Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2023.06.22 Cs.

Interjú Abony Város lovasával

Pető Zsolt polgármester írta közösségi oldalán:

Szeretettel ajánlom Abony város lovasát! Nyeregbe Abony! Hajrá Csabi!

Abony Város lovasa nagyon büszke, hogy képviselheti saját városát. Aki ismeri Krupincza Csabát, az tudja, hogy Ő és Családja is szereti Abonyt. Ezért cseppet sem meglepő, hogy az abonyi fiatalember büszke arra, hogy saját települését képviselheti majd augusztus 5-én az Abonyi Vágtán, My Boy Fáraó nyergében lovagolva. My Boy Fáraó 11 éves sárga kisbéri félvér, „akit” tavaly Csaba felesége Enikő lovagolt, Kocsér színeiben, bejutva a Hősök terén rendezett Nemzeti Vágtára.

„Enikő és Fáraó tavaly nagyon jó párost alkottak, kíváncsi vagyok rá, hogy velem mit fog mutatni. Úgy készülünk a vágtára, ahogyan tavaly, az alapozási időszakon már túl vagyunk. Lassan elkészül az abonyi vágtapálya, és természetesen ott is gyakorlunk. Természetesen speciális étkezésre van szüksége Fáraónak, Enikővel és apukájával, Sanyival dolgozzuk ki az „étrendet”.

2010-ben én már indultam egy kocséri előfutamon Abony színeiben a Nemzeti Vágtán, akkor egy kölcsönkért lóval. Azóta nem gondolkodtam rajta, hogy induljak, a galoppban munkalovasként dolgozom, és Kincsem Parkba is jártunk, a versenyisállóban itthon is folyamatosan lovagoltam. Enikőnek volt nagy álma az, hogy részt vehessen a Nemzeti Vágtán, mert ő a Kincsem Parkban nem versenyezhet trénerként. Enikő- mondhatom, hogy hála az égnek- idén nem tud versenyezni, mert anyai örömök elé néz, kisfiúnkat hordja a szíve alatt. Így én vettem át Enikő helyét. Gyermekünket éppen a Nemzeti Vágta idejére várjuk, szeptember 28-ra van kiírva Feleségem. A verseny tehát nem csak a futamok miatt lesz izgalmas és érdekes számunkra. Lehet, hogy éppen a Nemzeti Vágta idején leszek apuka, ez már Dominik Csaba babán múlik.

Bízom abban, hogy ez is a családunk részévé válik, és nem csak a Kincsem Parkban lóversenyeken leszünk jelen folyamatosan, hanem a Nemzeti Vágtán is. A háttérben mindkettőnk családjának nagyon fontos, hogy mi ország- világ előtt megyünk, lovaglunk. Abony színeiben indulok, megmondom őszintén nagyon örültem neki, mert ez ebben a városban nagy megtiszteltetés. Bízom abban, hogy az elkövetkező pár évben lesz olyan is, hogy Enikő indul Abony színeiben. Már tavaly is szerettünk volna Abony színeiben indulni, nagyon örülünk neki, ez egy igazán jó lehetőség, büszke vagyok rá!”- mondta el az Abony.hu-nak Krupincza Csaba

195 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak