Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.11.22 K.

Lengyelországban járt az abonyi küldöttség

A Wacław Felczak Alapítvány támogatásával, egy nyertes pályázatnak köszönhetően november 10-én 30 fős abonyi küldöttség utazott Lengyelországba, testvérárosunkba, Skrzyszówba.

A támogatásban, amely a két település közti kulturális kapcsolatok erősítését szolgálja, a Lengyel Nagykövetség közreműködésével Abony Város Önkormányzata részesült. A Lengyel Függetlenség Napján, november 11-én egész Lengyelország ünnepi díszbe öltözik. Ebben az évben Abony városa is képviseltette magát. Pető Zsolt polgármester felkérésének eleget téve, az Andante Kamarakórus, Reich Anikó, valamint az Abonyi Fúvószenekar kvintettje, Benedek Gyula tanár úr vezetésével is részt vett a jeles eseményen.

Az ünnepi mise előtt a fúvósok gyönyörű fanfárja köszöntötte a híveket, majd a kamarakórus előadásában csendültek fel szebbnél szebb latin és magyar vallásos énekek. Az ünnepély Skrzyszów főterén folytatódott. Az ünnepi beszédek után egy helyi fiatalokból álló lengyel együttes népdalokkal lépett fel. Fúvósaink is nagy sikert arattak koncertjükkel, különösen a lengyel dallamokkal. Nagy élmény volt a lengyel polonéz, melyet az ünneplők együtt táncoltak. Ezen az estén egy lengyel-magyar közös vacsorán is muzsikáltak rezeseink, a közönség nagy örömére.

 

Az Alapítvány közösségi oldala IDE kattintva érhető el

logo lengyel1

A lengyel dallamok felemelték a székről a jelenlévőket. A helyi zenekar is kedvet kapott és órákig tartó tánc és dalolás vette kezdetét. A harmadik napot Tarnów városában töltötték az abonyiak. Múzeumlátogatás és városnézés után lerótta tiszteletét a küldöttség Bem József szobra előtt a „Magyar téren”. Korbély Csabáné, a Humánpolitikai Bizottság elnöke röviden ismertette a tábornok életútját, majd csodálatos trombitaszó kíséretében helyezte el Pető Zsolt polgármester Abony város koszorúját a nagy nemzeti hős emlékműve előtt. A negyedik napon reggel búcsút vettünk vendéglátóinktól. Marcin Kiwior és Pető Zsolt polgármesterek a búcsúzáskor a további tervekről és elképzelésekről beszéltek a tesvérvárosi kapcsolatok tekintetében. Várjuk a folytatást!

 

Király Borbála

449 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak