Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.09.01 Cs.

Új kereszt és szobor lesz a Kolera temetőben

Pető Zsolt polgármester írja közösségi oldalán:

Nagy öröm számomra, hogy hamarosan új alkotással gazdagodik városunk. Ahogyan arról korábban hírt adtunk, a „Kolera temetőben” korábban felállított kereszt és a rajta lévő Krisztus szobor egy leszakadó faág következtében oly mértékben károsodott, hogy el kellett onnan szállítani. Blaskó Sándor szobrászművésszel megbeszélést folytattam az új Krisztus szobor elkésztéséről. Abony város önkormányzatának képviselő- testülete még a tavasz közepén döntött arról, hogy a szobrászművész terveit elfogadja. Ennek megfelelően már elkészült az új műalkotás, melyet korábban már megmutattunk Önöknek.

A kereszt és szobor felállításának pontos helyéről beszéltem ma a helyszínen az alkotóval. Blaskó Sándor hangsúlyozta, hogy célszerűnek tartja, ha az út mellett állítják fel az új keresztet, hiszen így az eddiginél sokkal többen látják majd. Másrészt az is indokolja az erdő szélén történő felállítást, hogy a korábbi- szintén Blaskó Sándor alkotást- az erdőben lévő ősi fa leszakadó ága tette tönkre.

Ezt a szobrászművész mindéképp el akarja kerülni, ezért javasolta, hogy az erdő egyik sarkára tegyük a keresztet. Természetesen egyeztetni kell az erdő tulajdonosával az alkotás pontos helyét, de én is egyet értettem Blaskó Sándor javaslatával. A régi kereszt helyére javasolnék majd egy emléktáblát kihelyezni.

Bízom abban, hogy minél előbb felavathatjuk az új műalkotást, mindenki megelégedésére.

640 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak