Szeptember 26-án hagyományosan rendezték meg a Kultúra Háza előtt azt az eseményt, melyen Kossuth Lajos beszédére és abonyi vonatkozásaira emlékeztek.
Az alábbiakban az eseményen elhangzott beszédeket, előadást, és verset tesszük közzé.
Szendrei-Juhász Ágnes, a Kinizsi Pál Gimnázium történelem szakos tanára:
Tisztelt Megemlékezők!
1848 a magyar nemzet történetében az egyik legnevezetesebb esztendő. Magyarország a Habsburg Birodalom részeként függetlenségre, önállóságra törekedett. Reformokkal akarta megvalósítani a polgári átalakulást.
Abonyi Lajos így írt az eseményekről: „A március 15-i vívmányok hírét, még aznap délben meghozták, a vasúti közlekedésnek köszönhetően Abonyba. A főjegyző tollából ezt a feljegyzést találták: Március 25-én Abony város nagyszerű diadalünnepet ült. A kerületi szolgabíró kihirdette, hogy az országgyűlés elfogadott 3 törvénycikkelyt, melyek közül a legfontosabbak:
- A közterhek kiterjesztése.
- Az úrbéri viszonyok megszüntetése.
- A tized eltörlése.”
1848 nyarán már forrongott az ország, Kossuth Lajos toborzó körútra indult az Alföldön. Szeptember 26-án Abonyba is megérkezett. Ekkorra megfordult már Kecskeméten, Kőrösön, Cegléden és Abonyból ment tovább Szolnokra. Kossuthtal jött Jókai Mór és a híres színész, Egressy Gábor is. A régi Városházán szólt Abony népéhez. Buzdította a jelenlevőket, hogy vállaljanak részt a honvédelem anyagi terheiből.
Kossuth a toborzó körútja során levelet írt a feleségének, melyben megemlékezett az abonyi beszédéről is:
Kossuth levele:
Kedves angyalom!
Vettem kedves kezed sorait; de lelkemnek mondhatatlanul fájt az aggodalom, a roskadozó csüggedés, mely sorain végigömlik. Irtsd ki lelkedből, angyalom. Engem nem veszély, engem érdemetlen dicsőség veszen körül, szavaim szárnyán a honnak védangyala látszik lebegni, s utamban ezrenkint kel fel a magyar.
Még csak négy helyen voltam, s e négy helyről 11 000 férfiú kelt fel szavamra gyalog és lovon tömegestől, s három nap alatt a Dunánál lesz.
Én, ha végigmegyek a magyar hazán, egy népvándorlás kél fel utamban, melynek híre maga meg képes állítani az ellenséget.
Ha tudtam volna, hogy ily készségre találok, nem kellett volna Pestről mozdulnod. Nemigen hiszem, hogy az ellenség Pestig jöjjön.
Aligha ahelyett, hogy elibe mennék, utána nem kellend mennem.
Kecskeméten országos vásár volt. Kimentünk zászlómmal, kísérőimmel. Szólottam a nép ezreihez Isten szabad ege alatt, s a nép ezrei megesküdtek velem a nagy Istenre, hogy egytől egyig felkél a hazát megvédeni. Oly jelenetet sohasem láttál. Mikint csókolták ruhámat, s vitték proklamációimat mindenfelé. Másnap már futárok jöttek Csongrádból. Kecskemétről pedig ma és holnap 5000 ember megyen Jellasics ellen.
Onnan ma Abonyba mentem. Messze föld. És mondák, hogy ott hidegen fognak fogadni. Dehogy fogadtak hidegen. A hidegnek mondott nép felgyúlt, mint a villám, és megesküdött, és felkél tömegestől.
Szőke Zoltán színművéesz:
Abonynak népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! mélyen megilletődve hajlok meg előtted.
Mikor Abonyhoz közeledtem, sajnálni kezdém, hogy mellemből kifogyott a hang; de midőn Abony népét látom, ugy látom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, mint hogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak.
Midőn én, mint az ország teljhatalmu biztosa, s a honvédelmi bizottmány egyik tagja, népfelkelést intézendő, utániban más helyekre bementem, azért mentem be, hogy lelkesedést ébresszek; de Abonyba azért jöttem, hogy itt a lelkesedést szemléljem.
És én mondhatom, örömmel szemlélem Abony népében a lelkesedést; mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, oly veszedelem, melyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak, s melynek láttára némely kicsinyhitüek a fővárosban azt mondák, hogy a magyar nemzet napjai megszámitvák. De én azt mondám: ez nem igaz.
Alkudozásba akartak ereszkedni Jellasichcsal, ama gaz árulóval, kit az ármány pokoli czéljainak kivitelére, arra, hogy csak nemrég visszanyert szabadságunkat s függetlenségünket kezeinkből ujra kicsikarja s a népet ujra a szolgaság jármába hajtsa, eszközül szemelt ki. De én azt mondám, hogy mielőtt a nemzet annyi erővel s küzdelemmel kivivott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék, elmegyek és megtekintem a népet.
