Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.05.23 H.

Adományok

Sikeresen pályázott az Élelmiszerbankhoz a VFE: Szakemberek javaslata alapján jutnak el az élelmiszerek a valóban rászoruló abonyiakhoz

A mai napon megérkezett az első szállítmány, melyet egy sikeres pályázatnak köszönhetően hozott el a Városunk Fejlődéséért Egyesület a Magyar Élelmiszerbank Egyesület jóvoltából. Pető Zsolt polgármester nagy örömmel számolt be róla, hogy sikeres volt az a pályázat, melyet a Városunk Fejlődéséért Egyesület készített. Ennek köszönhetően folyamatosan kap élelmiszert Abony, melyet a szolnoki Penny Marketből hoznak el minden reggel az abonyi civil szervezet aktivistái.

„Ilyen nagyszabású akció még nem volt a településen. Nagyon szépen köszönöm a munkát Kókai- Dudinszky Mónika alpolgármester asszonynak és Korbély Csabánénak, a Humánpolitikai Bizottság elnökének. Ők azok, akik felkarolták ezt az ügyet, és sikeres pályázatot készítettek. Ennek köszönhetően a szolnoki Penny Marketből hozhatjuk el minden reggel az élelmiszereket, melyeket a Családsegítő Központ bevonásával, szervezett formában juttatunk el a rászoruló Családoknak. 

Naponta 20-30 család az, mely a Humánszolgáltató Központ szakembereinek javaslata alapján szervezett formában kap adománycsomagot. Köztük több egyedülálló idős ember és nagycsaládos van. Ez hatalmas nagy lehetőség arra, hogy a szociálisan rászorulóknak ingyenes élelmiszert juttassunk el, szervezett formában. A Humánszolgáltató Központba szállítjuk be az adományokat, és ők koordinálják az eljuttatásukat. Örülök annak, hogy a mai napon megkezdődött az élelmiszerek beszállítása, és a valóban rászorulók számára történő eljuttatása a szakemberek javaslata alapján.

Még egyszer köszönöm a VFE aktivistáinak, hogy együttműködési megállapodást köthettünk a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel.

Ezúton szeretném továbbá megköszönni, hogy az INNOVEN Kft ez év január 17-től naponta 15 adag kétfogásos menüt biztosít, szintén a szakemberek által javasolt abonyiaknak, mely ételeket az abonyi Karitász csoport aktivistái szállítanak ki. ”  - mondta el lapunknak Pető Zsolt polgármester

902 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak