Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 július 11 szerda - 13:45:36     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

   2018. július 16-tól újra üzemel az Abonyi Hulladékudvar (NHSZ Abonyi Információs Pontja) - tájékoztatta az önkormányzatot Lengyel Imre, az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. hulladék ágazatvezetője.

   A szolgáltató korábban azt közölte, hogy július 09-27. között zárva tart majd a hulladéklerakó létesítmény.

   A lakosság tehát 2018. július 16-tól (hétfő) rendes nyitva tartás szerint (Hétfő, kedd, szerda, péntek: 07:00-15:00 óráig, Csütörtök: 10:00-18:00 óráig) továbbra is elhelyezheti a lentebb felsorolt hulladékokat a létesítményben

A lakossági ügyfelek a háztartásokban keletkező - alábbi listában felsorolt- szelektíven gyűjtött hulladékokat helyezhetik el a hulladékudvarban:
· zöldhulladék · étolaj · fáradt olaj · fém hulladék · papír hulladék · elektronikai hulladék (nem bontott) · PET palack · akkumulátor · fénycső stb.

A teljes listát ITT letöltheti, amely visszavonásig érvényes.

Elérhetőség:
2740 Abony, Buzgány dűlő 20.
Tel:(+36 20) 940-8222
Email: info.ketpo@nhsz.hu
www.nhszketpo.hu

Nyitva tartás:
Hétfő, kedd, szerda, péntek: 07:00-15:00 óráig, Csütörtök: 10:00-18:00 óráig

Abony Város Önkormányzata



2018 július 10 kedd - 06:40:38     Városi rendezvények      Hozzászólás0

A teljes képernyős nézethez nyomja meg a négyzetet a lejátszó jobb alsó sarkában!
Internetsebessége függvényében a videó lejátszása akadozhat. Ebben az esetben állítsa meg pillanattal a lejátszást,
hogy a folyamatjelző betöltődjőn, utána zökkenőmentesen tovább nézhető.
2018 július 10 kedd - 06:31:02     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

baja_triatlon_ezustermes_abonyi_soos_fanni_abonyban_abony_abony.hu_2018.jpg   A június utolsó hétvégéjén megrendezett bajai triatlon országos bajnokság nagy sikereket hozott Soós Fanni, a Fergeteg Triatlon Se versenyzője számára.

   A kétnapos verseny első állomása a szombati országos bajnokság volt, ahol az elvárásokat túlszárnyalva a nők mezőnyében az abszolút 3., korosztályos 1. helyet szerezte meg, amely nem csak a Junior Országos Bajnoki címet jelentette, hanem sikeres kvalifikációt a július végén, Észtországban megrendezendő Európa Bajnoksága.

   Fanni ezzel az eredményével továbbá kvalifikálta magát a másnapi szupersprint versenysorozatba, amely során a versenyzőknek két rövidebb távú triatlont kellett teljesíteni, köztük nagyon rövid pihenőidővel. Az első futamban Fanni magabiztos versenyzéssel 3. helyen ért célba, ezzel egyenes út vezetett a döntőbe, ahol már sokkal keményebb küzdelem zajlott a pénzjutalmakért, ám végül jól taktikázva, erőteljes futással 2. helyen érkezett célba, így az eredményhirdetéskor egy dobogón állhatott a magyar triatlonsport LEGjeivel, köztük Faldum Gábor olimpikonnal.

Nagyításért KLIKK a képekre!

baja_triatlon_ob_abonyi_soos_fanni_abonyban_abony_abony.hu_2018.jpg   Július első hétvégéjén rendezték meg Tiszaújvárosban a  Triatlon Junior Európa Kupát, és felnőtt Világkupát. Fanni részt vett a szombati selejtezőn, ahol 3. helyen ért célba, így a másnapi döntőbe jutott. Vasárnap igen kemény mezőny állt rajthoz. Fanni az úszáson a középmezőnyben jött ki, majd bringán a húszfős bolyban tekert. Ügyes, gyors depózással a 8. helyen indult a 3,6km-es 3 körös futásra és szenzációs futással a 4. helyet szerezte meg, ezzel a magyarok közül elsőként ért célba. A Európa Kupán 3. lett, hiszen előtte egy dél-afrikai lány végzett.

Soós Fanni július 21-22-én a Junior Triatlon EB-n vesz részt Tartuban. Hajrá Fanni!   

Gratulálunk Fanninak és további sok sikert kívánunk!

Darányi Erika




2018 július 10 kedd - 06:20:49     Hivatali hírek      Hozzászólás0

egyenlo_banasmod_hatosag_referensenek_augusztusi_ugyfelfogadasa_abony_abony.hu_2018.jpgForduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság Pest megyei ügyfélszolgálatához, ha

neme, életkora, bőrszíne vagy nemzetisége, vagyoni helyzete, egészségi állapota, szexuális irányultsága, nemi identitása, faji hovatartozása, vallási, vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, fogyatékossága, családi állapota, anyasága vagy apasága, vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés éri!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a diszkriminációval okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése.

Keresse fel Dr. Szatmári Éva Pest megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását: 06 30/960-2657 eva.drszatmari@gmail.com

Pest Megyei Kormányhivatal
1052 Budapest, Városház u. 7.(tel: +36 1/4856957)
2018.08.13. hétfő 11:30-15:30
2018.08.27. hétfő 11:30-15:30

Művészetek Háza Kulturális Központ
és Városi Könyvtár
2085 Pilisvörösvár Fő u. 127.
(tel: +36/30 228 0271)
2018.08.21. kedd 11:30-15:30

Pest Megyei Kormányhivatal
Ceglédi Járási Hivatala
Foglalkoztatási Osztály
2700 Cegléd, Dózsa György utca 1.
(tel:+36 53/314710)
2018.08.28. kedd 11:30-15:30

Egyenlő bánásmód – mindenkit megillet!

www.egyenlobanasmod.hu – ebh@egyenlobanasmod.hu – www.facebook.com/egyenlo.banasmod.hatosag
 
2018 július 09 hétfő - 12:33:56     Hivatali hírek      Hozzászólás0

abonyi_varoshaza_abonyban_abony_abony.hu_2018.jpg   Ismételten tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2018. július 16. napjától 2018. július 27. napjáig igazgatási szünet lesz az Abonyi Polgármesteri Hivatalban.
 
   Az igazgatási szünet ideje alatt a hivatal ügyeletet tart, ügyfélfogadás kizárólag halaszthatatlan, rendkívüli ügyekben történik.

Az igazgatási szünet előtti utolsó ügyfélfogadási nap: 2018. július 13. (péntek) 08.00-12.00 óráig.
 
Az igazgatási szünet utáni első ügyfélfogadási nap: 2018. július 30. (hétfő) 13.00-18.00 óráig.

Halaszthatatlan Anyakönyvi ügyekben, ügyeleti renden kívül is kérem, hívják az 53/360-135-ös központi telefonszámot.
 
Az igazgatási szünetet Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 85/2018. (V.31.) számú határozatával rendelte el, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 232. § (3) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, figyelembe véve a közszolgálati tisztviselők munka- és pihenőidejéről, az igazgatási szünetről, a közszolgálati tisztviselőt és a munkáltatót terhelő egyes kötelezettségekről, valamint a távmunkavégzésről szóló 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 13 – 15. §-aiban foglaltakat.

Szíves megértésüket előre is köszönjük!

Abonyi Polgármesteri Hivatal

Abony.hu fotó: Szilágyi Tamás

Kapcsolódó hírek:




2018 július 09 hétfő - 12:30:20     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

kezilabdapalya_epul_abonyi_somogyi_iskola_udvaran_abonyban_abony_abony.hu_2018.jpg   Örömmel tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy újabb sikeres pályázatról kapott értesítést az önkormányzat az elmúlt időszakban.

   A Képviselő-testület a 2/2018. (I.11.) számú határozatával döntött arról, hogy a Somogyi Imre Általános Iskola, Szelei úti főépületének udvarán kültéri kézilabdapálya kialakítására kíván pályázni a Magyar Kézilabda Szövetség Országos Tornaterem Felújítási Programja keretében.

   A szakszövetség közel 24 millió Ft-os támogatásának köszönhetően és a Ceglédi Tankerületi Központ által vállalt, összesen mintegy 8 millió Ft önerő és pályázati biztosíték megfizetésével szabványszerű kézilabdapálya épül a testnevelés tagozatos intézmény területén.

   A közel 32 millió Ft-os összköltségű fejlesztés óriási segítség az utánpótlás-kézilabda nevelésben rendkívüli eredményeket prezentáló iskola életében. A jelenlegi bitumenes pálya ugyanis feltöredezett, és balesetveszélyessé vált az elmúlt években, amelyet így már nem tudtak biztonságos keretek között használni.

Nagyításért KLIKK a képekre!

 A 2016-ban megújult tornaterem mellett, a kép bal oldalán látható a feltöredezett bitumenes pálya,
amely helyet ad az újonnan megépülő kézilabdapályának
 
   A munkálatokat a tervek szerint még a nyár folyamán elvégzik. A beruházás során helyreállítják a jelenlegi, feltöredezett, és balesetveszélyessé vált pálya alapját, kiépítik a vízelvezést. Szabványszerű, 22 méter x 42 méteres UV-álló, műanyag burkolatot fektetnek le, felfestik a játékteret, tartószerkezetes labdafogó-hálót helyeznek ki, kiépítik a palánkrendszert a szabványméretű kapuhálóval. 

Abony Város Önkormányzata

Szerző: Darányi Erika
Abony.hu fotók: Darányi Erika, Szilágyi Tamás



2018 július 09 hétfő - 12:19:38     Közszolgáltatásokkal kapcsolatos informáxiók      Hozzászólás0

   Tájékoztatunk mindenkit, hogy ezen a héten (2018. július 09-15. között) a Csontos Patika az ügyeletes gyógyszertár.

Hétfőtől péntekig nyitva 08.00-17.30-ig, utána ügyelet: 17.30-22.00-ig. 
Szombaton nyitva 08.00-12.00-ig, utána ügyelet: 12.00-22.00-ig.
Vasárnap ZÁRVA, ügyelet: 08.00-22.00-ig. 

Információk: Csontos Patika





2018 július 09 hétfő - 09:17:20     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0
A 30 éves férfi hétfőn reggel kiugrott a 4-es számú főúton egy rabszállító járműből - FRISSÍTVE!

fogolyszokes_cegled_kozeleben_abony.hu_2018.jpg   A Ceglédi Rendőrkapitányságon indult eljárás fogolyszökés bűntett gyanúja miatt a 13020/971/2018. bűnügyi számon.

   A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves Horváth István fogva tartott 2018. július 9-én 7 óra körüli időben Cegléd közigazgatási területén a 4-es számú főúton egy rabszállító szolgálati gépkocsiból kiugrott.

   A rendőrség a büntetés-végrehajtás munkatársaival közösen azonnal megkezdte a férfi felkutatását, amely ez idáig nem vezetett eredményre, ezért a nyomozó hatóság elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A 30 éves férfi 167 cm magas, vékony testalkatú, barna szemű és rövid barna hajú, szökése során rabruhát viselt. Horváth Istvánról a mellékelt fénykép áll rendelkezésre. 

Nagyításért KLIKK a fotóra!

   A Ceglédi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Horváth Istvánt felismeri, vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Ceglédi Rendőrkapitányságon (2700 Cegléd, Rákóczi út 22-24.), vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén - tájékoztatta lapunkat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Abony.hu

16:24

Elfogták a rabszállítóból kiugró rabot

   Elfogták azt a férfit, aki hétfő reggel ugrott ki egy rabszállítóból Cegléd közelében - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága délután az MTI-vel.

   A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben fogvatartott férfit nagy erőkkel keresték a rendőrök és a büntetés-végrehajtás munkatársai.
   
   A férfit a szökéstől számított néhány órán belül a büntetés-végrehajtási szervezet munkatársai fogták el Cegléd belterületén, majd a helyi  rendőrkapitányságnak átadták - közölte a büntetés-végrehajtás. 

MTI


2018 július 05 csütörtök - 14:02:09     Városi rendezvények      Hozzászólás0

   A magyar egészségügy napja alkalmából, Semmelweis-napi ünnepség keretében köszöntötték a helyi egészségügyben dolgozókat 2018. június 29-én, a Városháza dísztermében.

   Ezen alkalomból valamennyi abonyi lakos és az önkormányzat nevé­ben köszönetet mondunk minden szakembernek városunk egész­ség­ügyi ellátásában vég­zett lelkiismeretes munkájáért. Köszöntjük az egészségügyi alapellátásban és szakellátásban dolgozó orvosokat, fogorvosokat, gyógyszerészeket, asszisztenseket, védőnőket, bölcsődei kisgyermek nevelőket, illetve a munkájukat segítő alkalmazottakat és az egészségügy nyugdíjasait is.

   A megjelenteket Korbély Csabáné, a Humánpolitikai Bizottság tagja köszöntötte, majd Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony ünnepi köszöntője hangzott el. Ezt követően a Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei adtak műsort. 

KLIKK a képre a fotógalériáért!

 
 
   A jubiláló dolgozóknak emlékérmeket adott át Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony, valamint a Humánpolitikai Bizottság tagjai, Gulykáné Gál Erzsébet, Mészáros Erzsébet és Pető Istvánné képviselők. 

Emlékérmet vett át 

- 25 éves szolgálatért: 

Gócsáné Farkas Orsolya és Vágó-Balog Brigitta asszisztens. 

- 30 éves szolgálatért: 

Füleki Zsoltné, Vargáné Antal Zsuzsanna, Vizi Nagy Rozália és Ábel Sándorné asszisztens. 
 
A jubilálók köszöntését az „Abony Város Egészségügyéért” kitüntetés átadása követte. 

Kapcsolódó hírek: 
 
 
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Z-94/2018. (V. 31.) számú határozatával döntött arról, hogy az „Abony Város Egészségügyéért” kitüntetést 2018. évben Szabó Andrásnénak adományozza. A kitüntetést plakett, oklevél és pénzjutalom kíséretében Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony adta át a kitüntetettnek, akit Korbély Csabáné, a Humánpolitikai Bizottság tagja méltatott. A teljes cikk és a kitüntetett méltatása ide kattintva olvasható -->  

 
Az ünnepség zárásaként, a jókívánságok közvetítése mellett állófogadásra invitálták az ünnepelteket. 
 
Szerző és Abony.hu fotók: Darányi Erika




2018 július 05 csütörtök - 13:56:30     Hivatali hírek      Hozzászólás0

   Igazi közösségi tér lett a Mikes-tó. Sportolás és kikapcsolódás helyszínéül is szívesen választják az abonyi emberek a rendezett, szép környezetben elterülő tavat. Sok szeretettel küldjük Kedves Olvasóinknak a Mikes-tóról és környékéről készített fotógalériánkat. DE

Abony.hu fotók: Szilágyi Tamás

KLIKK a fotóra a képgalériáért!



2018 július 04 szerda - 16:59:45     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

szemelygepkocsi_gyulladt_ki_abonyban_abonyi_abony_abony.hu_2018.jpg   Kigyulladt egy személygépkocsi Abonyban, a Körte utcában 2018. július 04-én, a délutáni órákban. A jármű teljes terjedelmében égett, amikor a ceglédi hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek.

   Az egység megakadályozta a tűz továbbterjedését, majd egy vízsugár segítségével elfojtotta a lángokat és visszahűtötte a felhevült fém alkatrészeket.
 
 A tűz a gépkocsiról nem terjedt tovább, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta lapunkat Csámpai Attila tű. százados, megyei szóvivő.

Abony.hu
Fotó: PMKI Cegléd HTP



2018 július 04 szerda - 16:58:54     Hivatali hírek      Hozzászólás0

   Az Abonyi KiD FC U14-es labdarúgói a Pest Megyei Bajnokság I. osztályában minden találkozón diadalmaskodtak, és döntőt játszhattak Erdőkertesen, a Bajnokok Tornáján.

   Némedi Tivadar vezetőedzővel az elmúlt szezonról beszélgettünk.

Pest megyében szinte egyedülálló, hogy a fényes sikereket kizárólag abonyi játékosokkal éri el a helyi egyesület.

- Mi nem „vesszük” a játékosokat, hanem neveljük - fejti ki véleményét a tréner, majd hozzáteszi: - Azon túl, hogy kiváló játékosokat szeretnénk nevelni, nagyon fontos feladatunknak tartjuk, hogy nagyszerű embereket faragjunk ezekből a fiatalokból.

   Az elmúlt bajnoki idény nagyon komoly munkával telta csapat számára, rengeteg edzéssel és sok-sok lemondással. A tréner úgy gondolja, hogy megérte áldozatot hozniuk.
 
- A bajnokság kezdete előtt sokan nem vettek volna minket komolyan, ha azt mondjuk, hogy Abony csapata nyeri az első osztályt. Mi azonban magunk között arra készültünk, hogy bajnokok leszünk, ezt a célt tűztük ki a szezon elején, amit komolyan is gondoltunk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megvalósítanunk. Büszkeségre ad okot az is, hogy olyan egyesületeket tudtunk megelőzni, ahol sokkal jobbak voltak a feltételek, de munkával, alázattal és hittel ellensúlyozni tudtuk a különbségeket.
 
Némedi Tivadar szerint, amióta a csapattal dolgozik, az elmúlt évet tekinti a legsikeresebbnek. Nem minden alap nélkül érzi ezt így, hiszen minden tornán és bajnokságon, ahol szerepeltek, érmekkel és különdíjakkal jöttek haza. Egy esztendő alatt hét érmet, kupát (!) gyűjtött be a gárda az egyesületnek.
 