És most, miután Abony népét látom, látom szemeiben a lelkesedés szikráit, nem késem megirni a fővárosba, hogy Abony népe az árulóval való minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. Megirhatom-e ezt?
Igenis, megirom, hogy miután Abonyt s népének százait a haza szerelmétől lelkesülve láttam, kőszirtté szilárdult keblemben a hit, hogy e haza, lépjen bár a pokollal szövetségre ellene az ármány, mentve lesz.
Krisztus mennyei országát megalapítandó a földön, egynek választottai közől azt mondá: e kőszálra épitem én egyházamat; és én hasonlóan mondom, hogy e lelkes népre épitem nemzetem szabadságát, és a pokol kapui erőt nem vesznek azon.
Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogy ha felkel és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fentartani erős karjaival.
A népre minden esetben szükségünk lesz: ha győzünk, hogy a győzelem gyümölcseit learassa; ha vesztünk, hogy a veszteséget győzelemmé változtassa.
Én esküszöm a mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti, esküszöm, hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csepp véremig elraboltatni nem engedek; esküszöm, hogy hazánkat védeni fogom, mig karomat felemelhetem. A magyarok Istene ugy segéljen és áldjon meg engemet!
Hajdan, midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül az országban, s ennek láttára, mint sasok repültek harcmezőre a vitéz magyarok. Én, látván a haza jelen veszedelmét, zászlót ragadtam kezembe, megesküdve, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, mig az elárult haza fiait szabadságának megmentésére annak árulói ellen zászlóm alá nem gyüjtöm.
De most, miután Abony népének lelkesedését látom, bízvást összehajtom e zászlót, e zászló nem enyém többé, én e nép zászlója alá állok.
Abonyiak! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé; egy hazának fiai, polgárai, testvérek vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók ellen, legyünk készen hazánk oltalmára.
Testvérek! Ha ugy jöttem volna e városba, mint valamely rendkivüli örömnek, boldogságnak hirnöke, igényelhettem volna talán tőletek koszorukat, de miután ide siettem körötökbe, hogy benneteket fegyverre, a haza megmentésére hivjalak fel, azon virágkoszorukat, melyeket lelkes hölgyeitek utamban elhintettek, nem tekinthetem máskép, mint előjeléül azon győzelemnek, melyet a haza ellenségein nemsokára kivivandunk.
Egész életem küzdés és szenvedés vala: de e pillanatban jutalmazva érzem magamat – ám pihenni nem fogok, árva fejemet nyugalomra nem hajtom, mig el nem mondhatom az irás ama szavait: Most bocsásd el, uram, szolgádat, mert láták szemeim hazám szadbaságát, boldogságát megmentve.
Keblem tele érzéssel, még sok mondani valóm volna hozzátok; de az érzés elfojtja ajkamon a szót. Remélem, még lesz alkalmam hozzátok bővebben szólani. De most nézzétek – soha nem sírtam – és könnyezek. Mert mindehalálomig, szeretlek édes hazám, édesanyámnak és testvérimnek szeretett városa!
Szendrei-Juhász Ágnes, a gimnázium történelem szakos tanára folytatja beszédét.
Abonyhoz és az abonyi eseményekhez Kossuth Lajos és családja is kötődik. Négy lánytestvére volt: Karolina, Emilia, Lujza és Zsuzsanna.
Lujza az abonyi földbirtokos, táblabíró és postamester Ruttkay József felesége volt. A mai Kisfaludy utcában laktak, egy hosszú nádfedeles házban. Itt volt a híres Kossuth-vályú is, ahol gyakran itatta a lovát a nagy hazafi.
Emilia, aki Zsulavszky kapitány és udvari tanácsos felesége volt szintén itt élt.
Ebben a házban időzött Zsuzsanna is, aki Meszlényi Rudolfhoz ment hozzá. Édesanyjuk Wéber Sarolta, férje halála után költözött ide.
Az 1840-es években Kossuth Lajos többször is meglátogatta őket. Hintón érkezett Nyári Pállal édesanyja születésnapjára. A szép és okos Emilia fiai, színdarabbal köszöntötték a nagybácsit.
Más alkalommal követválasztásra jött el Abonyba Kossuth. Vonaton érkezett, hogy támogassa gróf Teleki Lászlót jelenlétével, akit végül meg is választottak képviselőnek. gróf Batthyány Lajossal és gróf Teleki Lászlóval, a Casinóban tettek látogatást ekkor. Ennek emlékére, azt a diványt, melyen ültek, az abonyi Casinó kegyelettel őrizte.
Abonyban 500 népfelkelő ragadott fegyvert a szabadságharc idején. Jeszenszky Jánost választották hadnagyuknak. Az ő vezetésével indultak a Dunántúlra, Jellasics ellen.
A szabadságharc idején több alkalommal táborozott le vagy vonult át sereg a városon keresztül. Decemberben az író Kazinczy Ferenc fia, Kazinczy Lajos ezredes és Perczel Mór honvédtábornok seregei hátráltak Abonyon keresztül, Windischgrätz hadai elől.
1849 januárjában Ottinger császári tábornok két lovasezrede szállta meg Abonyt.
Abonyi Lajos így emlékezett: “Rémítő nagy mennyiségben vágtatott... a szolnoki, a tószegi úton... egy-egy ezred... Délután 3 órakor ért a csata teljesen véget, midőn a németek megverve ... vonultak vissza s szervezkedtek az abonyi piac közepén... Oly tömeg katonaság gyűlt egybe, hogy a városba nem férhetett be...A római katolikus temető alatt ütöttek tábort és éjjel... a ... temető minden fáját levágták, sőt még a sírok keresztjeit is feltüzelték, s egy elrémítő letarolt ürességet hagytak maguk után.”
A szabadságharc bukása után Haynau rémuralma következett. Kossuth Törökországba emigrált, onnan próbálta meg újra szervezni a szabadságharcot. A Kossuth gyermekeket hét hónapig tartották őrizetben. Ezután Ruttkayné Kossuth Lujza vitte ki a három gyermeket Törökországba a szüleikhez.
A megtorlás idején a Ruttkay családot üldözték. Ruttkay Józsefet elfogták, feleségét Lujzát, az idős Kossuthnét, Zsuzsannát és Emiliát Pestre vitették.
1850-ben Lujza, édesanyjával együtt elhagyta Magyarországot és Belgiumba emigrált. Édesanyja ott halt meg, Kossuth már nem láthatta viszont. Lujza Amerikába élt egy darabig, majd férje halála után Torinóba ment és vezette Kossuth háztartását. Bátyját haláláig ápolta és a nemzet halottját haza is kísérte Magyarországra.
Kossuth Lajos Abony város díszpolgára lett. Külön gyászjelentést adtak ki, és egy erre az alkalomra írott verset. A temetésére egy gyászzászlóval érkezett az abonyi küldöttség. Rendkívüli képviselőtestületi gyűlést is tartottak és részvétiratot intéztek az elhunyt fiaihoz, Kossuth Ferenchez és Kossuth Lajoshoz. Kossuth Ferenc a maga és testvére nevében egy szép és hazafias levélben köszönte meg, Abony város részvételét a szertartáson.
A továbbiakban az abonyiak ápolták Kossuth emlékét, bált, ünnepségeket szerveztek. Megkapta a központ a Kossuth-tér nevet. Régóta megfogalmazódott, hogy szobrot kellene készíteni a számára.
1994-ben az Abonyi Lajos Falumúzeum Baráti köre bízta meg Blaskó Sándor szobrászt egy Kossuth bronz relief elkészítésével. Az alkotást a Zeneiskola falára helyezték, ahol korábban a városháza állt.
A Zeneiskola és a Művelődési Ház újjáépítése után az utóbbi homlokzatára került az egészalakos dombormű, mely Kossuthot virágmotívumokkal ábrázolja, illetve a Kossuth beszédre emlékező márványtáblát is.
Kapai Ramóna a Kinizsi Pál Gimnázium diákja a Kossuth kesergőcímű verset szavalta el, közben Terék József tárogatóművész zenei kísérete mellett:
Zúg a harang szomorúan mindenütt,
Amerre csak a magyar ember szíve üt.
Mért zúgnak hát e harangok szerteszét?
Sír a nemzet, gyászban van a magyar nép.
Elköltözött Kossuth apánk szent lelke,
A jó Isten tőlünk őt is elvette,
Mennyországnak lakói örüljetek!
Nagy ember, Kossuth Lajos van köztetek.
Oh, Istenem, ha meghalhatnék én most,
Felkeresném egyenest Kossuth Lajost,
Megmondanám magyarul szent lelkének,
Sír a magyar, gyászolnak ifjúk, s vének.
Megmondanám tovább meg azt is neki,
Hogy magyar őt soha el nem felejti,
Gyászolja őt, sír érte a nagy világ,
Gyászt hozott ő mindenkire, nem csak ránk.
Elröpült már minden harang Rómába,
Turint vette mindenki az útjába,
Magyar harang sok van mostan Turinba’,
Turin is szent, nem mennek hát Rómába.
Gyász magyarok lelkében addig marad,
Míg Kossuthnak nemes lelke feltámad.
Támadj fel, oh Kossuth apánk, támadj fel,
Árva népnek dicső léted nagyon kell.