Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 november 19 hétfő - 13:55:50     Akikre büszkék vagyunk      Hozzászólás0

   A szakmai zsűri egyöntetű döntése nyomán az abonyi Murvai Julianna lett a Szolnok Televízió által, a Táncdalfesztivál mintájára indított térségi énekes verseny első helyezettje.

   A megmérettetésre a gyermekektől egészen a 70 éves korosztályig, az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők. Az éneklés szerelmesei a 60-as, 70-es évek magyar slágereivel indulhattak. A döntőt 2018. november 17-én tartották Szolnokon, ahol a versenyzők egy erre az alkalomra megalakult fesztiválzenekar kíséretében adták elő produkciójukat. A zsűri tagjai Rózsás ViktóriaCozombolisDósa Mátyás, Terjéki Katalin és az 1967-es Táncdalfesztivál második helyezettje Poór Péter voltak.

A táncdaléneklési verseny győztesével, Murvai Juliannával a döntőt követően beszélgettünk. INTERJÚ

- Melyik dallal indultál az énekversenyen?

Murvai Julianna: Cserháti Zsuzsa gyönyörű, - bár kevésbé ismert - dalát választottam, melynek címe „A hattyú igazsága”. Cserháti az 1980-as években a Magyar Rádió által szervezett „Slágerbarátság” című műsorában énekelte ezt a dalt, amellyel meg is nyerte a fesztivált. A dalnak orosz zeneszerzője volt, Jevgenyij Martinov személyében, a magyar szöveget Bradányi Iván írta.

 
Az eredményhirdetés után Poór Péter is gratulált Julikának

- Hány fordulós volt a verseny?

M. J: Közel száz jelentkezőből egy válogató után 24-en jutottunk tovább. Ezt két elődöntő követte, 12-12 versenyző részvételével. A zsűri a Mezőtúron és a Jászberényben megrendezett elődöntőkből összesen 12 főt juttatott tovább, ezen kívül 1-1 versenyzőt a közönség szavazott be a szolnoki döntőbe, így ott 14-en versenyeztünk.

- Mit éreztél, amikor Téged választott a zsűri nyertesként?

M. J: Nagyszerű érzés volt! Korábban már kétszer is részt vettem a Szolnok TV által rendezett nótaversenyeken, ahol bár mindkét esetben a döntőig jutottam, nem sikerült nyernem. Ezen a versenyen - bár egy kicsit eltérő műfajban - már igazán reménykedtem a sikerben, mindent beleadtam, sokat gyakoroltam. Szerencsés volt a dalválasztás is, mert ebben meg tudtam mutatni, mit tudok. Cserháti Zsuzsát, - különösen a 70-es, 80-as évekbeli slágereit - nagyon szeretem, az egyik legjobb magyar énekesnőnek tartom. Nem könnyű feladat az ő slágereit jól elénekelni. Boldog vagyok, hogy ezzel örömet szereztem a családomnak, barátoknak. Köszönöm mindazoknak, akik bíztak bennem és biztattak.

- Mióta és milyen műfajban énekelsz? Milyen mértékben van jelen az életedben az éneklés?

M. J: Jó tíz évvel ezelőtt magyar nóta énekléssel kezdtem. Acsai Ferenc nótaklubjában többször is szerepeltem Abonyban nótaesteken. Azóta is kedvelem ezt a műfajt, a mai napig énekelek különböző nótás rendezvényeken. Örülök, hogy két éve az állam is felkarolta, elismerte ezt a műfajt, hiszen hungaricum lett a magyar nóta. Ezen kívül a Reich Anikó vezetése alatt álló Andante kórusban klasszikus és egyházi kórusműveket is énekelek. Nemrég Egerben kórusminősítő versenyen vettünk részt, ahol aranydicsérettel értékeltek bennünket. Tagja vagyok továbbá a Melody Bandnek, amely Csizmadia Gyula szervezésében egy abonyi leánycsapat. Zenei alapok kíséretével régi és új, magyar és külföldi slágereket adunk elő. Két éve Cegléden is alakult egy együttes, amelyben hegedű és zongora kísérettel lépünk fel. Ebben a formációban nagyon vegyes a repertoár. Magyar nótából, sanzonokból, táncdalslágerekből áll össze a műsor. Gyakran hívnak bennünket kívánságműsorba, ahol az előre leadott listából választhat a közönség. Ezt az együttest párom, Tánczos Tibor tartja össze, aki hosszú profi zenélés után, - kicsit műfajt váltva - tért vissza az aktív zenéléshez. A produkciónak az a különlegessége, hogy abszolút élő, technikamentes zene. Azért is szerepelek ennyi formációban, mert szinte a zene minden műfaját kedvelem. Gondolom, ez abból is ered, hogy az abonyi zeneiskolában zongorázni tanultam. Abonyi születésű, abonyi lakos vagyok, de jelenleg a munkám és a párom Ceglédhez köt, ezért az utóbbi időben ceglédi énekesnek is számítok.

   Murvai Julianna ének- és zeneszeretete ezzel a sikerrel beérett, amely a hangi adottságain túl a hosszú évek alatt folytatott szorgalmas, kitartó munkájának is köszönhető! Julikát az elismerés nem csak azért illeti meg, mert egy kevésbé ismert melódiával sikerült nyernie, hanem azért is, mert egy neves magyar énekesnő dalát érzelmekkel telve, tökéletesen adta elő.

Szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

Darányi Erika
 
 
 
 
 
 
Címkék:
abony, abonyi, abonyban,