- Ehhez a rendkívüli eredményhez hozzájárult Kosaras Misi kapusedző nélkülözhetetlen munkája is, aki több tornán is ott tudott lenni velünk és sokat segített nekünk - részletezte a tréner. - Két olyan kapus nőtt ki a kezei alól, akik extra teljesítményt tudtak hozni több mérkőzésen. Mind a két ”hálóőr” nagyszerű éven van túl - tette hozzá. 
 
Némedi Tivadar úgy véli, az év során a csapatból sikerült kihozni a maximumot, sőt olykor még attól többet is, de olyanra is akadt példa, hogy hiányzott az a bizonyos plusz. 
 
- Egy edző és a csapata sosem lehet elégedett a teljesítményével, mindig arra kell, hogy vágyjon, hogy a legjobb lehessen. Örülök, hogy sokan nem csak a játékban fejlődtek, hanem a személyiségük is pozitív irányba változott - mondja a tréner.
 
 
 Legerősebb fegyverük a csapategység - 
 
- Úgy gondolom, hogy legerősebb fegyverünk a csapategység volt - vélekedik Némedi Tivadar - amivel a nálunk erősebb és jobb ellenfeleken is túl tudtunk jutni. Szerintem a sport, a labdarúgás a szenvedélyről és fanatizmusról szól, ezek az erények a siker kulcsai. 
 
- Az elmúlt években kölcsönös bizalmon alapuló, jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a szülőkkel is, így nyugodtan küldték el edzésre és bízták rám gyermekeiket. Dudok Zoli bácsi rengeteget segített az edzőtáborok szervezésében és az egyéb rendezvényekben, amit ezúton is köszönünk neki. 
 
Legutóbb a Bajnokok Tornáján mérettek meg a fiúk, ahol 1-0-s eredménnyel jutottak túl az elődöntőn Dabas-Gyón ellenében. A döntőben Piliscsaba 2-1-re győzött. 
 
- Nehezen alszom azóta, időre van szükségem, hogy ezeket feldolgozzam - vallotta az edző. - A mai fociban az a jobb, aki több párharcot nyer, ebben jobbak voltak nálunk, fizikálisan fölénk tudtak nőni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem szabad csüggednünk, hiszen a szezon előtt mindenki aláírta volna ezeket az eredményeket. Akárhonnan is nézzük, ezzel a „kis” csapattal olyan eredményeket hoztunk, amire sokan felkapták a fejüket. 
 
Némedi Tivadar a jövő évi bajokság keretéről, és a tervekről is beszélt lapunknak.

- Július második hetében kezdjük a felkészülést, augusztusban edzőtáborozunk, ami a legfőbb kulcsa egy sikeres szezonnak. A 2004-es játékosok mennek fel az U16-ba, pár ügyesebb 2007-es játékosra pedig számítok az U14-es keretben. Lesz, aki eligazol majd tőlünk, illetve Balázs Szabi játékosunknak sajnos elszakadt a keresztszalagja, így rá egyenlőre segítőként számítok majd a továbbiakban. 
 
Az edzés mellett a pihenésre is szakítanak egy kis időt, hiszen a küzdelmekkel teli bajnokság és tornák után elengedhetetlen a szusszanás, a feltöltődés. 
 
- Balázs Laci szülői felajánlása révén egy napot Tiszakécskén töltött el a csapat, ott ki tudtuk pihenni a fáradalmakat, természetesen sok-sok focizással, és egy kis fürdéssel. Múlt héten pénteken megtartottuk szokásos évadzáró összejövetelünket vacsorával, zenével és ünnepléssel. Természetesen értékeltük az elmúlt évet is, ami azt gondolom, összességében fantasztikusra sikeredett.
 
Bajnokcsapat tagjai: Gulyás Norbert, Dudok Bence, Dudok Máté, Micskó Milán, Molnár Milán, Zsemle Balázs, Kelemen Kristóf, Barna Máté, Varga Bálint, Molnár Benedek, Balázs Szabolcs, Csibrány Máté, Bartúcz Dávid, Kovács Bence, Kovács Roland, Csányi Hunor, Botos Ábel. 

Kapusedző: Kosaras Mihály 

Vezetőedző: Némedi Tivadar 
 
Szívből gratulálunk az eredményekhez, és a rövid pihenő után további sok sikert kívánunk a folytatáshoz! 
 
Darányi Erika



Oldal:  1 2 3 ... 395 396 397
Hírkategóriák