Hír: Fűnyírót lopott a 30 éves abonyi férfi - Rövid időn belül elfogták az abonyi rendőrök
(Kategória: közbiztonsági hírek)
Küldte: Sajtóreferens
2018 november 10 szombat - 11:45:04


   A Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrsére 2018. november 9-én 8 óra 51 perckor érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettes egy abonyi ingatlan udvarára a kerítésen átmászva bejutott, majd onnan ellopott egy motoros fűnyírót.

   Az Abonyi Rendőrőrs parancsnok-helyettese és a helyi körzeti megbízott soron kívül értékelték az üggyel összefüggésben rendelkezésükre álló információkat és a tettes vélt menekülési útvonala felé indultak. Ezt követően, a bejelentéstől számított kilenc percen belül elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 30 éves abonyi férfit, majd a lopott fűnyírót is megtalálták.
 
   Az abonyi férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a ceglédi nyomozók, a lefoglalt fűnyírót pedig visszaadták tulajdonosának.

   A gyanúsítottal szemben a további eljárást szabadlábon hagyása mellett az Abonyi Rendőrőrs folytatja le - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Abony.hu

 



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://abony.hu/news.php?extend.5384 )