Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2024.06.03 H.

Szeretettel gratulálunk Dudás Lászlóné Zsuzsinak!

40 éves jubileuma alkalmából kitüntetést vehetett át

A díjakat a Városi Pedagógusnap alkalmából vette át.

Abony Város Önkormányzata Abony Közneveléséért díjat adományoz Dudás Lászlóné tanárnőnek, a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola, AMI tanárának. Zsuzsa 40 éves jubileuma alkalmából is kitüntetést vehetett át.

Dudás Lászlóné, Zsuzsa tanulmányai elvégzése után 1987-ben lett a Gyulai iskola tanára.

A tanulás és önképzés egész pályafutása alatt fontos volt számára: 1990-ben történelemtanári, majd természetismeret komplex végzettséget szerzett. Ezt követte a közoktatásvezetői, majd a pedagógus szakvizsga, később tanfelügyeleti és minősítési szakértői vizsgát tett. Ezek mellett számtalan továbbképzésen vett részt a tanári hivatásának, illetve tantárgya legkülönbözőbb szegmenseit érintve. Nyaranta a Rákóczi Szövetség által szervezett Történelemtanárok táborában bővíti tudását.

Kiemelt állomása volt pályafutásának, amikor 2012-ben Jeruzsálemben a Jad Vasem (ejtsd. Dzsed Vesszem) Intézetben, a világ legnagyobb Holokauszt központjában tanulhatott.

A történelem megszerettetése, a helytörténeti ismeretek átadása, a környezettudatosság és környezetvédelem tanítása kezdetektől fontos munkája során. Jó tapasztalatait, kiváló ötleteit szívesen osztja meg kollégáival, maga is hasznosítja azokat.

A tanítás mellett az iskoláért és a tanulókért végzett közösségi jelenléte példa értékű: csak néhány momentumot említek kimagasló tevékenységéből:

- Sokat tett azért, hogy létrejöjjön az iskola ÖKO csoportja, s az iskola elnyerje az ÖKO iskola címet.

- 32 évig töltötte be a városban a Pedagógus Szakszervezet elnöki tisztségét, itt végzet munkájáért a legmagasabb elismerést az Eötvös József emlékplakett arany fokozatát kapta meg.

- A Salgóbányai táborok, Erzsébet táborok szervezője, lebonyolítója. Minden nyáron, több turnusban irányított, felügyelt táborokat Salgóbányán, Balatonszárszón, Zánkán és sok más helyen.

- Szervezési és pályázatírói munkájának köszönhetően az abonyi diákok számtalan helyre jutottak el, mint pl: a Vaskapu szoros, Erdély, Szlovénia, Horvátország, Lengyelország.

- Abony város lakóinak sok-sok éve szervez és koordinál belföldi és külföldi utazásokat, kirándulásokat. Éveken át színházlátogatásokat is szervezett az iskola tanulóinak, tanárainak és a város lakóinak egyaránt. Ezeken az utazásokon mérhetetlen tudását, ismereteit átadja diákoknak, felnőtteknek.

Szakmai és nevelőmunkájának elismeréseként Abony város Önkormányzata Abony Közneveléséért díjjal jutalmazza Dudás Lászlóné tanárnőt.

SZÍVBŐL GRATULÁLUNK!

162 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak