Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2024.08.13 K.

Látópont rendezvény a Kultúra Házában

Pető Zsolt polgármester:

Július 30-án az Abonyi Lajos Művelődési Ház ad otthont a Látópont rendezvényének, melyen én magam is köszöntöttem vendégeinket. Nagy megtiszteltetés, hogy ismét Abonyt választották a rendezvény helyszínéül, bízom benne, hogy kellemesen töltik el ezt a napot nálunk. Köszönöm a Kultúra Háza munkatársainak azt, hogy Látópont intézményként működik a Kultúra Háza, ezzel még erőteljesebben bekapcsolódva az ország kulturális életébe. Kiemelem Jandácsik Pál ezen a téren végzett feladatvállalását.

A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület elkötelezett a közművelődés szakmai utánpótlásának segítése és a tudásátadás alkalmainak megteremtése terén.

A látóutak szakmai gyakorlata több intézmény és szervezet munkájában is jelen van évek óta, mint olyan módszer, amelynek célja a helyi jó gyakorlatok, a közösségi kezdeményezések bemutatása és adaptálása. Ezeken az utakon többnyire döntéshozók (polgármesterek, képviselők), kulturális és közművelődési szakemberek, valamint civilek vesznek részt.

A látóutak segítenek abban, hogy felismerjük: mikro- és makro környezetünkben milyen sok természeti, tárgyi és szellemi érték vesz körül bennünket, és mennyi lelkes ember foglalkozik azzal, hogy ezeket a közösséggel együtt éltesse, fejlessze. Követhető mintát, vagy akár „csak” ihletet adhat a hiteles ember által bemutatott jó gyakorlat, közösségi kezdeményezés a résztvevők számára.

Látópont az a hely, ahol jól bemutatható, megérthető és akár továbbvihető az adott települések jó gyakorlata, a tapasztalatok sora.

131 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak