Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 augusztus 03 péntek - 08:32:22     Intézményi hírek      Hozzászólás0

   Két turnusban, közel száz diák töltötte a nyári vakáció egy-egy hetét az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. A tábor parancsnoka Mádi Lajos alezredes, helyettese Kiss Béla százados volt. Munkájukat mentorként a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei segítették.

   Ébresztő 06.00-kor, takarodó 22.00-kor, a két időpont között pedig katonás feladatok – az ország kilenc megyéjéből és a fővárosból mintegy száz középiskolás diák döntött úgy, hogy a vakáció egy hetét szigorú napirend által szabályozott körülmények közt, a szolnoki helikopterbázis nyári honvédelmi táboraiban tölti. Legénységi körletekben kaptak szállást, a laktanyát csak a turnusok végén hagyhatták el.

   Mádi Lajos alezredes, a tábor vezetője elmondta: a diákok nagyon gyorsan „felvették a fordulatszámot”, elfogadták és betartották a rájuk vonatkozó szabályokat, fegyelemsértés nem történt. Ezeknek a táboroknak egyik legnagyobb értéke, hogy viszonylag rövid idő alatt is nagyon megerősödik a fiatalok közötti bajtársiasság, amelynek köszönhetően együttműködésre képes közösséggé kovácsolódnak.




   A bázison középiskolások részére először 2011-ben szerveztek tábort, a programok népszerűségét mutatja, hogy egyre több a visszatérő táborlakó. A résztvevők jelentős része pedig olyan iskolából jött, amellyel együttműködési megállapodása van az alakulatnak. A bázis többek közt azért is lehet vonzó helyszín a diákok számára, mert egyedül itt láthatják, hogy miként is zajlik az élet egy helikopterbázison, hogyan működnek a különböző légi járművek, és részesei lehetnek a pilóták, a technikusok munkájának is. Az egyedülálló helyi sajátosságok bemutatása mellett azonban a középiskolások megismerkedhetnek a Magyar Honvédséggel, a honvédelmi kötelezettséggel járó követelményekkel, feladatokkal, a katonák szolgálati körülményeivel, valamint az önkéntes műveleti és területvédelmi tartalékos szolgálatot vállalókkal szemben támasztott elvárásokkal is.

   A visszatérő diákok közt Tóth Zoltán a „rangidős”. A Kinizsi Pál Gimnázium ötödik évfolyamát szeptemberben kezdő fiatalember már a negyedik alkalommal táborozott a szolnoki bázison. Általános iskolás kora óta, tudatosan készül a katonai pályára.  Az abonyi gimnáziumot is azért választotta, mert lakhelyéhez ez az iskola volt a legközelebbi, ahol katonai alapismereteket is tanulhat – a tantárgyból emelt szintű érettségit fog tenni. Angolból már megvan a középfokú nyelvvizsgája, egy év alatt németből is tervezi elérni ugyanezt a szintet, s elhatározta, hogy az orosszal is megpróbálkozik majd. Érettségi után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára fogja beadni a felvételi lapját, hivatásos tisztként repülőgépek, helikopterek, fegyverzettechnikai eszközök üzemeltetésével szeretne foglalkozni.

   A táborok mottója a Katonai alapismeretek a gyakorlatban volt. Ennek szellemében a foglalkozásokat szinte kizárólag terepen tartották. A diákok már a megérkezésük napján meghallgattak egy szolgálati szabályzatismereti előadást, részt vettek egy alaki foglalkozáson és megismerkedtek a tereptan alapjaival is.



   A második napon az álcázást és a figyelést gyakorolták, elsajátították a különböző túlélési technikákat – menedéképítés, tűzgyújtás, vízgyűjtés –, megismerkedtek a katonai járőrök feladataival, valamint leküzdötték a felderítő harci ösvény elemeit.

   A szerdák lőelméleti és fegyverismereti foglalkozásokkal kezdődtek, utána pedig a Magyar Honvédségben rendszeresített kézifegyverek hatásbemutatóját nézhették meg a lőtéren. Talán ennek a napnak a programja volt a legkeményebb: délután egy 20 kilométeres járőrtípusú menetgyakorlatot kellett teljesíteniük.



   A negyedik nap közelharc-foglalkozáson, légpuska- és paintball-lövészeten mérhették össze ügyességüket és szerencséjüket a táborlakók, este pedig tábortűz melletti beszélgetéssel, az elmúlt napokban történtek felelevenítésével ért véget részükre a tábor.



   Az egyhetes katonás vakáció zárásaként a légierő mindennapjaiba kaptak bepillantást a táborlakók: megnéztek egy statikus bemutatót, jártak a hangárokban és az irányítótoronyban, s részt vettek egy kiképzési repülésen is. Délután pedig dr. Koller József dandártábornok köszönt el a diákoktól. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka a teljesítménytúrán és a légpuskalövészeten kiemelkedő eredményeket elérteknek külön is gratulált.
 
Mádi alezredes és segítői szerint egyébként a táborozóknak legjobban a túlélési gyakorlatok és a harcászati foglalkozások tetszettek, az intenzív reggeli torna említésekor viszont közülük sokan elhúzták a szájukat.

Fotó: Mádi Gergely bv. őrmester és a szerző
Forrás: honvedelem.hu