Tisztelt Meghívott vendégeink, városunk képviselői, intézményeink vezetői és minden kedves abonyi polgár!
Nagy szeretettel köszöntöm Önöket Szent István királyunk ünnepén. Ez a nap az abonyi ember számára különösen tiszteletreméltó ünnep, hiszen gyönyörű katolikus templomunk védőszentje is államalapító Szent István királyunk.
Engedjék meg, hogy a szokásostól eltérően emlékezzek meg az ünnepről. Szeretném Önöket egy kis időutazásra hívni – mely utazás során Jávor Béla publicista gondolataiból is merítettem.
„Tudd meg, hogy a holnapi napon, a nap első órájában hozzád ismeretlen nemzet követei jönnek, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát hát, melyet csináltattál, fejedelmüknek, miként kérik, eljuttatni ne habozzál. Mert tudd meg, hogy ez néki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár.”
(Szent Hartvik legendájában az Úr e szavakkal utasítja Szilveszter pápát a koronaküldésre)
1000. december 25-én helyezték a Rómából hozott koronát nemzetünk első királyának, a később szentté avatott Istvánnak (ur. 1000-1038) a fejére. Ezzel a szertartással született meg a keresztény Magyar Királyság, mely Szent István államszervező és térítő munkájának köszönhetően később sikeresen vészelte át egy évezred megpróbáltatásait és kataklizmáit.
NA de térjünk vissza a koronázási ünnepségre, repüljünk a múltba.
Domonkos érsek megkérdi a fiatal ifjút:
„Akarod e szent hitet megtartani és igaz módon megőrizni?”
„Akarom” felelte az ifjú.
Az érsek rövid ima után megkente az ifjú fejét , mellét vállát és mindkét karját miközben mondta:
Királlyá kenlek téged a szent olajjal az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében . Mire a sokaság így válaszolt Ámen.
A megkoronázott király a szertartást követően a sokaságból magához hívatott:
- Mi újság az új évezred első évtizedeiben, mit csinálnak a magyarok több mint 1000 év múltán?
A királyra néztem, és azt gondoltam ő még mindent megtehet, ha akarja az egész magyarság történetét más pályára állithatja. „ Egy ezredévnyi szenvedés kér éltet vagy halált” S az ezredévnyi szenvedés itt kezdődik.
Mit tud erről a fiatal király amiről mi már mindent tudunk.. A meg nem született gyermekéről meg a vadkanról. Mit tud ő a magyar történelem újra és újra felbukkanó vandkanjairól. Mit tud a tatárokról akik ezt a csodálatos országot a föld színével teszik egyenlővé. Mit tud Szulejmánról, Zrínyi kirohanásáról mit a janicsárokká vedlett magyarokról? Mit tud a felrobbantandó még meg sem épült várainkról, mit tud Világosról?
Nem tud semmit Aradról, s nem tud semmit arról sem, hogy Versailles-ban van egy Trianon nevű palota ahol 1920. június 04-én országunkat szétszabdalták. Nem tud semmit Rákosiról , Szálasiról, ’56-ról. Nem tud semmit az ezredévről.
S ha ennek az időutazásnak köszönhetően én is itt vagyok több mint ezer évvel korábban , a koronázáskor, azt kellene mondani, hogy másként kellett volna csinálni?
De hogyan? Domonkos felkente a királyt és a sorsunk eldőlt.
Belépett országunk Európába és a Nyugati világhoz tartozunk. Bizánc felé az utak lezárva, a nép letelepedett. Minden 10 falu épiti a templomot, az ispánok beszedik az adót , aki lop , annak rövidesen levágják a karját. A nép tűzzel és vassal de keresztény lesz, a sámánok még egyszer egy rövid időre visszatérnek. Gellért püspök vértanú halált hal, majd jönnek a nápolyiak, Jagellók és Habsburgok. Minden előre predesztináltatott.
Dicsőség e a megmaradás? Ha egy nép túlél ezerévet az nem olyan nagy dolog. Vannak több ezeréves népek. Miért tisztelünk egy népet? Mit tett a magyar több mint ezer év alatt?
Az első ötszáz évben Európa meghatározó nagyhatalma lett. Magyarország gazdag volt szellemiekben, kultúrában, élelemben. Befogadtuk a jövevényeket. Megvédtük Európát a török elől. Majd összeomlott az ország, volt benne része széthúzásnak, a tehetetlenségnek?
Ki tudja megfelelni? Rákóczi korában a szatmári békét meg kellett kötni? S kellett a debreceni trónfosztás?
Hol hibáztunk? Vagy hibáztunk egyáltalán?
Nem szabad elfelejtenünk, az államalapítással Szent István elindította a magyarságot egy úton, azonban rajtunk is múlik, hogy mit hagyunk belőle örökül. Rajtunk és csakis rajtunk múlik, hogy építjük-e az éltető, biztos alapot adó sziklákat vagy romboljuk. Mi, valamennyien nap mint nap tevékenyen részt veszünk államunk alakításában, a szavazófülkékben, életmódunkkal, megnyilvánulásainkkal, hogy mit tartunk értéknek. Épp ezért nem mindegy, hogy miként felelünk meg az adott kor kihívásainak, milyen döntéseket hozunk életünk során.
Mi újság az új ezredév első évtizedeiben kérdezi újra a király?
Hogy mi újság? Mondanám rögtön: balsors akit régen tép…. De nem mondom . A covid, a szomszédunkban dúló háború és soha nem látott aszály egyre jobban tépázza népünket. Mi vár ránk? Azt csak a Jóisten tudja.
Inkább Én kérdem Tőled: mit tanácsolsz Király?
"Irgalmasságot akarok, nem áldozatot." Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűnét, valamint a halál ösztönzőjét.”
Köszönöm, hogy meghallgattak!