Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.04.12 H.

Fecskefészkek a lovardának

Fecskefészkeket kapott a lovarda. 

Az Újszászi úton lévő korszerű, és szépen kialakított lovardában járt a mai napon Korbély Csabáné önkormányzati képviselő, a Humánpolitikai Bizottság elnöke. Ilike azért érkezett a lovardába, hogy az üzemeltetők kérésének megfelelően vigyen négy darab mű fecskefészket. Nagyon dicséretes dolog, hogy a tulajdonosok maguk is készítettek már mű fecskefészkeket- melyeket szintén idén helyeznek ki- tudván, hogy lovardák környezetébe szívesen fészkelnek a fecskék. Korbély Csabáné nagy örömmel állapította meg, hogy tavalyi látogatása óta hatalmasat fejlődött a lovarda, mind az építményeket, mind pedig az állatállományt tekintve. Sajnos a lovardában jelenleg csak igazolt versenyzők sportolhatnak, de bízzunk benne, hogy hamarosan visszatér az élet a régi kerékvágásba. Kívánunk az Újszászi úti lovarda üzemeltetőinek sok sikert álmaik további megvalósításában és persze sok- sok fecskét!

 

 

 

1003 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak