Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.10.11 K.

Czagány Zsolt utcafóruma

Nagy lakossági érdeklődés mellett zajlott a lakossági utcafórum a Szövetkezet utca elején október 10-én délután.

A rendezvény előtt Czagány Zsolt több fontos, lakosságot érintő kérdésre válaszolt, és ismertette az egyes problémák megoldási lehetőségeit. Így szóba került, hogy esetlegesen hogyan és mily módon lehet kérni fekvőrendőrt a Szövetkezet utcába.

A fórum remek, baráti hangulatban telt, melynek elején Pető Zsolt polgármester köszöntötte a résztvevőket és beszélt a körzet fejlesztéseiről. Nagyon aktuális témaként a városvezető beszélt a ránk váró rezsiterhek növekedéséről. Pető Zsolt elmondta, hogy ugyan számos takarékossági intézkedést foganatosítanak, de ennek ellenére nem tervezik azt, hogy intézményeket zárjanak be. Így a Varga István Városi Sportcsarnok és a Művelődési Ház is üzemelni fog télen is, igaz, megfelelő takarékossági intézkedések megtétele mellett.

Az egyes fejlesztéseken kívül Pető Zsolt kiemelte, hogy a fejlődésben nagyon fontos láncszem a közösségépítés, és ennek kiemelt eleme az újszerű rendezvények megszervezése. Nagy öröm, hogy az Abonyi Vágta nagy sikert aratott a Nemzeti Vágta szervezői közt, így pozitív példaként emlegetik, mint a legszínesebb és legjobban megszervezett elővágtát. A településvezető szólt a megújult városi kommunikációról is, mert véleménye szerint nagyon fontos, hogy a lakosság megfelelő információhoz jusson a megfelelő módon és időben. Ebben fontos szerepet kapnak mind az online felületek, mind pedig a havonta megjelenő, ingyenesen minden abonyi háztartásba eljutó Abonyi Napló.

A lakosság számos fontos kérdést fogalmazott meg az utcafórumon. A polgármester válaszában elmondta, hogy sajnos a termálvíz hasznosítása fűtésre, azaz a geotermikus energia hasznosítása nagyon költséges megoldás lenne, mert annak becsült költsége 3,5 milliárd forint. Sajnos új kutat kellene fúrni, mert a jelenlegi csak 45 C° -os vizet ad, és a fűtésre 65 C°-os termálvízre lenne szükség. Még 2016-ban elkészült egy terv, mely 18 intézményünk fűtését oldaná meg a termálvízzel. A projekt benyújtásra került a Kormányhoz, a megvalósítása azonban nagyon költségigényes lenne. Ezért gondolkodnak inkább naperőmű park kialakításán, mely mintegy 300 millió forintba kerülne. Minden lehetséges költségkímélő fűtési módot átgondolnak, és a legoptimálisabb megoldást választják. Cél az intézményeink mielőbbi energetikai korszerűsítése.

A fórumon több kátyú kérdése is felmerült, ezek a csőtörés utáni javítások, melyek aszfaltozását még az idei őszre ígérte a DAKÖV.

A lakossági fórum jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zárult, melyhez jó alapot adott a körzetben élő ifjú anyuka, aki nagyon finom süteményekkel örvendeztette meg a jelenlévőket.

Abony Sajtó

619 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak