Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2024.09.25 Sze.

Szüreti nap a gimiben: Ínyencségek kerültek a tányérokba

A Török János Református Oktatási Központ Kinizsi Pál Gimnáziuma a mai napon tartotta immár hagyományos szüreti rendezvényét, melyen az elsősöket, azaz a gólyákat is „avatták”. Immár hagyomány, hogy az osztályok finomságokat is főznek, nem volt ez másképp idén sem. Fantasztikus csapatok készítették a finomabbnál finomabb étkeket, melyhez zsűritársaim- Dudinszky Anna Mónika alpolgármester asszony és Csányi Sándor barátunk- nevében is sok szeretettel és tisztelettel gratulálok!

A gimisek oldalán így számolnak be a mai rendezvényről:

Szüreti napot tartottunk ma a Kinizsi Pál Gimnáziumban. Az osztályok főzőversenyen vettek részt, a kilencedikes gólyákat pedig ünnepélyesen felavatták a felsőbb évesek.

A diákoknak ragut kellett elkészíteniük csirke-, sertés- vagy marhahúsból.

Háromfős zsűri kóstolta meg az elkészült fogásokat. A zsűri elnöke iskolánk egykori diákja, a Gulyáskirály: Csányi Sándor volt, illetve Pető Zsolt polgármester úr és Dudinszky Anna Mónika alpolgármester asszony.

I. helyezést ért el a 11. a osztály és meghívást kapott a Pecsenye Parádéra.

II. helyezett a 12. a osztály lett.

A III. helyet a 11. t osztály szerezte meg.

Polgármester úr különdíját a 11. ny osztály nyerte el, alpolgármester asszonyét pedig a 9. nyt osztály.

Csányi Sándor különdíját a 10. ny és a 11. ny osztály kapta.

A finom ételeket a diákok jóízűen fogyasztották el, az édességeknek, különdíjaknak nagyon örültek.

Gratulálunk az osztályoknak és köszönjük az osztályfőnökök segítő munkáját.

Köszönjük a zsűrinek a támogatást!

94 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak