Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2020 március 17 kedd - 17:45:16     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Tisztelt Betegeink!
A koronavírus járvány közösségben terjed a leggyorsabban ezért mindannyiunk érdekében és védelmében az alábbiak betartását kérjük Önöktől:
  • A légúti fertőzésre utaló tüneteket (láz, köhögés, torokfájás és nehézlégzés) mutató beteg lehetőleg ne keresse fel személyesen a háziorvosi rendelőt!
  • Halasztható betegséggel, problémával kérjük személyesen ne jelenjenek meg háziorvosuknál, azt lehetőség szerint halasszák egy későbbi időpontra.
  • Személyes betegellátás csökkentése érdekében törekedni kell a távkonzultáció (telefon, e-mail, facebook) igénybevételére, mely magában foglalhatja az anamnézis-felvételt, e-recept írást is.
  • Amennyiben a beteg légúti tünetekkel (láz, köhögés, torokfájás), de nehézlégzés nélkül az orvosi rendelőt felkeresi, akkor az alapellátó praxis személyzete jogosult utasítani a beteget arra, hogy térjen vissza otthonába és az ellátást távkonzultáció keretein belül folytassák.
  • Akut légúti tünetekkel rendelkező beteget otthonában vizsgálni tilos.
  • Otthonukat elhagyni képtelen páciensek otthoni gondozása is elsősorban távkonzultáció keretén belül történik.
  • Kérjük, hogy háziorvosok betegvárójában orvosonként egy egyidőben csak egy beteg tartózkodjon, és lehetőleg kísérő nélkül érkezzenek. Amennyiben várakozni szükséges, kérjük, hogy azt a rendelőintézet, orvosi rendelő előtt a szabad levegőn tegyék meg.
  • Beteg gyermek esetén – amennyiben a személyes megjelenés indokolt – a gyermek egy egészséges kísérővel jelenjen meg a rendelésen.

A háziorvosok, gyermekorvosok telefonos konzultáció céljából az alábbi telefonszámokon érhetőek el:
KörzetHáziorvos neveRendelő telefonszámaE-mail
1.felnőttDr. Abonyi Viktor53/360-113abonyiviktor75@gmail.com
2.felnőttDr. Gyuris Valéria53/360-178dr.gyurisvaleria@pr.hu
3.felnőttDr. Gorszky Tivadar53/360-513gorszky@t-online.hu
4.felnőttDr. Harmath Ferenc53/655-755harmathferenc@gmail.com
6.felnőttDr. Gráf Zsuzsanna53/360-139kisherceg12@gmail.com
7.felnőttDr. Borbély Éva53/655-422haziorvos7@gmail.com
2.gyermekDr. Tóth Katalin53/655-147ciroka@vipmail.hu
3.gyermekDr. Imreh Zsuzsanna53/655-146imrehzs@gmail.com
4.gyermekDr. Homoki Ildikó53/655-990drhomoki67@gmail.com


Kérem Önöket, hogy fokozottan vigyázzunk egymásra, a saját, valamint családunk, szomszédaink, ismerőseink és valamennyi társunk egészségére. 

Köszönöm az együttműködésüket. Továbbra is folyamatosan kísérjék figyelemmel Abony Város internetes oldalát, valamint a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalt. 

Abony, 2020. március 17. 

Pető Zsolt polgármester