Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.09.10 P.

Újabb csodával gazdagodott Abony Városa

Csodálatos szimbólumrendszert bemutató műalkotással gazdagodott az Abonyi  Református Egyházközség.

Ahogyan arról beszámoltunk Önöknek, augusztus 29-én vasárnap Hálaadó Istentisztelet keretében köszönték meg a hívek az Úrnak, hogy nt. Gáll Károly lelkipásztor és az Abonyi Református Egyházközség Gyülekezete tíz esztendeje együtt munkálkodik az Úristen Ügyeiért. Ez alkalomból Gáll Károly egy csodálatos műalkotást adományozott a helyi gyülekezetnek. Molnár Ibi festőművész megfestette a templom fakazettáit egy fa tablóra, mely a Gyülekezeti Házban került elhelyezésre. Ez alkalomból beszélgettem Gáll Károly úrral, aki lapunknak elmondta, hogy ezen műalkotás mellett egy Abonyi Magyar Imre festmény átadására is sor került. Ez utóbbit a hívek adományozták a 10 éves szolgálat emlékére lelkészüknek.

 

„Amikor felújítottuk az imatermet akkor szerettünk volna egy szimbólumot elhelyezni benne. Így a szószék mögötti részt, a középső ablakot vakablaknak hagytuk meg, mert ez pontosan a látótér közepében van. Sokat beszélgettünk a presbitérium tagjaival, hogy mi kerüljön oda, és abban maradtunk, hogy jó lenne a templomunk festett fakazettáinak motívumait az imateremben is megjeleníteni. Cél volt összekötni a templomot az imateremmel. Gondolkoztunk rajta, hogy kifestjük, összeállítjuk a motívumokat, de ez a hétköznapi gondok közepette elmaradt.

 

Tavaly Molnár Ibi festőművésznek volt egy kiállítása, ahol szóba került a lehetősége a fakazetták megfestésének egy műben. Ő azt mondta, hogy szívesen megfesti, csak terveztessük meg valakivel. Ez nem volt egyszerű kérdés, mert ezen úgynevezett „mennyezőknek” egy fix sorrendje van. Hogy egy kerek egész mondanivaló összeálljon, a jelképrendszerben, ahhoz meg kell tervezni, hogy honnan indul el és melyik szimbólum után mi következik. Gyakorlatilag majdnem úgy követi egymást a jelképrendszer, mint a csillagégövi jegyek.  Sokan használják ezeket a kifejezéseket is rá. Nem véletlenül.  Ez nem a horoszkóppal van összefüggésben, nem az ezoterikával, de nyilvánvalóan az a csillagképrendszer, mely egy- egy időszakban a fejünk felett van, az meghatároz  egy- egy időszakot.

 

Van olyan templom is, ahol úgy világítja meg a fény a mennyezetet, azt az adott kazettát, mely az akkori ünnepkörhöz tartozik. Nagyon komoly, bonyolult, összetett rendszer ez. Mindenképpen szerettük volna mindezt egy hozzáértő emberrel megterveztetni. Belőlük pedig nem sok van. Sőt, nem is tudok mást a református egyház berkein belül, mint Bereczky Zoltán nagytiszteletű urat, aki nyugdíjas lelkipásztor, néprajzos. Ő jól ismeri ezeket a szimbólumokat, dolgozott együtt Papp Gábor professzor úrral is. Ha jól tudom, akkor a Csengersimai Református Templom mennyezetén tudták először megfejteni, hogy hogyan áll össze ez a szimbólumrendszer. Ott teljesen megmaradtak az eredeti festett kazetták. Az egy különleges helyszín emiatt.

 

Bereczky Zoltán nagytiszteletű urat kértük fel tehát a festmény terveinek elkészítésére, a sorrend megállapítására. Így állt össze egy egész mondanivaló. Nagyon nagy dolog az, hogy Abonyban majdhogynem az összes féle kazetta megmaradt. Van, amelyik ketté van vágva, vagy csonka egy kicsit, de ki lehetett egészíteni.  Ehhez persze kellett a festőművésznő tehetsége is. A mondanivaló is meghatározza a vonalak menetét, ívét. Erről Bereczky Zoltán nagytiszteletű úr is beszélt a Hálaadó Istentiszteletet követően, röviden. Szeretnénk őt meghívni a közeljövőben, hogy mesélje el nekünk a fakazetták szimbolikáját részletesen.

 

Az alföldi régióban egyedül az abonyi református templomban maradtak meg a  kézzel festett fakazetták. Igazándiból „kikopott” az a tudás, hogy az emberek olvasni tudják, hogy mi is van az adott képen, így puszta díszítésnek vélték. Különösen a puritanizmus időszakában igyekeztek a templomokat minden díszüktől megfosztani. Sok helyen a fakazetták is kikerültek. Mi szerencsések vagyunk e tekintetben, hiszen az abonyi református templom fakazettáinak eszmei értéke felbecsülhetetlen. Örülök annak, hogy most már a Gyülekezeti Házban is visszaköszön ez a szimbólumrendszer Molnár Ibi festőművész műalkotása által. Jó szívvel ajánlom kedves mindannyiuknak! Áldás, békesség!”- mondta el lapunknak nt. Gáll Károly lelkipásztor, akivel az elmúlt 10 éves szolgálatáról is beszélgettünk. Ezt az írást is hamarosan olvashatják!

 

Lőrinczy Veronika

2679 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak