Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2024.09.05 Cs.

Bozó Tibor altábornagy úr tett látogatást ismét Abonyban

Tábornagy úr már olyan, mint aki hazajár, hiszen több alkalommal is megtisztelte Abony városát látogatásával. Vele együtt érkezett Varga János olimpiai bajnok birkózónk özvegye, Gabika is. Részt vettek a Kinizsi Pál Gimnázium Református Templomban megtartott tanévnyitó ünnepségén is. Bozó Tibor hangsúlyozta ünnepi beszédében a közösség kiemelkedő szerepét. Az évnyitót követően a Török János Református Oktatási Központ Kinizsi Pál Gimnáziumába mentek át a vendégek Dudinszky Anna Mónika alpolgármester asszonnyal, ahol altábornagy úr külön is köszöntötte az iskola első osztályát kezdő tanulóit. A katonai vezető örömmel nyugtázta, hogy az első évfolyamos diákok közt nagyon sokan vesznek részt az iskola kadétprogramjában.

Bozó Tibor és Varga Jánosné Gabika mai programja kötetlen beszélgetéssel fejeződött be irodámban, ahol Dudinszky Anna Mónika alpolgármester asszonnyal közösen számoltunk be a legfontosabb abonyi történésekről, hírekről.

Köszönöm városunk minden lakója nevében a megtisztelő látogatást, bízom abban, hogy hamarosan ismét Abonyban köszönthetjük az általunk nagyra becsült vendégeket.

Pető Zsolt polgármester

 

178 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak