Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 május 28 hétfő - 11:02:55     Városi rendezvények      Hozzászólás0

   2018. május 27-én, a Hősök napja alkalmából, a háborúkban elesett katonák előtt róttuk le tiszteletünket Abonyban, a római katolikus nagy temetőben.

  Emlékező beszédet mondott Antalné Nagy Magdolna, a Somogyi Imre Általános Iskola történelem szakos pedagógusa, majd a jelenlévők megkoszorúzták az I. és II. világháborús katonai emlékművet.

Az alábbiakban Antalné Nagy Magdolna ünnepi beszédét tesszük közzé:

Tisztelt Egybegyűltek! Tisztelt Emlékezők!

   Magyarországon május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezünk. Ez a nap, a Hősök Napja.   Az emléknap eredete az első világháború idejére tehető, az Osztrák-Magyar Monarchia volt Európában az első ország, ahol törvénybe iktatták a háborús hősökről való megemlékezést. Az ügy első képviselője báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy volt, aki már 1915-ben javaslatot tett egy olyan törvény elfogadására, mely azt célozta, hogy minden község kőemléket állítva legyen köteles megörökíteni a világháborúban elesett hősök neveit.

A képre kattintva fotógaléria nyílik a megemlékezésről! Abony.hu fotók: Darányi Erika

„Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község, város, anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a hazáért életüket áldozták fel.” 
 
 
A kezdeményezésről gróf Tisza István miniszterelnök törvény-előterjesztését IV. Károly az 1917. évi VIII. törvénycikkben foglalta határozatba.
 
Akkor mondták ki először, hogy
„Nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni”

Az 1920-as évektől kezdve a megkisebbedett haza szinte minden városában és falujában I. világháborús emlékműveket avattak fel, ahol méltó keretek között emlékezhettek meg a Nagy Háborúban odaveszett hozzátartozóikról. Négy évvel később pedig újabb rendeletet fogalmaztak meg a megemlékezéssel kapcsolatban. Az 1924. évi XIV. törvénycikk így rendelkezik: „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (…) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”.
 
   A magyar hősök emlékének megörökítése az utókornak olyan kötelessége, amely önbecsülésünk, nemzeti azonosságtudatunk megtartásának alapvető feltétele. 1924-ben már a „Hősök emlékünnepé”-ről rendelkezett törvény, amely már nemzeti ünnepként határozta meg a hősök emlékünnepét, és az is maradt egészen 1945-ig.



   A második világháborúban újabb nevekkel szaporodott a hősök sora, de megemlékezni róluk nem volt szabad nemzeti ünnep szintjén a rendszerváltozásig. Évtizedeken át tilos volt az országnak, így városunknak is hőseit elsiratni. Apák és anyák, testvérek, feleségek, gyerekek csak otthon emlékezhettek rájuk.

Az Országgyűlés 2001-ben iktatta – ismét – törvénybe a Magyar Hősök Emlékünnepét.

Ma, a Hősök Napján mindenekelőtt népünk és településünk, Abony hőseire emlékezzünk tisztelettel és hálával.

Hiszen erkölcsi követelmény, hogy a magyar hősök emlékünnepén, méltó módon rójuk le hálánkat a nemzet és városunk hősei előtt.



   Nem hagyományainkhoz híven a Főtéren emlékezünk, hanem itt a temetőben, annál a keresztnél, amelyet a Nagy Háború áldozatainak emlékére emeltek elődeink.

   A rendszerváltás hajnalán, 1989-ben az MDF Abonyi szervezete úgy gondolta, hogy a több évtizedes elhallgatás után szükségessé vált emlékhelyet állítani a világháborúkban elesett katonáinknak. Akkor egyszerű fakeresztet helyeztek el, ahol már szabadon leróhatták kegyeletüket.

Tisztelt Egybegyűlt Közösség!

   2015. október 25-én Katonai Háborús Emlékművet avattunk ezen a helyen. Néhány évvel ezelőtt három idős asszony ötletéből és elhatározásából sok-sok segítséggel valósulhatott meg a katolikus temetőben lévő 1-2. világháborús emlékmű, emlékhely, amely előtt állunk és tisztelgünk a hősök előtt.



Az elesett hősök emlékét Abonyban is őrizzük.

   Az 1924-ben állított I. világháborús emlékmű a főtéren Farkas Béla szobrászművész alkotása. Talpazatán 437 elhunyt abonyi katona névsora olvasható. Igen sokat tett az abonyi háborús hősök és áldozatok felkutatása érdekében Markó Ferenc. Az egyházak halotti anyakönyveit feldolgozó kutatásai szerint az abonyi nagytemetőben 26, a református temetőben 4 első világháborús áldozat nyugszik.

   A park másik oldalán, az 1995-ben állított II. világháborús emlékmű, Blaskó Sándor szobrászművész alkotása, közadakozásból épült. Márványtábláin mintegy 1000 abonyi hősi halott neve.

   Gondoljunk a harcok, bombázások áldozataira, a holocaust során elhurcoltakra, és a meggyilkoltakra, valamint 1956. hőseire, áldozataira.

   A Hősök napi megemlékezések során az elesettek példájáról, kitartásáról, áldozatvállalásáról esik szó, de ritkán, vagy egyáltalán nem beszélünk az otthon maradt édesanyák soha el nem múló reményéről, titkos, ki nem mondott gondolatáról: „a fiú, a gyermek egyszer hazatér”! Hányszor látjuk azt hétköznapi helyzetekben is, hogy egy édesanya soha nem adja fel a reményt, ha gyermekéről van szó! Egy édesanya mindig remél és bízik! Az apák, könnyebben engedik el gyermekeiket; vívják csak meg a nekik rendelt harcot, de az édesanyák csaknem belepusztulnak a búcsúzáskor. S ha a harc már reménytelennek tűnik, az apák, inkább feladják, de az édesanyák – soha!



   Szent kötelességünk sírjaikat rendben tartani, emlékezni azokra a magyarokra, akik az elmúlt ezredévben vérüket ontották a hazáért, a szabadságért, a nemzeti függetlenségért. Akik a csatatereken vesztették életüket, hősök voltak. De vajon csak róluk kell megemlékeznünk?

   Azok, akik nem haltak meg, a katonák, akik túlélték a háborút, hősiesen szolgáltak, utána sokszor a hadifogságot is végigszenvedték; akik kényszermunkára hurcoltattak, akik az akkori politika üldözöttjei voltak, akik a Trianoni úgynevezett „béke” által elszakíttattak az anyaországtól; de elnyomás, üldözés, nyomor ellenére is megmaradtak magyarnak, és megtartották gyermekeiket is magyarnak; az apák és anyák, akik a háború alatt és után sokszor maguktól vonták meg az utolsó falatot, hogy gyermekeiknek legyen mit enni, akik a kommunizmus évtizedei alatt vállalták a veszélyt, a rossz káderlapot, a kevesebb keresetet, alacsonyabb beosztást, csakhogy becsületes, emberséges magyarrá neveljék gyermekeiket, - ők is mind-mind a szó legszorosabb értelmében hősök voltak, nem azért, mert meghaltak, hanem, mert éltek a hazáért és életükkel adtak példát nekünk, utódoknak. Ma rájuk is emlékeznünk kell, mert a mai napon a hősökre, nemcsak a hősi halottakra emlékezünk.

   Amikor gyertyát gyújtunk az ő emlékükre, gondoljunk a saját rokonainkra, őseinkre is! Ők jelentik számunkra azt a gyökeret, amely összeköt minket elődeink távoli múltba vesző sorával. Ők azok, akik otthont adtak nekünk, amikor apáinknak adtak otthont. Nemzedékek hosszú során át életük példájával ők tanítottak meg minket szinte mindenre. Tőlük kaptuk adottságainkat, tőlük örököltük mindennapi beszédünket, szavainkat. Egyszóval, tőlük kaptuk az életünket. Az ő emberségük példája igazít el a mindennapokban.



Tisztelt Emlékezők!

   Ha igazán meg akarunk emlékezni a hősökről, meg kell tanulnunk a leckét, amire ők tanítanak meg. Ők, az előttünk járók, figyelmeztetnek minket az ősi sírfelirat szavával: „Voltunk mint ti, lesztek, mint mi”. Most rajtunk a sor: most mi élünk! Nekünk kell szeretni, nekünk kell alkotni, nekünk kell építeni és mások gondját viselni. Nekünk kell élhető, szeretetteljes világot teremteni és megélni. Olyat, amelyben jó élni, s amelynek van értelme. Az előttünk járók példája mutatja, hogy a legnehezebb életkörülmények között is megtalálhatjuk az élet értelmét és szépségét. Az életet s az időt pedig, amit megkaptunk, tovább kell adnunk. Ez a mi feladatunk, s ha szabad így mondanom, ez emberségünk lényege.

   Ők az előttünk járók, figyelmeztetnek: az idő a legnagyobb kincsünk. A legtöbb, amivel megajándékozhatjuk egymást, az idő. Az idő, amit egymásra szánunk, a legnagyobb és legszebb ajándék. És ez az ajándék titokzatos módon visszatalál hozzánk. Hogyan is mondta a róka a kishercegnek? „Az idő, amit a rózsádra fordítottál, az teszi fontossá a rózsádat.”



Tisztelt Emlékezők!

   Kívánom, hogy jól használjuk fel a számunkra kimért időt. Kívánom mindannyiunknak: tudjunk akként élni, hogy unokáink áldó imádság mellett emlegessék nevünket. Hajtsuk meg fejünket és adózzunk tisztelettel a hősök, s valamennyi az I.–II. világháborúban katonaként szolgáló emléke előtt, akik nem térhettek vissza övéikhez, távol hazájuktól, tovább szeretett szülőfalujuktól, családjuktól estek el és pihennek jeltelen sírokban.

   Kérjük a jó Istent, adjon nekik örök nyugodalmat, legyenek példaképeink, mi pedig éljünk békességben.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

A b o n y, 2018. május 27.
Antalné Nagy Magdolna

Szerkesztette, kiegészítette: Darányi Erika