Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.07.08 Cs.

Megvásárolta a bérlő az ingatlant az Abonyi Üzleti Parkban

Ahogyan azt megírtuk, nagyon népszerűnek bizonyultak az Abonyi Üzleti Park ingatlanjai, hiszen szinte mindegyiknek van már bérlője, vagy tulajdonosa.

Elindult egy igazán kedvezőnek nevezhető folyamat, hiszen az egyik bérlő megvásárolta az általa eddig bérlet területet.

Csanádi Csaba menedzser, az Abonyi Városfejlesztő Kft ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy több eddigi bérlővel is úgy kötöttek bérleti szerződést, hogy előre jelezték vételi szándékukat is.
„2021. július 7-én adásvételi szerződés került aláírásra a HVT-TEAM Kft-vel. A csemői székhelyű cég az Üzleti Park 0161/23 helyrajzi számú, 1.987 m2 területű ingatlanját vásárolta meg. A cég a területet az elmúlt időszakban bérelte, majd a fejlesztési terveit erősítendő, a vásárlás mellett döntött és egy liciteljárás eredményeként megvette az ingatlant. Az az építőipari tervezéssel, engedélyeztetéssel, kivitelezéssel és az ehhez tartozó kiegészítő tevékenységekkel, valamint épületbontásokkal, tűzkár utáni bontásokkal, kármentesítéssel, azbesztmentesítéssel, ipari technológia bontással foglalkozó cég első lépésben gyártó és raktározó csarnok építését tervezi a területen. Örömteli számunkra, hogy jó kondíciók mellett kínált ingatlanjaink iránt ilyen nagy a befektetői érdeklődés. Köszönjük a megtisztelő bizalmat!"- mondta Csanádi Csaba menedzser

1297 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak