Az alábbiakban Stummer- Mészáros Bernadett, a Török János Református Oktatási Központ Kinizsi Pál Gimnázium intézményvezetőjének a városi megemlékezés alkalmával elmondott beszédét tesszük közzé, köszönettel.
Tisztelt Abonyiak!
Tisztelt Emlékező Közönség!
Szeretettel köszöntöm Önöket az 1956-os forradalom s szabadságharc 68. évfordulóján!
1956-hoz minden családnak van kötődése.
Akiket meghurcoltak, ütlegeltek, börtönbe zártak, akik menekültek, bújtak, bújtattak, azok leszármazottjai mi vagyunk.
A nagyszülők, nagynénik, családtagok elbeszéléseiből mindenkiben élhet egy szelet 1956.
És éljen, adjuk tovább gyermekeinknek. Mint ahogy a mai emlékműsor is ezt a célt szolgálja.
Számos alkalom adódott már, hogy segítő kezet nyújtottunk a rászorulóknak, és megmutathattuk, adunk ha kell. Össze tudunk fogunk.
Büszkeséggel kell, hogy eltöltsön minket a jó szándék és a másik ember iránt érzett szeretet.
Ez az érzés mindig, minden esetben az emberek lelkében kell fészkelni
Zavarodott évtizedek állnak mögöttünk, amikor is ennek a nemzeti ünnepnek kétes híre volt. Amikor a padláson dugdosni kellett papírokat, amikor az emberek összerezzentek ha az ellenforradalom szót kimondta valaki.
Ellenforradalom?
Amikor a magyar nép összefogott?
Amikor az ifjúság az utcán gyűrűzött?
Amikor az idegen elnyomást megunva fellázadt a magyar?
Amikor szovjet tankokkal vérbe fojtották?
Amikor a magyar nép a szabadságot választotta?
Hányszor lázadtunk már? És hányszor fogunk még?
Ez ellenforradalom?
Hiszen nem erre törekedtünk mindig is (a többi néppel együtt), hogy a nemzeti függetlenségünket megőrizzük? Hogy a bábállam szerepet lerázzuk?
A történelem ítél, és tanít. Tanultam…és tanítom. Hittem, hiszek és tanítom a hinni akarást.
Nem éltem benne. Mindig azt mondom a diákoknak, szerencsések vagyunk, amiért nem éltük át a 20. század borzalmait.
De akkor kitől kaphatnak hiteles képet az eseményekről? Nem múlhat el a magyarból az a szívszorító érzés, mikor a saját történelméről hall és tanul.
A mai műsorban szereplő diákok jó kedvvel és szívvel vetették bele magukat ennek a műsornak az elkészítésébe.
Öröm volt látni az arcukon a lelkesedést.
Ez nem az én érdemem.
Ezek a fiatal felnőttek képessé váltak befogadni a történelmet. Nem puszta száraz történelmi adatokat, nem bemagolt neveket és fogalmakat…az elmúlt korszak sötét és fenyegető árnyai megérintették őket.
Én láttam a borzalmat és ledöbbenést az arcukon.
’56 FOGALOM LETT A Magyarország történelmében. Olyan fogalom, amivel nem tudtak az emberek mit kezdeni évtizedekig…elfelejteni? Elnyomni? Meghamisítani?
Nem….méltósággal megemlékezni eme napról.
1956. október 23-án a magyarok a szabadságot választották. Ezáltal egy egész nemzetnek kínáltak reményt és méltóságot.
A magyarok ötvennégy évvel ezelőtt felkeltek és azt mondták: szabadság nélkül az élet tűrhetetlen.
Jól ismerjük a kommunisták válaszát erre a bátor kiállásra.
Több mint 2500 magyart meggyilkoltak, és több ezren megsebesültek. Több mint 20 000 embert vetettek börtönbe, és közülük százakat később ki is végeztek. Legalább 200 000 magyar menekült el az országból Európába és azon túl. Jó példa a szolidaritás igazi jelentésére az a támogatás, amit közülük sokat kaptak választott új hazájukban.
1956 hőseinek öröksége olyasmi, amiért ma mindannyiunknak hálásnak kell lennünk.
