Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2019 június 11 kedd - 14:46:30     Önkormányzati hírek      Hozzászólás0

parlagfu2019.jpgA parlagfű nagymértékű elszaporodásának a közegészségügyi és gazdasági károsító hatása számottevő. A parlagfű elleni védekezés elsősorban az ingatlan tulajdonosának, illetve használójának a kötelezettsége. A hatóságok feladata, hogy – amennyiben a tulajdonos/földhasználó nem tesz eleget a kötelezettségének – a mulasztók költségén elrendelik az ún. közérdekű védekezést, emellett növényvédelmi bírságot szabnak ki. 

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy belterületen a jegyző, külterületen (az ingatlanügyi hatóság által helyszíni ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv tartalma alapján) a növény- és talajvédelmi hatóság köteles hatósági eljárást indítani azokkal szemben, akik elmulasztották a parlagfű elleni védekezési kötelezettségüket. 
 
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4) bekezdése kimondja: „A földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és azt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.” 
 
Fontos tudni, hogy a hatósági intézkedéshez (közérdekű védekezés végrehajtása, bírság kiszabása) nem szükséges a sérelem – egészségkárosodás – bekövetkezése, e körben elégséges a védekezési kötelezettség elmulasztásának megállapítása. 
 
Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni. Amennyiben a parlagfű elleni közérdekű védekezést kultúrnövény károsodása nélkül nem lehet elvégezni, a parlagfű elleni közérdekű védekezés abban az esetben rendelhető el, ha az  adott területen a kultúrnövény tőszáma nem éri el az agronómiailag  indokolt tőszám 50%-át és a parlagfűvel való felületi borítottság a 30%-ot meghaladja. A parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet értelmében a közérdekű védekezést belterületen a jegyző, külterületen, a Pest megye és Budapest területén a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala (a továbbiakban növény- és talajvédelmi hatóság) rendeli el. 
 
A jegyző által elrendelt közérdekű védekezést az általa megbízott vállalkozók végzik. Nem kerül sor a vállalkozó általi parlagfű-mentesítésre, ha az ügyfél időközben maga eleget tesz kötelezettségének. A közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket az ügyfélnek kell megfizetnie. 

A növényvédelmi bírság kiszabására a növény- és talajvédelmi hatóság jogosult, ezért a közérdekű védekezés elrendelését követően a jegyző az ügyben keletkezett iratokat továbbítja az eljárásra jogosult hatóságnak. A növényvédelmi bírság alapja a parlagfűvel fertőzött terület nagysága. A bírság mértéke belterületen és külterületen is egyaránt 15.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig terjed.
 
Parlagfűvel fertőzött lehet a mezőgazdasági kultúrnövénnyel borított terület, nem mezőgazdasági terület (elhanyagolt telkek, építési területek), vagy nem művelt, elhanyagolt valamikori szőlők, hétvégi kertek, zártkerti ingatlanok, valamint a vonalas létesítmények (utak. vasút) melletti sávok. 
 
A védekezési kötelezettségét nem teljesítő tulajdonos/földhasználó a – bírságon túl – vele szemben elrendelt közérdekű védekezéssel kapcsolatosan felmerülő költség megtérítésére is kötelezett. A költség köztartozásnak minősül. A közérdekű védekezés elrendelése után minden esetben növényvédelmi bírság kiszabására kerül sor, az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módjáról és mértékéről szóló 194/2008. (VII. 31.) Korm. rendelet alapján. 

Arra tekintettel, hogy a parlagfű-mentesítés minden állampolgár közös érdeke, és eredményt csak összefogással, illetve közös felelősségvállalással érhetünk el, kérem tegyenek eleget a fenti jogszabályi kötelezettségüknek. Ugyanakkor szükséges figyelemmel lenni arra is, hogy nem elegendő az, hogy valaki lekaszálta a szennyezett földterületet, azt tiszta, parlagfű-mentes állapotban a vegetációs időszak végéig meg kell őrizni.

Abony Város Önkormányzata
Fotó: egeszsegkalauz.hu