Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 április 10 kedd - 06:53:56     Hivatali hírek      Hozzászólás0

ev_faja_zengovarkony_szavazas_abony_abony.hu_2018.jpg   Még két hétig, április 22-ig lehet fákat jelölni a 2018-as Év Fája versenybe. Idén is olyan fák vagy facsoportok nevezését várja a vetélkedőt szervező Ökotárs Alapítvány, amelyek fontos szerepet töltenek be az őt nevező közösség életében.

   Most először a döntős fák jelölői szakmai támogatást is kapnak majd a sikeres kampányhoz. Az evfaja.okotars.hu oldalon keresztül lehet elküldeni a nevezéseket április 22-ig, a Föld Napjáig a fa vagy facsoport történetét és képeit mellékelve. Bárki jelölhet - családok, iskolai osztályok, civil szervezetek, baráti társaságok vagy munkahelyi közösségek is. Minél többen támogatják a nevezést, annál jobb, hiszen ez bizonyítja, hogy a fa valóban különleges szerepet tölt be a közösség életében. Előnyt jelent, ha a jelöltet sokan támogatják, őshonos fajt képvisel, közterületen áll, ha életét vagy életterét veszély fenyegeti. Nem számít azonban a faegyed vagy a facsoport szépsége, mérete vagy életkora.

   A nevezett fák illetve facsoportok közül a négytagú szakmai zsűri választja ki azt a 12-15 döntőst, amelyekért aztán kampányolhatnak a közösségek, annak érdekében, hogy minél több voksot tudjanak összegyűjteni a közönségszavazáson. Itt dől el ugyanis, hogy melyik fa nyeri el címet ebben az évben. A jelölőket idén először szakmai támogatással segíti az Ökotárs Alapítvány a kampánytervezésben, ezzel is elősegítve, hogy minél több emberhez eljusson a verseny híre és üzenetei. 2011. óta a zsűri minden évben megválasztja a Hős Fát is a döntősök közül. Erre a címre olyan fák vagy facsoportok jelölését várjuk, melyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, és amelyek megmentéséért a jelölők sikeresen küzdöttek vagy küzdenek még most is. Ezzel a kategóriával szeretnénk - legalább jelképesen - elismerni azok áldozatos munkáját, akik kiállnak a fák, a zöldterületek megmentése érdekében.

   A verseny döntősei közül az Országos Erdészeti Egyesület egy általa választott fát különdíjban is részesít. Az Év Fája egy egészségügyi felmérésben részesül, és ha szüksége van rá, egy speciális ápolásra szóló utalványt is kap, amit díjátadó ünnepség keretében nyújtunk át a fát jelölőknek (várhatóan novemberben).

   A hazai verseny győztese részt vesz a jövő év elején megrendezett európai vetélkedőben is, amelyen az Európai Év Fája címet nyerheti el. A korábbi években három alkalommal nyerte magyar fa a versenyt, legutóbb 2016-ban az azóta országszerte ismertté vált bátaszéki molyhos tölgy. Az Év Fája címet egy fa csak egyszer kaphatja meg, de a versenyben a korábban már jelölt fák is részt vehetnek.

A jelöléseket a evfaja.okotars.hu oldalon regisztrálva, az ott található űrlap kitöltésével, kizárólag online lehet beadni.

Az Év Fája verseny a facebookon: https://www.facebook.com/evfaja/
Kapcsolat: Oravecz Ágnes, Év Fája program, Ökotárs Alapítvány, Tel.: 411-3500, e-mail: oravecz.agnes@okotars.hu

Az Ökotárs Alapítvány az állampolgári önszerveződések támogatásával kíván hozzájárulni egy demokratikus, fenntartható és igazságos társadalom, valamint a nyilvánosság részvételén alapuló intézményrendszer fejlődéséhez. Céljait a civil szervezeteknek nyújtott adományokkal, tréningekkel, ösztöndíjas programokkal és szükség szerint szakértői, illetve technikai segítségnyújtással kívánja elérni. Az alapítvány bulgáriai, csehországi, lengyelországi, romániai és szlovákiai testvérszervezeteivel az Environmental Partnership Association tagja. www.okotars.hu

Az Év Fája vetélkedő célja, hogy a fák természetben betöltött szerepén keresztül hívja fel az emberek figyelmét a környezettudatosságra. A vetélkedő a nemzetközi Európai Év Fája versenyhez kapcsolódik, melyet az Ökotárs cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerstvi szervez. A verseny magyarországi partnerei az Országos Erdészeti Egyesület, a Varga-Erdőmester Kft., a Szabad Föld, a Kenderkóc webáruház és a Civil Rádió.