Az 1956-os forradalom megmutatta, hogy a szovjet válasz a szabadságra az elnyomás, a gyilkosság és a hazugság. A forradalom meggyújtotta sorra a szabadság fáklyájáit: olyan lángot, ami később a föld alá kényszerült és ott tartotta életben az ellenzéki mozgalmakat Európa összes diktatúrájában.
Ez a láng került ismét felszínre 1968-ban a Prágai Tavasz során
Ez világította be a diktatúra összeomlásához vezető utat Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban.
Ez a láng találta meg örököseit 1980-ban a Szolidaritás megalakulásával Lengyelországban. És ez inspirálta azokat, akik a szabadságért harcoltak a Berlini Fal 1989-es leomlásáig.
A történelmi igazságtalanság ellenére is az 1956-os forradalom a szabadság és a demokrácia forradalma volt.
Így tehát 1956. október 23-a a szó legigazibb értelmében volt forradalom. A tettek forradalma és a gondolatok forradalma volt.
Ez a nap a terror és az elnyomás elleni hősi küzdelem napja.
Engedjék meg, hogy két olyan történetet osszak meg Önökkel, melyek már-már legendává nőtték ki magukat..
A forradalom idején az egyik faluban egy bajszos magyar üvegedényekbe kezdte áttöltögetni a már forrásban lévő mustot.
Az így felszabadított hordót pedig kikénezte, forró vízzel öblögette, és amikor úgy látta, ennél tisztább már nem is lehet, beillesztette a dongába fúrt lyukba a tölcsért, majd megvágta fölötte a karját, hadd folyjon a piros vére, akár az oportó szőlő leve.
És jöttek sorra a derék magyarok, és adták a vérüket, amíg meg nem telt a hordó. Akkor aztán szekérre rakták a százliterest, és vitték Pestre, mert hallották a rádióban a felhívást: aki tud, adjon vért, nagy szüksége van rá a sebesülteknek.
Hogy melyik faluban esett meg mindez? Bármelyikbe… Az is lehet, hogy az egész nem igaz, csak legenda - ám ezúttal lényegtelen a tényszerűség. Maga a történet a lényeges, az, hogy egyáltalán létezik ilyen történet, amely olyan szép, mint a legszebb gondolat.
Vannak ugyanis történetek, és vannak gondolatok, amelyekben megmutathatja értékeit, kifejezheti magát egy egész nép.
A hordó vér esete ilyen.
És ide tartozik még az is, amit egy Nyugatra menekült férfi mondott: igen, ő odavágta a Molotov-koktélokat a szovjet tankokhoz,
de azóta is minden este imádkozik az ott pusztult tatárképű "orosz" kiskatonák lelki üdvéért.
Nézegetjük a forradalom idején készült fényképeket - ezek tényleg nagyszerű dokumentumok, dolgozhatnak velük a történészek, tanárok. Jelentős tömeg tüntet egy faluban, önkéntesek gyülekeznek a környékről a vasútnál, Sztálinból csak a csizmája maradt...
Azért persze tudjuk, hogy a fotók önmagukban keveset jelentenek. Mert mit tudnának például megmutatni a hordó vér történetéből? Talán csak a jó szándékú magyarok csalódottságát, amiért az orvosok nem tudtak mit kezdeni egy hordónyi kevert, alvadt vérrel.
Ez esetben a megindult néplélek és a fénykép adta tárgyilagosság együtt fejezne ki valamit. Valamit, amit néha úgy nevezünk: magyarság;
néha úgy, hogy történelem;
néha meg: '56.
Ahogy a beszédem elején is említettem, a mai megemlékezésünk a családokban átélt reményt, félelmet, kétségeket, tragédiákat kívánja megeleveníteni. A hétköznapi családokban megélt rettenetet. Ezt szolgálják az összeválogatott személyes hangvételű levelek, naplórészletek és a gondosan összeszerkesztett háttérképek, videók.
Fogadják sok szeretettel a gimnazisták műsorát Katona Brigitta tanárnő, Bende Vivien, Kapai Ramóna, Mester Klarissza, Stion Lili, Varga Tímea, Benedek Gyula, Dudás Dominik, Egedi Kornél György, Gócsa Dániel, Menyhárt Gábor közreműködésével.
Köszönöm a figyelmüket!