Július 16-án fogadtuk a Virágos Magyarország zsűrijét Abonyban. Novák Glória Diána ás Kiss Kornélia érkezett hozzánk, mindketten a Főkert vezető munkatársai. Hatalmas szakmai tapasztalattal rendelkező, jókedélyű Hölgyeket láttunk vendégül, akik számos jótanáccsal, szakmailag kiváló ötletekkel láttak el bennünket. A program a Városházán kezdődött, ahol prezentációban foglaltam össze Abony Város történetét, és adtam képet az Abonyban megvalósuló településképet javító, virágosító, zöldítő munkálatokról, valamint arról, hogy hogyan vonjuk be ebbe a civileket és a vállalkozásokat egyaránt. Közösségi összefogás keretében valósulhat meg Abonyban az a törekvés, hogy minél szebb, és ápoltabb környezetben élhessünk és növeljük a zöldfelületeinket. Ezek mellett a fejlesztési elképzeléseinket is bemutattuk. A Városházán főként helyi termékekből álló reggelivel vártuk vendégeinket.
A bejáráson, mely érintette a városközpontot, piac előtti területet, kúráinkat, a strandot, Mikes- tavat és a Parkerdőt is, a városvezetés részéről Dudinszky Anna Mónika alpolgármester asszony vett részt. A zsűrivel járta a várost az ABOKOM Nonprofit Kft főkertésze, Molnár Gábor, Csanádi Csaba a Városfejlesztő Kft ügyvezetője, a Településfejlesztési Osztály vezetője, Tóthné Somodi Ildikó, a Gyulai iskola főigazgató- helyettese és Lőrinczy Veronika sajtóreferens.
Köszönjük szépen Mártika néni cukrászdájának a finom süteménycsomagot! Nagy sikert aratott az abonyi habos isler, mandula és rétes is. Cseriné Krajcsi Editkének köszönünk minden virágdekorációt, Jandácsik Pálnak a segítséget!
Külön szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, aki segített abban, hogy egy igazán tartalmas programot állíthassunk össze, mely a rekkenő hőség ellenére kiválóan sikerült. Köszönöm az ABOKOM és a Táborhegyi Levendulakert segítségét, ők termékbemutatót tartottak a Parkerdőben. A Táborhegyi levendulából készült termékeket meg is kóstolhattuk.
A szakmai zsűri elmondta, hogy a prezentáció kiválóan foglalta össze az itt végzett munkát, a városi virágágyások és a zöld közterületek is rendben találtattak.
Természetesen azt gondolom, hogy rengeteg teendőnk van még a városszépítés és zöldítés terén. Ezért is veszünk részt a Virágos Magyarország versenyben, mely remek lehetőséget kínál arra, hogy tapasztalatokat szerezzünk és cseréljünk. Tapasztalatom szerint Abony ezen a téren is elindult a fejlődés útján, melynek célja egy igazán élhető és szerethető kisváros, ahol szeretnek lakni az abonyiak.
Hajrá Abony! Hajrá Virágos Magyarország!