Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.08.29 V.

Remek hangulatban telt a Roma Nap

Abony Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata korábban határozatot hozott arról, mely szerint ebben az évben is megrendezi a Roma Napot, melyre augusztus 28-án került sor. Az immár hagyományos programot Abony Város Önkormányzata támogatta.

 A Vasút úti iskola udvarán került sor az eseményre, melyen sok meghívott vendég vett részt. A roma képviselők igencsak kitettek magukért, hiszen nagyon finom ételek kerültek az asztalokra.

a2 640 480

A gyerekeket arcfestéssel várták, és vattacukorral vendégelték meg a résztvevőket. A bográcsokban csülkös pacal és marhapörkölt készült, valamint igazi finom pecsenyét is sütöttek szabad tűzön. Vidám zeneszóval, gitározással is színesítették a napot. Fontos kiemelni, hogy a közelmúltban Abony Város Önkormányzatának támogatása mellett összesen negyven roma származású gyermek kapott jó tanulónak járó támogatást az Abonyi Roma Nemzetiségi Önkormányzattól.

a1 640 480

A Roma Nap célja egyben az is volt, hogy kötetlen beszélgetés és finom ételek mellett üljenek egymás mellé azok, akik az abonyi roma nemzetiség érdekében dolgoznak. A rendezvényen részt vett Pető Zsolt polgármester és dr. Gáspár Anita jegyző asszony, valamint önkormányzati képviselők, a Polgármesteri Hivatal munkatársai.

a11 640 480

 

Képek még az Abony.hu facebook oldalán

1013 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak