy az októberi világbajnokság is minden igényt kielégít majd, s ő, valamint nagykövet társai ennek érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek.

   Sike András, a kötöttfogású válogatott kapitánya megerősítette, hogy keményen dolgoznak, hogy a gondjaikra bízott sportolók októberre a lehető legjobb formájukat érjék el. Mint mondta, a mostani válogatott tagjai tudásuk, szorgalmuk alapján képesek érmekkel megörvendeztetni a hazai publikumot, de a szurkolók csak a száz százalékban felkészült birkózókat tudják segíteni.

   Lőrincz Viktor vb-bronzérmes, Európa-bajnok külön kiemelte, hogy a hazai környezet milyen jótékony hatással lehet a teljesítményükre. A felkészülés során semmit nem bíznak a véletlenre, a fárasztó edzések mellett még sport pszichológus is foglalkozik velük, hogy minél inkább ki tudják használni a hazai rendezésű világbajnokság előnyeit, meg tudjanak küzdeni a pszichésen is rájuk nehezedő nyomással.

   A tatai edzőtáborban a jelenlévő nagykövetek, szakvezetők és versenyzők, valamint a szövetség elnöke a sajtó képviselőinek jelenlétében írták alá a szerződéseket.

A világbajnokság népszerűsítéséről szóló szerződéseket az MBSZ az alábbiakkal kötötte meg:

Hegedüs Csaba, Varga János, Komáromi Tibor, Kovács István, Kocsis Ferenc, Bárdosi Sándor (vb-nagykövetek)

Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor, Korpási Bálint, Bácsi Péter, Kiss Balázs, Szabó László, Lám Bálint (kötöttfogás), Veréb István, Ligeti Dániel (szabadfogás), Sastin Marianna, Barka Emese, Galambos Ramona, Németh Zsanett (női szakág)

Sike András, Repka Attila, Majoros István, Gulyás István, Ritter Árpád, Mikhail Haracsura, Nagy Lajos (a válogatott szakvezetői).

Forrás: birkozoszov.hu
Kiegészítette: Darányi Erika
Fotó: Polyák Attila