Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.03.24 Sze.

Hírek a Kostyánból

434 vakcinát adtak be az elmúlt hét végén a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézetben

Ahogyan azt Olvasóink is elmondták, március 20-21-ig tömeges oltakozást szervezett a Kormányhivatal Abonyban a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézetben. Az oltásban részt vevők mind arról számoltak be lapunknak, hogy nagyon nagy szervezettséggel folyt a három napos program. Nem volt tumultus a rendelőintézetnél, mindenki örömmel vette fel az oltást.

Dr. Pusztai Dezső főorvos, a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet igazgatója lapunknak elmondta, hogy összesen 434 főt oltottak be munkatársaival az elmúlt három napban. Mindenkinek Pfizer vakcinát adtak. Az oltási program a későbbiekben folytatódni fog Abonyban.

„Összesen 18 munkatársammal dolgoztunk Abonyban a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézetben. Szeretném elmondani, hogy szerencsére minden nagyon flottul ment, nem volt sorban állás. Abonyból és a környező településekről érkeztek a lakosok, a Kormányhivatal szervezésének megfelelő módon. Szinte mindenki eljött, aki behívót kapott a koronavírus elleni védőoltásra. Voltak, akik valamilyen oknál fogva nem vehették fel a vakcinát, de volt tartaléklista, mely alapján hívták be a pácienseket. Így elmondhatom, hogy minden csepp rendelkezésre álló védőoltást sikeresen felhasználtunk.

Gyakorlatilag a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézetben ez egy főpróba volt. A központi törekvés szerint a kórházi oltópontokon és háziorvosi oltakozási lehetőségen kívül a rendelőintézeteket is be szeretnék vonni az oltási programba. 5500 helyett 7000 oltási pontot terveznek. Úgy gondolom, hogy maximálisan sikerült megfelelnünk a követelményeknek. Három főállású ceglédi gyermekorvos is segítségünkre volt. Most az első oltást kapták meg az érintettek, a másodikra esetükben a tervek szerint április 23-25-ig kerül sor. Főként a 65 éve felettieket oltottuk, de már sorra kerültek 60 év alattiak is, akik valamelyik kockázati csoportba tartoznak. Ilyen lehet például az onkológiai betegség, vagy a diabétesz. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nagyon fontos, hogy aki szeretné felvenni a koronavírus elleni védőoltást, mindenképpen regisztráljon a https://vakcinainfo.gov.hu/, mert csakis így kerülhet sorra. Mindenkinek tisztelettel javaslom, hogy oltassa be magát, hiszen csak így állathatjuk meg a vírus terjedését.”- mondta el lapunknak Dr. Pusztai Dezső főorvos

Lőrinczy Veronika

1128 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak