Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.09.01 Sze.

Becsengettek a Kinizsi Pál Gimnáziumban

Szeptember elsején reggel fél nyolckor tartották a Kinizsi Pál Gimnázium évnyitóját a Varga István Városi Sportcsarnokban.

 Stummer- Mészáros Bernadett igazgatónő örömét fejezte ki amiatt, hogy ebben a tanévben a tavalyival ellentétben már az iskola minden tanulója részt vehetett a hivatalos alkalmon, és bízik benne, hogy nem kell ismét online oktatásra áttérniük. Az évnyitón jelen volt Mádi Lajos alezredes, aki az iskolában a katonai oktatást koordinálja. Pető Zsolt polgármester mondott ünnepi köszöntőt az évnyitón. A városvezető kiemelte, hogy Abony Város Önkormányzata minden lehetséges saját eszközével támogatja a Kinizsi Gimnáziumban folyó munkát. Ez a támogatás nem csak erkölcsi, hanem az intézményfejlesztést is kiemelt célnak tartja. Ezen túl, Abony Város Önkormányzata a közelmúltban létrehozta a Kinizsi ösztöndíj rendszerét, melynek célja az oktatási intézményben tanuló abonyi diákok támogatása. Az ösztöndíj keretösszege kétmillió forint. A kiírás Abony Város hivatalos honlapján a PÁLYÁZATOK menüpontban elérhető, és még pályázható.

„A Kinizsi Ösztöndíjrendszer kidolgozásában nagyon nagy szerepet játszottak az iskola pedagógusai, segítettek bennünket. Bízom benne, hogy ez a Kinizsi ösztöndíj sokaknak jelent majd anyagi támogatást, egy kis anyagi biztonságot. Arra teszek ígéretet, hogy az elkövetkezendő időszakban a Kinizsi Ösztöndíj tovább fog erősödni. Nagyobb- és nagyobb összeggel fogja majd támogatni a Kinizsit választó abonyi diákokat. A mellett, hogy anyagilag próbáljuk támogatni a diákokat, nagy terveket is szövünk, hiszen látjuk, hogy ez az iskolaépület felújításra, illetve bővítésre szorul. Erről a korábbiakban szintén beszéltem, de most szeretném megerősíteni, hogy elkötelezettek vagyunk abban az irányban is, hogy a gimnáziumot bővítsük, új tantermekkel.

Megpróbáljuk kihasználni azokat a lehetőségeket, melyeket még az udvar biztosít számunkra. Új információ igazgató asszonynak és mindenkinek, hogy a tegnapi napon kezdődtek meg a tervezői egyeztetések arról, hogy egy tanulmányterv készül az iskola bővítésére. Bízom benne, hogy ha ez elkészül, akkor mihamarabb lesz arra lehetőségünk, anyagi forrásunk, hogy mindezt megvalósítsuk, és a Kinizsi Gimi még szebb, még komfortosabb környezetet biztosítson mindannyiótok számára. Bízom abban, hogy a Kinizsi Gimnázium még vonzóbb iskola lesz az abonyi és a környéken élő diákok számára.

Kívánok mindannyiótoknak egy nagyon sikeres évet, és ha csak tehetitek, látogassatok el a Városházára, egyénileg vagy szervezett formában. Ha van bármilyen ötletetek, javaslatotok a várossal, a város vezetésével kapcsolatban, akkor ezt szeretettel várom, illetve szeretettel fogadom. Mindenkinek sikeres tanévet kívánok! Köszönöm, hogy meghallgattak!”- mondat Pető Zsolt polgármester

Abony Sajtó

Képgaléria:

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=abony.hu&set=a.3828407557298127

1061 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak