Átvágtam a parkon. Fehér papucsban slattyogtam. Húzhattam volna körömcipőt is, ha előző napon az unokámmal focizván nem rúgtam volna rüszttel bele a betonba. Nem elégedetlenkedtem, örültem, hogy van lábfejem. Az érettségi találkozónkra igyekeztem. Az 50-edikre. Ötven év! Az fél évszázad! Mi még a múlt évszázad gyermekei vagyunk. A gimnázium és a sportcsarnok előtt kisebb-nagyobb csoportok. Igen, ma zajlottak a diákolimpia eseményei is. Melyik a Nagy Csapat? A szemész azt mondta, azért van szemüvegünk, hogy viseljük. Előkotortam hát a táskámból és az orromra biggyesztettem. Egy karnyújtásnyira álltak tőlem. Ők is megismertek. Tapintatosan bántak velünk az évtizedek. Ölelések, mosolyok, megfényesedett tekintetek. Julika, Babi, Deziré, Karesz, Laci, Kanyó, Paszuly, Tamás, Manya, Attila, Patyó, Margit-Katalin, Marika, Éva, Emilke, Ági, Zsuzsánk, Bósza, Guszti. Tizenkilencen az 1971-ei harmincnégyből. Hárman igazoltan, hatan igazolatlanul hiányoztak. Heten pedig már előre mentek. Ők odaát zongoráznak, csellóznak, vetik a gerelyt, rúgják a bőrt az angyalokkal. Foglalják a helyet nekünk.
A gimnázium igazgatónője, Stummer-Mészáros Bernadett és az iskolatitkár, Urbán Enikő üdvözölt bennünket. Az 1-es tanteremben telepedtünk le. Karesz fényképekből, diákból, videókból összevágta s lefuttatta nekünk a gimnáziumi éveket és az eltelt ötven évet: mögöttünk teherautó, mellettünk ládák, előttünk végeláthatatlan, pirossal tarkított zöld sorok. Mezőgazdasági munka a termelőszövetkezetben. Paradicsomszedés. Osztálykirándulások: Eger, Szombathely, Sopron, ballagás: 1971. május 8. Érettségi találkozók: 5-10-15-20-25-30-35-40-45 éves! Néztük magunkat, néha szétmorzsoltunk egy-két könnycseppet. Alacsonyabbak lettünk, s ami a magasságunkból lejött, az a testtömegünkhöz csapódott. Most a ruhánk simább, mint az arcunk. De belül nem változtunk. Azok maradtunk, akik 18 évesen voltunk. Tiszták, becsületesek, melegszívűek, jólelkűek, bátrak és naívak.
Feleszmélvén a jelenben, a gimnázium aulájában megemlékeztünk azokról a tanárainkról, diáktársainkról, akiket már, mint emlékeket viszünk magunkkal tovább. Koszorút helyeztünk el a márványtáblán. Majd bejártuk az épületet, megköszöntük a kedves fogadtatást, s a vadászházba indultunk. „Domboldalon áll egy régi kunyhó…”A képzeletem már megint nekilódult. Nem domboldal, csak halom és nem kunyhó, hanem házikó. Bent megterített asztalok, a szalvétákon a kövér 50-essel. Ezek ott terpeszkedtek a sárga zászlókon és a színes lufikon is.
A köszöntő s az aperitif után svédasztal. Minden, mi szem-szájnak ingere. Ettünk, ittunk, beszélgettünk. Az asztalbontás után következett az önismereti játék. Emlékképek a múltból. Ugyanis a gimnáziumi évek legfontosabb ereklyéje az osztálynapló mellett a KISFÜZET. Ez elsősorban az osztályfőnökünk, Bényi János tanár úr velünk (magatartásunkkal) kapcsolatos feljegyzéseit tartalmazza. (Pl.: Súg! Többszöri figyelmeztetés ellenére is súg! Ismételten súg! Minden beírás után aláírás, dátum.) Manya ezeket fénymásolta, felolvasta, s ha magadra ismertél, jutalmul megkaptad a lapocskát, s el kellett mesélned egy sztorit. Ha te nem, mások rád ismertek. Érdemes lenne ezeket a szövegeket az érintettek utólagos magyarázatával kiadni. A történetekben ott szerepeltek a tanáraink. Kik voltak ők? Ő volt a két lábon járó irónia, ő volt, aki a legmelegebb hangon tudta közölni: pityorka, ő volt, aki kapásból megoldotta a visszalátogató egyetemisták matekpéldáit, akiknek ettől hangos csattanással esett le az álluk, ő volt az, akinek segítségével megszületett a főiskolai szakdolgozatom, ő volt az, aki dolgozatírás alatt tapintatosan kivonult a szertárba kísérletezni és ők voltak az álompár.
A játék után jött a meglepetés. Eddig az egyik autó csomagtartójában rejtegették, majd ketten cipelték be. Megérkezett a torta tűzijátékkal és a tablónkkal a közepén. Így még nem ünnepeltek bennünket, így ünnepeltük magunkat.
Ezt követte a kvíz játék. Osztályismeret 1971-ből. Hány fiú, hány lány volt az osztályban? Ki volt a névsorban a 13.? Negyedik végén milyen tantárgyból kapott mindenki ötöst? Hányszor szerepelt a „megszegte a házi rendet” a figyelmeztetésekben? Mikor volt a ballagásunk napja? Ha helyesen válaszoltál, kaptál egy lufit emlékbe: kéket, zöldet, pirosat, sárgát, fehéret. A szeretet mellé ráadásként.
Közben este lett, majd a színekre rátelepedett az éjszaka sötétje. De feljöttek a csillagok, néhányuk ugyan lehullott a dalban (Hullanak már, hullanak már a csillagok…), ám a csillagmilliárdokon ez meg sem látszott. Ezüstös fényük legyűrte a sötétséget. Az égen ragyogták, hogy az élet szép.
Pore Éva