Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.09.27 K.

Mucsányi Tamás műfüves pálya avató ünnepsége

Szeptember 24-én felavattuk a Varga István Városi Sportcsarnokhoz tartozó műfüves pályát, mely teljesen új felépítményt, azaz borítást kapott.

A rendezvény elején Pető Zsolt polgármester mondott köszöntőt, és kiemelte, hogy remek munkát végeztek a kivitelezők. Az előző pálya is jó minőségben épült meg, így az alépítményt szinte javítani sem kellett. A mostani pálya egy rendkívül környezetbarát parafa töltőanyagot kapott, melyen a játék élmény is egyben. A polgármester elmondta, hogy az országban összesen három ilyen pálya van, mely ezt a parafa borítást kapta.

Összesen 16,4 millió forintos beruházást hajtottak végre, melyre pályázati forrásból volt lehetőség. A városvezető elmondta, hogy Földi László országgyűlési képviselő is segített abban, hogy megújulhasson az abonyiak körében nagyon közkedvelt sportlétesítmény. Az avatón részt vett Korbély Csabáné a Humánpolitikai Bizottság elnöke és Kovács László a Városfejlesztési Bizottság elnöke is, akikkel közösen adta át a polgármester a Városi Szenior bajnokság okleveleit és érmeit. Ezek után megkoszorúzták a névadó emléktábláját, és egy perces néma gyásszal emlékeztek a tragikus hirtelenséggel elhunyt Mucsányi Tamásra, aki szintén a labdarúgás szerelmese volt. A rendezvény ezt követően igazi örömfocival folytatódott, hat szenior csapat játszott egymással barátságos mérkőzést. A nap végén a vendéglátás sem maradhatott el, Bárány Sándor sportbarát varázslatos csülkös gulyáslevest főzött a résztvevőknek. A kenyeret a finom étek mellé a Kék Láng Pékség biztosította, melyet ezúton is hálásan köszönnek a szervezők és résztvevők.

A rendezvényt a Varga István Városi Sportcsarnok szervezte.

520 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak