Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 szeptember 24 hétfő - 13:03:05     közbiztonsági hírek      Hozzászólás0

   Az Idősek Világnapja alkalmából tisztelettel adunk néhány jó tanácsot idősebb honfitársaink részére, áldozattá válásuk megelőzése érdekében.

   Az ENSZ 1991-ben rendezte meg először az idősek világnapja programsorozatát október elsején, azóta minden évben ezen a napon emlékeznek meg a világ számos országában - többek között hazánkban is – az idős emberekről. A programsorozat megalapításával az ENSZ célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a méltóságteljes időskorra.

   Magyarországon az emberek 20 százaléka időskorú (60 év felett), azaz mintegy két millióan. Sokan teljesen egyedül élnek, hiszen napjaikban egyre kevésbé jellemzőek a többgenerációs családok, ahol a nagyszülők, a gyerekek és az unokák is együtt élnek. Ez a megemlékezés is jó indok arra, hogy figyeljünk az idősek problémáira, segítsük őket a mindennapokban, törekedjünk óvni őket a veszélyektől. Ehhez fogadják meg tanácsainkat:

  • Mindenképpen gondoskodjon otthonának biztonságáról! Amennyiben lehetősége van arra, hogy korszerű riasztóberendezéssel biztosítsa a védelmet, azt feltétlenül tegye meg! Az ajtónyitás védelmében biztonsági lánc, kémlelőnyílás, biztonsági keresztzár, hang és fény mozgásérzékelők felszerelését ajánljuk. Kertes házakban házőrző kutya tartásával nagy eséllyel megakadályozhatja az illetéktelen személyek bejutását!
 
  • Ha otthonában nagyobb pénzösszeget tart, azt mindig tegye biztonságos, mások által nem ismert helyre! Tanácsos lemez vagy pénzkazettát vásárolni. A pontos hely ismerete csak Önre tartozik, azt senkivel ne ossza meg!
 
  • Házalókat vagy egyéb trükkös indokokkal becsengető személyeket ne engedjen be otthonába!
 
  • Amennyiben valamelyik szolgáltatótól (víz, gázművek, kábel TV, elektromos szolgáltató, stb.) keresi bárki, kérje el a hivatalos minőségét igazoló igazolványát! Ha kétsége van, telefonon kérjen visszajelzést az adott szolgáltatótól arra vonatkozólag, hogy valóban küldtek-e munkatársat, szakembert Önhöz!

  • Ha ismeretlen személy rendőrnek, illetve hivatalos személynek adja ki magát, minden esetben kérje el az arcképest igazolványát, jelvényének számát figyelje meg! Az igazolvány felmutatása kötelező!
 
  • A pénzváltásra, vagy túlfizetésre hivatkozókat minden esetben utasítsa vissza! Lehetséges, hogy hamis pénzzel fizetnének vagy kizárólag a lakásba kívánnak bejutni és az ott található értékeket eltulajdonítani!
 
  • Ha elmegy otthonról, győződjön meg arról, hogy a nyílászárókat megfelelő módon zárta be! Lakása kulcsait soha ne rejtse el lakása, háza körül! A tolvajok, betörők nagyon leleményesek, még a legtitkosabb rejtekhelyeket is könnyedén felfedezik.  A kerti munkák során használt eszközöket (létrát, fűrészt, stb.) mindig tegye el, ne könnyítse meg az elkövetők dolgát, mert az elől hagyott eszközöket felhasználhatják a bejutáshoz!
 
  • Törekedjen jó kapcsolatot ápolni szomszédjaival! Kölcsönösen figyeljenek egymás otthonaira! Ha gyanús személyt lát lakása vagy szomszédjának lakása, háza közelében, azonnal hívja a rendőrséget!
 
  • Utazáskor, vásárláskor a zsebtolvajok ellen a legjobb védekezés, ha táskáját többször ellenőrzi, hogy zárva van-e, azt minden esetben tartsa maga előtt! Fontosabb iratait, értékeit zárható belső zsebekben rejtse el!
 
  • Az ATM automatánál történő pénzkivételkor járjon el mindig nagyon körültekintően! Válasszon forgalmas helyet! Amennyiben megoldható, kísérje el Önt valamelyik hozzátartozója! PIN kódját ne tartsa kártyája mellett, és csak abban az esetben üsse be, ha nem áll Ön mellett senki!  Ha megkapta a készpénzt, tegye azt azonnal a táskájába!

VIGYÁZZON ÉRTÉKEIRE! 

Ne adjon esélyt a tolvajoknak!   

   Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válna, kérjük, azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon!                                                                                               
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály