Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 szeptember 20 csütörtök - 11:27:54     Sporthírek      Hozzászólás0

   Az Abonyi Birkózó Club 2018. szeptember 15-én rendezte meg a XIX. Skultéty Sándor emlékversenyt Abonyban, a Varga István Városi Sportcsarnokban. A rendezvény célja a hagyományápolás, valamint id. Skultéty Sándor és Dr. Skultéty Sándor emléke előtti tisztelgés volt.

   Az eseményen idén is részt vettek a család hozzátartozói. A verseny egyúttal remek felkészülési lehetőséget biztosított az egyes korcsoportok számára, és alkalmat teremtett a birkózó sport népszerűsítésére, a sportbaráti kapcsolatok ápolására is.

   Az Abonyi Torna- és Akrobatika Klub látványos bemutatója után Lőrinczy László, a helyi klub elnöke köszöntötte a résztvevőket. A rendezvény díszvendége, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, edző, Abony város szülötte és díszpolgára, Varga János szívesen tett eleget a felkérésnek és jó kedélyűen biztatta az utánpótlás sportolókat. Majd Szőnyi János mesteredző szólt az ifjúsághoz, végül Asztalos Bálint, a verseny elnöke ismertette a legfontosabb tudnivalókat.

A képre kattintva megelevenednek a megnyitó ünnepség legjobb pillanatai.

- A verseny jó hangulatban, 25 csapat és 210 induló részvételével zajlott le. A leányok és a gyermek korcsoport versenyzői szabadfogásban, a fiúk kötöttfogásban küzdöttek meg, valamint a diák I-II. (10-13 éves) korcsoport számára a területi diákolimpia bajnokságot is lebonyolítottuk - tájékoztatta az abony.hu-t Lőrinczy Attila vezetőedző, aki úgy értékelte, hogy sok-sok akció dús, küzdelmes mérkőzést láthatott a szép számú közönség. A vezetőedző kitért a helyi nevelésű sportolók eredményeire is: - Az abonyi birkózók közül kilenc versenyző jutott tovább a diákolimpia országos döntőjébe - osztotta meg lapunkkal a jó hírt.

Eredmények:
Diák II. korcsoport:
Földi Krisztián 29 kg II. hely
Donkó Lehel 32 kg I. hely
Bajtai Gergő 42 kg II. hely
Farkas Botond 50 kg V. hely

Diák I. korcsoport:
Habony Levente 50 kg III. hely
Árpás Dominik 58 kg V. hely
Jónás Zoltán 63 kg III. hely
Hajnal Gergő 69 kg V. hely
Baksa Bence 85 kg I. hely
Tóth Marcell 76 kg I. hely
Szabó Levente +85 kg I. hely
Csepregi Miklós +85kg II. hely

Leányok:
Terék Tekla 30 kg III. hely
Terék Gerda 44 kg I. hely
Terék Fruzsina 63 kg II. hely
Sillei Janka 26 kg II. hely

Gyermekek:
Viszkok Bence 22 kg III. hely
Berkó Zalán 26 kg III. hely
Csáki Szabolcs 30 kg III. hely
Baksa Bálint 48 kg III. hely
Kemenczés Áron 54 kg III. hely

Gratulálunk!

Szerző és Abony.hu fotók: Darányi Erika