Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.08.22 H.

Gratulálunk Főorvos úr!

Abony Város Díszpolgára lett Dr. Pusztai Dezső- Köszönjük főorvos úr!

Augusztus 20-án került sor a kitüntető címek átadására. A képviselő- testület döntése alapján Abony Város díszpolgárává választották Dr. Pusztai Dezső főorvos urat áldozatos munkája elismeréséül.

A kitüntető címhez sok szeretettel és tisztelettel gratulálunk és kívánunk további jó egészségben végzett munkát! Köszönjük főorvos úr!

Dr. Pusztai Dezső általános orvosi diplomáját a SOTE Általános Orvosi Karán szerezte 1989-ben, majd 1994-ben szemészeti szakvizsgát tett. 2006-ban Okleveles Egészségügyi Szakmenedzser szakképesítés szerzett, mely tudását pályafutása során folyamatosan használja, kamatoztatja.

Főorvos úrnak köszönhető, hogy a 90-es években megfogalmazódott lakossági elvárásoknak, igényeknek megfelelően több szakrendelés is helyet kapott a Kálvin utcai Egészségmegőrző Központban, úgy mint reumatológia, fizikoterápia, később ortopédia, szemészet, ideggyógyászat, belgyógyászat, sebészet, szülészet-nőgyógyászat, fül-orr gégészet, ultrahang diagnosztika, bőrgyógyászat, laboratóriumi és érsebészeti rendelés.

Ugyanitt a 2000-es évek közepén tízmilliós nagyságrendű fejlesztés megvalósításában segítkezett: korszerűsítették a medence teret és lecserélték az addigra elavult gépparkot.

Egyre sürgetőbbé vált a városban növekvő ellátás mellett az egészségügyi szolgáltatások megfelelő elhelyezése. Erre nyílt pályázati lehetőség az új zöldmezős beruházású Rendelőintézet megépítésével, melyben elhelyezést nyert minden olyan szolgáltatás, amely a szűkös helyen csak nehezen tudta ellátni feladatát.

2010. november 11-én került átadásra a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet, mely minden szempontból megfelel a kor elvárásainak és otthont ad a város egészségügyi szolgáltatásai többségének, egy helyen, kibővített óraszámú szakrendelésekkel, korszerű felszereltséggel, kiváló szakmai színvonallal, messze túlmutatva egy kisváros egészségügyi szolgáltatásaitól elvárható mennyiségi és minőségi paraméterein.

2010. december 1. napjától látja el Főorvos Úr az intézményvezetői feladatokat a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézetben. Magasszíntű szakmai tapasztalatával nagymértékben segíti és támogatja Abony Város lakosságának minőségi, magas színvonalú egészségügyi ellátását.

Dr. Pusztai Dezső a ceglédi Toldy Ferenc Kórház főigazgatójaként és a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet intézményvezetőjeként végzett szakmai munkájával, valamint Abony Város egészségügyi ellátórendszerének fejlesztése területén végzett tevékenységével hosszú ideje bizonyítja lokálpatriotizmusát.

A COVID-19 járvány elleni védekezés során végzett szakmai, tanácsadói és önkéntes segítő tevékenységével nagyban hozzájárult az eredményes helyi védekezéshez.

A helyi közösségért tett kiemelkedő érdemei, példamutató tevékenysége, szakmai segítsége elismeréseként Abony Város Képviselő-testülete Abony Város Díszpolgára címet adományoz Dr. Pusztai Dezsőnek.

729 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak