Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.08.24 K.

Abonyiak Abonyért kitüntetések átadása

Abonyiak Abonyért kitüntető díjak 2021- Az 1996-ban alapított Abonyiak Abonyért kitüntető díj idén 25. alkalommal kerül átadásra.

Az elismerést évről évre azok a helyi polgárok vehetik át, akik munkájukkal, közéleti tevékenységükkel nagyban hozzájárultak városunk fejlődéséhez. A kitüntetésre ebben az esztendőben is számos javaslat érkezett, melyekről az Abonyiak Abonyért Alapítvány kuratóriuma hozott döntést.

 

Az Abonyiak Abonyért Alapítvány kuratóriuma 2021 évben Abonyiak Abonyért kitüntető díjban részesíti

Deákné Orosz Zsuzsannát

orosz zs 640 480

Deákné Orosz Zsuzsanna általános és középiskolai tanulmányait Hódmezővásárhelyen végezte. Ezt követően Orvos Továbbképző Intézet Egészségügyi Kar védőnői szakán, Szegeden tanult, ahol 1982-ben végzett védőnőként. A főiskola elvégzése után Abonyban helyezkedett el területi védőnőként, 10 évig dolgozott ebben a munkakörben. Védőnőként is megbecsült, tevékeny tagja volt a településnek.

Mivel mindig foglalkoztatták a hátrányos helyzetben élő emberek nehézségei, társadalmi problémák és a megoldási lehetőségei, figyelme egyre jobban a családsegítés szakmai háttere felé fordult. Ezért jelentkezett az ELTE szociológiai szak, szociálpolitikai szakirányára ahol 1992-ben végzett. Még ebben az évben a SOTE-n mentálhigiénés szakemberként végzett. 

Tanulmányai során ismerte meg ezekben az években az országszerte új szociális szolgáltatásként szerveződő családsegítő szolgálatok tevékenységét. Felismerte, hogy ezek a szolgáltatások nagymértékben hozzájárulnak az egyének, családok szociális, mentálhigiénés állapotának javulásához, ezért kezdeményezte Abony Város Önkormányzatánál a Családsegítő Szolgálat megalapítását településünkön.

1992. szeptember 1-jén vezetésével megkezdhette tevékenységét Abonyban a Családsegítő Szolgálat. A szolgálat gyakorlati telephelyként működött és jelenleg is működik a főiskolák, szociálpedagógus és szociális munkások hallgatói számára. 1997-ben a Családsegítő Szolgálathoz integrálták az elsősorban idősek ellátását végző Gondozási Központot, ugyanebben az évben alakult meg a Gyermekjóléti Szolgálat, amely évekig Pest megye módszertani intézményeként működött. 1997. óta az Etikai Kollégium, elnökségi tagja a Szociális Munka Etikai Kódexének elkészítésében jelentős szerepet vállalt. 1998. óta a szociális képzés szakértője, ennek keretén belül képzésekhez készít szakértői véleményeket és vizsgaelnökként is tevékenykedik.

2016-ban „Abony Város Szociális Gondoskodásért”díjat vehetett át.

2018-ban a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elismerésében részesült „ A családsegítés területén végzett áldozatos munkája elismeréséül”

Kék Madár Jóléti Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Deákné Orosz Zsuzsannát kiemelkedően magas szintű szakmai munkája, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok helyzetének javítása melletti elkötelezettsége, a helyi és tágabb közösségek érdekében végzett tevékenysége mindenki számára példa értékű.

A szociális szolgáltatások és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása területén végzett tevékenysége elismeréseként az alapítvány kuratóriuma Abonyiak Abonyért díjat adományoz Deákné Orosz Zsuzsanna részére.

 

Az Abonyiak Abonyért Alapítvány kuratóriuma 2021 évben Abonyiak Abonyért kitüntető díjban részesíti

Antal Sándort

antals 640 480

Antal Sándor Abonyban született. Felesége Tamasi Ilona, két gyermekük van Gábor és Ágnes. Gábor vállalkozó, Ágnes fogorvosként vezeti vállalkozását.

Antal Sándor a Gyulai Gaál Miklós Iskolában végezte általános iskolai  tanulmányait, majd autószerelői képesítést szerzett. Ezt követően az abonyi Kinizsi Pál Gimnáziumban érettségizett.

Élete folyamán mindig képezte magát és sok hasznos dolgot tanult, amit később a vállalkozásában is hasznosítani tudott. Autószerelői végzettsége vezette el jelenlegi szakmájához, a vaskereskedői vállalkozáshoz.

Feleségével 1988-ban döntöttek úgy, hogy egyéni vállalkozóként, majd később társas vállalkozásként vas- és színesfém kereskedést nyitnak Rozsdást Bt. néven.

Vállalkozásuk folyamatosan bővült. 1995. óta dolgoznak a Baross Gábor utcai telephelyükön.

2005-ben bővítették profiljukat a veszélyes hulladék kezeléssel. Cégük 20 fő feletti munkatársat foglalkoztat, immár két telephelyen.

2015-ben kezdtek el köztéri műtárgyak gyártásával foglalkozni, melyek hulladékokból készültek és rendkívül látványosak, környezetkímélők. Több alkalommal is láthatóak voltak itt a Főtéren is.

Antal Sándor életének fontos része a lokálpatriotizmus. Nagyon sokszor nyújtott segítséget Abony város arculatának szépítéséhez, fejlesztéséhez. Néhány dolgot megemlítve: jelentős támogatást nyújtott a Városkapu, a Szent István Római Katolikus Templom és a Parókia közötti járda építéséhez, a Mikes-tó stégjének elkészítéséhez, Abony város nevével ellátott Magyar címer köztéri alkotás felajánlása is a nevéhez fűződik. Támogatta a Sportegyesületek működését, az abonyi iskolai és óvodai rendezvények megvalósítását. Kezdeményezésére és jelentős anyagi támogatásával készült el Györe Pál Falumúzeum előtti szobra.

2015-ben az oxfordi Szókratész Alapítvány „Legjobb nemzetközi vállalkozás” díjat adományozott a Rozsdás Kft számára. Köztéri alkotásait többször állították ki Európa nagyvárosaiban és Budapesten  a Construma vásárain.

Magánéletében csendes, zenét, verset kedvelő ember. Imád utazni, de ugyanolyan jól érzi magát a gyönyörű, gondozott abonyi kertjükben. Fontos számára a család, a közösség. Mottója: „Háborút nyerni csak erős hátországgal lehet!”

A helyi gazdaság erősítése és a városi közösségek támogatása területén végzett tevékenysége elismeréseként az alapítvány kuratóriuma Abonyiak Abonyért díjat adományoz Antal Sándor részére.

 

Az Abonyiak Abonyért Alapítvány kuratóriuma 2021 évben Abonyiak Abonyért kitüntető díjban részesíti

Jandácsik Istvánt

jandacsik i 640 480

Jandácsik István Abonyban született. Általános iskolai tanulmányait Abonyban végezte. Ezután édesapja gazdaságában tevékenykedett. 1960. november 11-én vonult be sorkatonai szolgálatra és 1963. február 14-én szerelt le, majd a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei fűszer nagykereskedelemben helyezkedett el, mint targoncavezető.  1963. október 5-én kötött házasságot Majercsik Piroskával. Házasságukból két leánygyermek született és négy unokája van. 1976-ban felvételt nyert a Budapesti Forradalmi Rendőri Ezredhez és innen ment nyugállományba 1992. március 1-jén.

1998-ban Abony város önkormányzati képviselőjének választották. Ezt a posztot két cikluson keresztül, 2006-ig töltötte be.

2000-ben átvette a helyi lovasverseny szervezését és megalapította az Abonyi Lovasklub Egyesületet. Kezdetben díjugrató versenyek voltak. Oroszlánrésze volt abban, hogy 2006-tól fogathajtással bővült a rendezvény, mely így már 2 napossá vált. Ezután István ismét új ötlettel állt elő, aminek eredménye, hogy 2011. óta éjszakai fogathajtó versenyt is szervez az egyesület. Az Abonyi Lovasnapok hosszú évek óta népszerűek a lakosság körében. A fogathajtó versenyzők száma is évről-évre gyarapodott, mára az egyik legkedveltebb versenyhelyszínné vált a környéken. 20 évig tartó lelkes munkájáról 2020. augusztus 16-án mondott le. Betöltötte 80. életévét és úgy érezte, egészségi állapota már nem megfelelő ehhez a munkához. Elnöki posztját és a Lovasklub vezetését egy fiatal, rátermett embernek, Medveczki Józsefnek adta át, aki méltó utódja lesz.

A közösségi élet és a lovassport területén végzett tevékenysége elismeréseként az alapítvány kuratóriuma Abonyiak Abonyért díjat adományoz Jandácsik István részére.

 

Az Abonyiak Abonyért Alapítvány kuratóriuma 2021 évben Abonyiak Abonyért kitüntető díjban részesíti

Bujdosó Tamást

bujdoso t 640 480

Az egyik legnagyobb elismerés, amikor egy kollektíva jelöl valakit egy rangos kitüntetésre, mivel az Őt nagyon jól ismerők tartják méltónak a széleskörű elismerésre. Bujdosó Tamás esetében ez így történt, hiszen munkatársai javasolták Abonyiak Abonyért kitüntető címre.

Bujdosó Tamás 1970-ben született, általános iskolai tanulmányait a Somogyi Imre iskolában végezte el. Ezt követően a Szolnoki Papírgyár tanulója, majd dolgozója lett cellulóz és papírgyártóként. A Szolnoki Papírgyár bezárásáig, 1992-ig, itt dolgozott.  Közben sorkatonai szolgálatot is teljesített a soproni határőr kerületben. 1992 májusától a Gyulai Gaál Miklós Iskolában oktatástechnikusként kezdte meg munkáját, mellette a karbantartási feladatokat is ellátta.

2013-ban átszervezés miatt került át az ABOKOM állományába. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy az iskolán kívül több helyi intézmény műszaki rendszerét üzemelteti és tartja karban.

Tamás számára nincs lehetetlen és megoldhatatlan feladat!

Az Abonyi Lajos Művelődési Ház és Zeneiskola építésében az akkori vezetés kérésére a kezdetektől szerepet vállalt. Az átadás pillanatától részese az ott folyó rendezvények lebonyolításának.

Munkája mellett autodidakta módon ismerkedett meg a számítástechnikával, ami a folyamatos önképzés során eljuttatta őt a Kultúra Háza technikusi pultja mögé. Az iskolai műsorok és előadások során szerzett tapasztalata és folytonos önképzése során olyan szintre emelte a Kultúra Háza hangtechnikáját, amiről már számtalan ismert fellépő elismeréssel szólt.

Tamás évek óta minden városi esemény résztvevője, segítője. A város többi közoktatási intézményét is kimagaslóan támogatja munkájával. Az iskola zavartalan működése érdekében nem sajnálja szabadidejét sem. Vidám, közvetlen, segítőkész személyiségével könnyen megtalálja a hangot, gyerekkel, felnőttel egyaránt.

Személyében lassan 30 éve egy olyan embert ismerhettünk meg, akire mindig, mindenben, minden körülmények között számítani lehet!

Az iskolák és az önkormányzati intézmények biztonságos működtetése területén és a közösségért végzett tevékenysége elismeréseként az alapítvány kuratóriuma Abonyiak Abonyért díjat adományoz Bujdosó Tamás részére.

 

1361 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak